Vágóné Klein Margit: Virág a viharban

„Útravalót kaptam emberségből, példamutató helytállásból.”

Alig 68 oldalnyi Vágóné Klein Margit: Virág a viharban című novelláskötete, amely emléket állít a második világháború zsidó áldozatainak és túlélőinek. Igaz a könyv meglehetősen rövidke, de annál több érzelem, szeretet, remény, bizalom olvasható a lapjain. Erről a könyvről bármikor érdemes lenne írni, mégis ilyenkor, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjának hetében talán többen odafigyelnek rá.

A könyvecske merő véletlenségből került a kezeim közé, de úgy gondolom, hogy oka volt a dolognak. Nem tudtam miről szól, amikor megláttam. Elsődleges célom az volt, amikor kerestem az egyik antikvárium oldalán, hogy olyan könyv legyen, aminek a címében valamilyen növény szerepel. Aztán megakadt a szemem a borítóján és kiabált, hogy őt válasszam. És én szót fogadtam. Úgy érzem, hogy nagyon jól tettem, mert elsőkézből, egy túlélőtől kaptam visszaemlékezéseket a második világháborúról és az azutáni időről.

A kötet magánkiadásként jelent meg 1990-ben. A borítót Mátrai István grafikusművész készítette és bár a kép egyértelműen hordozza a könyv tartalmi jegyeit (csillag-virág, szögesdrót a háttérben, egy könnycsepp) mégsem asszociáltam egyértelműen egy a holokausztra emlékező műre. Főleg nem egy ilyen alkotásra. Bár a tizenkét különálló történet a második világháború idején vagy azután játszódik, mégis a legszembetűnőbb momentuma a visszaemlékezéseknek nem a borzalom, nem az a rengeteg fájdalom és szenvedés, amelyet át kellett élni akkor az áldozatoknak, hanem az, hogy az írónő a jóságot, a szeretetet és az emberséget írta meg az oldalakon. Csodálom őt. Csodálom azt a lelkierőt, amivel rendelkezni kell ahhoz, hogy az átélt szörnyűségekből is a pozitív dolgokra tudjon emlékezni, azokat megragadni és továbbadni könyv formájában, hogy eljusson másokhoz. Olvasás közben többször is zsebkendőt ragadtam és törölgettem a könnyeimet. Ilyenek voltak például A télikabát vagy a Testvérkém születésnapján című novellák.

Az elbeszéléseknek könnyen érthető, hétköznapi a nyelvezete. Mintha egy jó barát mesélné el, hogy mi történt vele, így olvasás közben olyan érzésem volt, hogy az írónő akár személyes ismerősöm is lehetne. Épp ezért könnyen is lehet haladni vele annak ellenére, hogy minden novella végén meg kellett egy picit állnom, átgondolni és venni egy nagy levegőt. Rájönni arra, hogy mennyire más volt minden akkor, mint most. Az emberek nem mentek el csak úgy egymás mellett, próbáltak segíteni egymásnak, összetartottak a széthúzás helyett.

Ennek a kötetnek súlyos mondanivalója van. Számomra azt mondja, hogy igyekezzek a dolgokat pozitívan látni, próbáljak a jó dolgokra emlékezni akkor is, ha a múltban bántottak, fájdalmat okoztak. Nem szabad leragadni az olyan fájó emlékeknél, amik nem adnak az életemhez, amiktől nem tudok előrébb jutni. Ezeket el kell engedni, de nem szabad elfelejteni.
További nagyon fontos üzenete a történeteknek, és ez az előszóban is elhangzik, hogy ne hagyjuk újra megtörténni azt, ami akkor volt. És itt most nem csak a koncentrációs táborokra és az elhurcolásokra gondolok. Nem engedhetünk meg magunknak egy újabb világháborút, hogy ezzel családokat szakítsunk szét, és embereket küldjünk értelmetlen harcokba. Nem ronthatunk egymásnak csak azért, mert különböző a származásunk. Nem sorolhatjuk kategóriákba egymást, csak azért, mert más színű a bőrünk, a hajunk, más a nyelv, amit beszélünk, más a vallás, amit gyakorlunk vagy éppen nem gyakorlunk. A gyűlölet nem juttat előrébb, nem tesz jobbá, nem válunk általa többé.

Bevallom nehezen írtam meg ezeket a sorokat. Úgy érzem, hogy mint egy jóval fiatalabb nemzedék képviselője, talán nincs is igazán jogom ezekről a megpróbáltatásokról írni, mert talán fel sem tudom fogni, hogy mit élhettek át ők, akiket táborokba gyűjtöttek, megfosztottak emberi méltóságuktól, megvertek, megcsonkítottak, és még vagy ezer meg ezer módon kínoztak fogva tartóik. Hálás vagyok, hogy nem abban a korban kellett élnem. Ennek ellenére Margit néni visszaemlékezéseit mindenkinek ajánlom olvasásra. Fájdalmas lesz, szívet tépő, de lélekben mégis felemelő.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.