Supernatural S13E06 – Tombstone

Hát, ez is eljött – hat epizódnak kellett eltelnie az Odaát tizenharmadik évadában ahhoz, hogy valamibe bele tudjak kötni! Ez mindenképp pozitívum, és most is igazából apróságok zavarnak csak be, azonban mindezeket leszámítva a Tombstone egy tökéletes Supernatural rész. A múltheti Advanced Thanatologyhoz hasonlóan a mostani felvonás is remekül ötvözte az érzelmesebb és akciódúsabb jeleneteket, bár most inkább a karakterépítés felé billent a mérleg, és ez egyáltalán nem baj. Mivel ezúttal sajnos nem tudom elkerülni a spoilereket, továbbolvasni csak saját felelősségre ajánlott!

Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) a múltkori vadászatukról hazafelé összefutnak a halottnak hitt Castiellel (Misha Collins). Az angyal elmeséli a srácoknak, mi is történt vele, ami kissé sokkolja a testvéreket, majd visszaülnek az Impalába és immáron hárman térnek vissza a kansasi bunkerbe. Cas először találkozik Jackel (Alexander Calvert), aki mindeddig az internetet bújta új ügyek után kutatva, és úgy tűnik, talált is valamit. A fegyverforgatóiról és westernfilmes hangulatáról elhíresült Dodge Cityben furcsa sírrablások történnek, amik mind összekapcsolhatóak egy lopott autóval, egy üres koporsóval, valamint egy helyi ranger halálával. A Winchesterek, valamint Castiel és Jack közösen nyomoznak, melynek során közelebb kerülnek a helyiekhez, valamint Dean is kiélheti gyerekkori cowboy fantáziáját Dodge Cityben.

Az első szembetűnő dolog talán az, hogy Castiel ismét visszatért, mikor elvileg láttuk ténylegesen meghalni. Ez a hír még jóval a mai epizód előtt kitudódott, és akkor nem igazán örültem neki. Imádom Cast, és természetesen nagyon rossz volt látni, ami a tizenkettedik szezon fináléjában történt vele, az meg főleg, hogy Deant mennyire megviselte mindez. Ennek ellenére feleslegesnek éreztem az ő karakterének az újjáélesztését, hiszen annyira véglegesnek állították be a halálát, ami így azonban nullázódott. Viszont azt kell mondjam, rendkívül ügyes megoldás volt az, ahogy az alkotók visszaírták Cast a sztoriba, hiszen itt most nem volt Chuck ex machina, sőt, Cas csakis kizárólag saját magának köszönheti, hogy kiszabadult a Nagy Üres Térből, és újra a Földön szaladgálhat – mindez pedig rengeteg érdekes kérdést vet fel, amire remélhetőleg az évad hátralevő részében, vagy akár a következő iterációban választ fogunk majd kapni.

A western hangulat, meg igazából az epizód főellensége is eltörpül a karakterizációba fektetett energia mellett – Dean boldogságának ábrázolásában ugyan sokat segít ez a környezet, ezt leszámítva viszont abszolút elhanyagolható, ami azonban nem is baj. Az már inkább zavaró, hogy az érzelemdúsnak szánt jelenetek néhol nem sikerültek olyan jól. Én személy szerint izgatottan vártam, hogy Cas végre újra találkozzon a srácokkal, valamint megismerhesse Jacket, aki apaként tekint rá már azóta, hogy az anyja hasában volt. Ehhez képest a nagy összeborulást Sammel és Deannel, valamint a magyarázkodást lerendezték nagyjából két percben, és először a Jackkel való ismerkedés sem olyan lett, amilyenre számítottak, bár az utóbbit jóvá tették az alkotók pár későbbi szcénával. Az epizód egészét tekintve a legelső jelenetnek sincs értelme, amiben előre vetítenek egy későbbi történést, hiszen annak a momentumnak nincs külön jelentősége, ráadásul egy pörgősebb pillanat után rögtön belevetnek minket az érzelmek tengerébe, így pedig egyenesen kizökkentő ez a megoldás.

Mindössze ennyit tudtam csak panaszkodni a Tombstone-nal kapcsolatban, és jól is van ez így, hiszen alapvetően még mindig jelentős javulást mutat a széria, úgyhogy pár apró túlkapás miatt nem fogom leírni az egészet. Továbbra is azt tudom mondani, hogy csak így tovább!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.