The Gifted S01E04 – eXit Strategy

Talán ez volt az első epizód, ami nem nyűgözött le annyira, de ez a személy preferenciáimról árulkodik, nem a széria nyújtotta minőségről.

Caitlin bátyja révén a mutáns underground tagjai megtudják, hogy Reedet és Lornát hamarosan átszállítják egy másik létesítménybe, ahonnan még senki sem tért vissza, így hát gyorsan kell lépniük. Miután a csapat egy korábbi akciója, amikor megtámadtak egy Sentinel Services-létesítményt, borzalmas kudarccal zárult, a mutánsok vonakodnak attól, hogy ezt újra meg próbálják. Erre Caitlinnek az az ötlete támad, hogy a ne létesítményt rohamozzák meg, hanem a rabszállító konvojt – ehhez azonban meg kell tudniuk, hogy mikor és merre fog elhaladni a konvoj. Hogy megszerezzék a kellő információkat, Marcos úgy dönt, felkeresi életének azt a részét, amit már rég maga mögött hagyott, vagyis régi, kartelles kapcsolatait – csakhogy a kartellnél semmi sincs ingyen. Mindeközben Reed igyekszik elnyerni Lorna bizalmát, vagy legalábbis elérni, hogy a lány együtt működjön vele, ha esetleg esélyük adódna a szökésre.

A héten a hangsúly egyértelműen az akcióra került – az epizód harmadik felvonása gyakorlatilag egy nagy akciójelenet, minimális levezetéssel –, így kevesebb idő jutott a társadalmi kommentekre, ami valószínűleg az oka annak, hogy ez a rész nem tetszett annyira, mint az előzőek. Bár azt le kell szögeznem, hogy ez is nagyon tetszett, csak nem annyira, mint az előbbiek.

Caitlin továbbra is a hősöm, és most is jó volt látni, milyen dilemmák elé kerül, és hogyan oldja meg azokat. Az ugyanis semmiség, hogy ő, ember létére, éppen annyira ki akarja venni a részét a mentőakcióból, mint a mutánsok – ezt eddig is láttuk tőle –, de az már érdekesebb, hogyan is reagál arra, mikor kiderül, hogy a gyerekei is harcolni akarnak. Mivelhogy rövid úton kiderül, hogy Andy és Lauren együttes ereje kell ahhoz, hogy „feltűnés nélkül” meg tudják állítani a konvojt. Ezen a ponton Caitlinnek két ellentétes ösztönével kellett szembenéznie: hogy visszakapja a férjét és hogy megvédje a gyerekeit. És ez az anyatigris most sem okozott nekem csalódást.

Az is tetszett, ahogy Marcosnál behozták a sötét múltat, azt, hogy a kartellnek dolgozott, és hogy szerelmes volt a főnök lányába, Carmenbe (Michelle Veintimilla) – aki időközben átvette a kartell vezetését, és akinek már a hangjáért megéri eredeti hanggal nézni a szériát. Szintén pirospont, hogy John is nagyobb teret kapott, mind karakterileg, mind olyan szempontból, hogy villogtathatta a képességét. Sőt, Blink megkavart érzései is szépen lettek bemutatva, úgy, hogy egyre jobban izguljak az eljövendő epizódokkal kapcsolatban.

Reed és Lorna találkozása is tetszett, jól zsonglőrködtek az írók a tetejére fordult hatalmi viszonyokkal, és minden nagyon ott volt, amit Lorna mondott Reednek arról, hogy azok után, amit tett – amiről nem is tudta, mekkora kárt tesz, hány családot tesz tönkre –, azért nem lesz elég egy bocsánat. Caitlinnek már megvolt az „ébredése” korábban, és mostanra Reed is teljesen felismerte, milyen borzalmas is a mutánsok helyzete.

A mentőakcióról magáról nem akarok sokat írni – azt inkább látni kell, semmint dumálni róla. Maradjunk annyiban, hogy az is nagyon a helyén volt, jók voltak a speciális effektek, érezhető volt végig a feszültség, és minden remekül kivette a részét az akcióból. Ebbe Reed és Lorna is beletartozik, akik a szökés vége felé bevittek pár nagyon szép csavart.

Összességében tehát nagyon jó volt ez az epizód is, bár az akció nagyobb hangsúlyt kapott, mint a karakterépítés (bár azért abból is volt rendesen) és a társadalmi kommentár, és emiatt nekem, személy szerint, kicsit kevésbé tetszett. De ez az én személyes problémám.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.