Inhumans S01E06 – The Gentleman’s Name Is Gorgon

Azt hiszem, sokat elárul, hogy ennél az epizódnál eljutottam arra a szintre, hogy azzal szórakoztattam magamat, hogy kiírogattam az éppen történő logikátlanságokat.

Auran, a foglyul ejtett Sammyt és Dr. Declant felhasználva, a laborba hívja Medusáékat, hogy konfrontációt kényszerítsen ki a királyi családból. Medusa azonban ragaszkodik hozzá, hogy előbb találják meg Crystalt – így hát a csapat kettészakad: Gorgon és Karnak a laborhoz megy, még Medusa, Black Bolt, és Louise elindult felkutatni Crystalt. Időközben a kis hercegnő sem tétlenkedik, és Dave segítségével kieszel egy módszert, hogyan hívhatná fel magára családja figyelmét. Mindez idő alatt a Holdon Maximus bányászokat soroz be erőszakkal – bár van, aki büszkén veszi fel a harcot –, miközben lassan felderíti az ellene készülő puccsot.

Hm, szóval… Maradjunk annyiban, hogy az epizód megtekintése közben folyamatosan írtam az észrevételeimet a Tumblrömre, és a negyven perc alatt összesen tizenhárom posztot sikerült ebből összehoznom (mondjuk ebből volt visszatérő dolog is, mint például az, hogyan szerzett Maximus földi pénzt ahhoz, hogy finanszírozza Dr. Declan kutatását). Mondjuk nem is lenne szabad meglepődnöm, mert, az igazat megvallva, már megtapasztaltam, hogy ettől a szériától nem is nagyon szabad mást várnom.

Ami amúgy úgy nagyjából korrekt volt a héten, az Karnakék csatája a laborban. Persze ez is csak „nagyjából” volt rendben: volt pár jó mozzanat, sőt, talán egy-két jó ötlet is (például Karnakék csele), de magukon a harcjeleneteken néha csak kuncogtam magamban (főleg, amikor Auran folyamatosan a levegőbe rúgdosott, mindig biztonságos távolságban az ellenfelétől). Aztán persze a végére jött egy kis dráma meg önfeláldozás, aminek nem tudom, mennyi volt a létjogosultsága a narratíva tekintetében (nem sok, ha arra gondolunk, hogy a klasszikus Inhumans-karakterek közül ezzel együtt már kettőt is kinyírtak. Hármat, ha Medusa haját is belevesszük), de meg kell rendíteni a nézőt, na.

Crystal és Dave… Nos, ők cukik, a maguk egyszerű, bugyuta módján (bár legalább egész korrekt volt a CGI Crystal kis villámos mutatványánál). Szóval őket nézni inkább amolyan bűnös élvezet (mint amikor a néha a Palota ékkövét néztem, mert szépek voltak a jelmezek), semmint agyzsibbasztó mazochizmus. Sőt, itt is volt egy-két ötletes/vicces – bár kicsit erőltetett – jelenet, gondlok például Audrey kis magánakciójára, és arra, hogyan jöttek ki belőle Crystalék. A kilátos jelenetek azonban jók voltak.

Maximusról azonban inkább ne is beszéljük. Nem hiszem, hogy bármiféle koncepció is felmerült volna, amikor az írók leültek, hogy összetegyék Maximus Attilanon játszódó szálát. Egy cseppet sem tiszta, hogy Maximus akkor most mennyire van tisztában a dolgokkal, mit tud a felkelésről, hogy Tibor kinek is az oldalán áll… Szóval egy nagy kavarodás az egész. Arról nem is beszélve, hogy a lázadók támadása Maximus ellen az epizód vége felé a sorozat eddigi leggagyibb, legfájdalmasább szcénája – komolyan mondom, láttam már jobban leforgatott amatőr filmeket is. A lázadók aprócska kis késekkel mennek a nagy lőfegyverek ellen, mindenki (szegény statiszták) úgy néz, mint aki véletlen keveredett volna oda, amikor pedig Maxis torkot metsz, az annyira nevetséges mű, hogy könyvet lehetne róla írni.

Tehát bár néhol mintha fel-felcsillanna némi remény, hogy javulásra számíthatunk, azután mindig gyorsan jön egy következő, borzalmas szcéna, ami mintha azt mondaná, „Bazinga! Beugrottál, mi?”

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.