Egyenesen át (2017)

Mindenki tud mondani legalább egy olyan filmet a sci-fi/horror műfajában, ami korszakalkotó, időtálló, és a nagyközönség (majdnem) osztatlanul rajong érte. Ilyen például A dolog John Carpentertől.

Biztos vagyok benne, hogy ugyanakkor mindenki tud mondani legalább egy olyan filmet is, amit régen istenített, zseniálisnak érzett, de pár évtized távlatából újranézve már korántsem tartja annyira értékes alkotásnak. Nálam ilyen az Egyenesen át 1990-es változata. Maga az ötlet, hogy az emberek kísérletezzenek a halálba való átlépéssel, majd a felélesztéssel, ebben a formában nem csak újszerű volt, hanem reális is (olyannyira, hogy hasonló kutatások folytak már és jelenleg is folynak a tudományos világ berkein belül), így a film alapgondolata igencsak izgalmas volt. A színészek játékára sem lehetett panasz, és a kilencvenes évek elején még ez a fajta kamerakezelés is kimondottan menőnek számított. Tiniként láttam először a filmet, és imádtam. Aztán most, több évtized elteltével, a közelgő remake apropóján ismét elővettem, de az újranézés elég szomorú eredménnyel zárult: egy régi bálvány esett le a piedesztálról, mert mai szemmel ez a film unalmas, logikátlan és értelmetlen katyvasz. Tény, hogy az unalom legfőbb oka, hogy az elmúlt évtizedekben a brutálisabbnál brutálisabb horrorok az egekbe lőtték az ingerküszöbünket, de ez sem menti fel a filmet a hibákat és zűrzavart illetően.

Kiváncsian, ugyanakkor a rossz szájíztől már előre félve ültem be tehát a 2017-es remake premierjére. A félelem nem volt alaptalan: korábbi tapasztalatom alapján a legtöbb klasszikusnak nem tesz jót a remake, emellett nem tudtam elképzelni, milyen pluszt adhatna hozzá a korábbiakhoz az új film. Ráadásul a színészválasztást is rendkívül vegyesnek éreztem: míg a korábbi filmben a kor A-listás tehetségei szerepeltek (Kiefer Sutherland, Julia Roberts és Kevin Bacon egyaránt korának kiemelkedő és közkedvelt színésze), addig most javarészt másodvonalas színészekkel töltötték fel a gárdát. Ellen Page leginkább az X-Men szériából, illetve néhány művészfilmből ismert, Nina Dobrevet a Vámpírnaplókban láthattuk, Diego Luna pár kisebb film után a Zsivány Egyesben tűnt fel. A trailer alapján űgy tűnt, hogy a korábbi film sci-fi/horror besorolását ezúttal színtiszta horrorra fogják változtatni. Szerencsére tévedtem.

Az Egyenesen át remake egy üdítően jó sci-fi/horror maradt, ráadásul a korábbinál több tudományos alapot is építettek bele. Nem csak vaktában dobálóznak a halál utáni élettel, hanem szépen levezetik, mikor mi zajlik az agyban, és ez milyen érzést vált ki. Nincs meg az a logikátlanság sem, ami az előző verzióban még szembeötlően fájdalmas volt, ahol orvostanhallgatók bukik módjára licitáltak egymásra, olyat bevállalva, ami tönkreteheti őket, ráadásul a semmiért (az eredeti filmben ugyanis nincs olyan pozitív mellékhatása a kísérletnek, ami miatt megérné a halált vagy az agykárosodást kockáztatni). Ezúttal egy szépen és logikai buktatók nélkül felépített történetet kapunk, ahol mindenki motivációja kristálytiszta, a mögé rakott tudományos háttér is hiteles, ráadásul a végső mondandó is egyértelműben van megrajzolva.

Adott egy fiatal orvostanhallgató, Courtney (Ellen Page), aki a húgát egy autóbalesetben vesztette el. Courtney-t bűntudat gyötri, hisz a baleset elkerülhető lett volna, ha nem sms-ezik vezetés közben. Épp ezért megszállottan kutatja a halál utáni élet nyomait. Miután felfedezi, hogy az egyetem egyik lezárt, használaton kívüli szárnyában van egy hozzáférhető MRI, vad kísérletet dolgoz ki, és ráveszi két diáktársát, Jamie-t (James Norton) és Sophiát (Kiersey Clemons), hogy segítsenek neki meghalni, majd egy perc után élesszék őt újra, miközben egész idő alatt MRI felvétel készül az agyáról. Bár a társait az eredményes kísérletben rejlő lehetőségekkel csábítja el, az ambícióikra hatva, őt magát titokban nem ez motiválja, hanem a remény, hogy újra láthatja a húgát.

A kísérlet elsőre majdnem tragédiába torkollik, Sophia és Jamie nem túl sikeres az újraélesztésben, de szerencsére még időben segítségükre siet egy társuk, Ray (Diego Luna). A csapathoz aztán csatlakozik Marlo (Nina Dobrev) is. Eleinte az elért kutatási eredmények motiválják őket, később azonban kiderül, hogy a túlvilágra való kiruccanásnak van egy számukra rendkívül fontos gyakorlati haszna is: az agysejtek közti összeköttetések megsokszorozódnak, olyan emlékeket és készségeket is előhozva és felerősítve, amiket az alany évekkel vagy évtizedekkel korábban tanult és fejlesztett. Courtney memóriája rendkívüli fejlődésen megy keresztül, és azt, hogy egy orvostanhallgató számára mennyire fontos és mekkora előnyt jelent a jó memória, nem kell ecsetelni. Amint a versengő környezetben dolgozó társaság többi tagja is rájön erre, Ray kivételével mindegyikük számára fontossá válik, hogy ő is hozzájusson ehhez az előnyhöz, így szép sorban Jamie, Marlo és Sophia is átmegy a túloldalra.

Azonban lassan kiderül, hogy nem a jó memória az egyetlen utóhatása a kísérletnek: idővel mindannyiukat elkezdi kísérteni valaki, akinek korábbi életükben kárt okoztak. Courtney-t a húga, Jamie-t egy teherbe ejtett és cserben hagyott lány, Sophiát egy korábban megalázott diáktárs, Marlót egy, az ő hibájából meghalt beteg kísérti. A helyzet egyre rosszabb, és a dolgok tragikussá válnak, azonban egyikük halála után a csapat rájön, hogy az őket üldöző „szellemek” forrása a saját lelkiismeretük. Ha szembenéznek a tetteik következményével, van esély a túlélésre.

A film végig szépen építkezik, nem viszi túlzásba a horrorelemeket, nem akarták pár ijesztő bosszúszomjas szellemmel letudni a dolgot. Bár jelen vannak a klasszikus eszközök (hirtelen zajok, fények, hangok), kimondottan jól használják ezeket, és nem veszik el a hangsúlyt a film tudományos és erkölcsi oldaláról. A szereplők motivációja is végig tiszta és érthető, a versengő környezet, a szüleiknek és tanáraiknak bizonyítani vágyó diákok, a hajsza, amibe kényszerítve vannak, mind szép kifejtést kap. Míg a régi filmben a kutya sem értette, hogy a briliáns orvostanhallgatók mi a bánatért akarnák ugyanazt a kísérletet egyre hosszabbra nyújtva ismételgetni, és az agysérülést kockáztatva 4 percre odaát menni, addig itt egyértelmű a válasz és kézzelfogható a haszon.

 

Oplev remake-je jól felépített, kellően adagolt és logikus történet, a színészek (szegény Nina Dobrevet leszámítva, aki még mindig csak Elena/Katherine párosát tudja nyújtani) üdítően jól játszanak, így ismét elmondhatom, hogy az Egyenesen át az egyik kedvenc sci-fi/horrorom.

 

Lia Névjegye

Életigenlő, filmrajongó, könyvmoly, grafomán cosplayer.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.