Inhumans S01E07 – Havoc in the Hidden Land

Nagy sóhaj, avagy miért érzem úgy néha egy nagy költségvetésű sorozatnál, mintha egy középiskolás drámacsoport előadását nézném.

A királyi család, Dr. Declannal egyetemben, titokban visszatér Attilanra, és azt fontolgatja, hogyan is győzze le Maximust. Black Bolt találkozóra hívja testvérét, mivel – Medusa unszolására – próbálja vérrontás nélkül megoldani a szituációt, Maximus azonban nem tartja be a találkozó szabályait, így a királyi családnak új stratégiát kell kieszelnie. Maximus egyre közelebb kerül céljához  – ahhoz, hogy újra átmehessen a Terrigenesisen –, ám Karnak, miután átnézi Dr. Declan kutatási anyagát, hibát talál a tervben – viszont rájön, hogy Declan anyagát arra is használhatja, hogy újraélessze Gorgont, bár ehhez Auran segítségére is szüksége lesz.

Nem viccből írtam a nyitó paragrafust: bár az epizódnak néhol voltak már egészen felvállalható dolgai – például Auran kezd egészen érdekessé válni, ahogy lassan egyre jobban megkérdőjelezi Maximushoz fűződő hűségét –, egyes jelenetek annyira gagyik, de minden szempontból, hogy az már fáj. A legnagyobb bűnös ebben a tekintetben talán az epizód nyitószcénája, amikor gyakorlatilag az egész szereplőgárda, mindenféle kohézió nélkül, gagyin lefilmezve rohan a dzsungelben. Mondjuk a második helyre meg erősen esélyes, amikor Triton fényes nappal, mindenki szeme láttára lekaszabolja Maximus fele testőrségét, és gyakorlatilag senki észre sem veszi.

És ha már itt tartunk, jut eszembe a második pont: értem én, hogy a képregényekben mindig mindenki feltámad (kivéve Ben bácsit), és hogy ez az aspektus átragad a filmes adaptációkra is, de akkor is kicsit túlzás már, hogy hogy ebben a részben két fontos, „meggyilkolászott” szereplő is visszatér az életbe: mint kiderül, Triton csak eljátszotta a halálát, Gorgont meg felélesztik – bár lehet, hogy hosszútávon nem lesz rendben, ki tudja. Mondjuk én nem bántam volna, ha mindketten holtak maradnak, ha már egyszer kinyírták őket – így kicsit nagyobb súlya lett volna a dolgoknak.

Mindeközben persze, megtűzdelve néhány elég gagyin leforgatott harci jelenettel, megy a szinte folyamatos moralizálás, csakhogy az a baj, hogy eléggé inkonzisztensen. Már rég elvesztettem a fonalat, hogy ki akar gyilkolászni, ki ál inkább a diplomácia mellett, és hogy egyáltalán miért nézem én ezt még mindig… Bocsánat, elkalandoztam. Szóval nem sok logika van a szereplők tettei mögött (vagyis… van olyan szereplő, akinél működik a logika. Maximus a maga őrült módján érthető. Auran kezd egyre érdekesebbé válni. Még Crystal motivációi is a helyükön vannak, bár nem sok közük van a főkonfliktushoz. Csak hát a királyi pár van elég amatőr módon megírva), és emiatt valahogy az egész szétesik.

Mindezek mellett olyan dolgokról inkább ne is beszéljünk, hogy mennyire el van bagatelizálva a tudományos oldala a sztorinak, vagy arról, hogy az attilani társadalom továbbra is borzalmas skiccszerű – pedig milyen jó dolgokat ki lehetett volna hozni belőle! Viszont mindezekkel együtt is néha már majdnem izgalmas volt az epizód, amiért legalább hálát adok.

Na, akkor még egy sóhaj. Ez összességében még mindig nem jó. Viszont a jövő héten már jön az évad – és nagy eséllyel sorozat – fináléja, úgyhogy így vagy úgy, de mindenki szenvedése véget ér majd.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.