Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: Bane krónikák

*** SPOILERVESZÉLY! ***

Évek óta nagy rajongója vagyok Cassandra Clare fantasy világának, ahol az árnyvadászok démonokkal harcolnak, nem minden esetben stabil szövetségben élnek az alvilágiakkal és igyekeznek megóvni a mondénok életét.

Akik nem ismernék az árnyvadászok világát, azoknak ajánlom, hogy először A Végzet Ereklyéi sorozattal kezdjék az ismerkedést és csak utána ugorjanak fejest Magnus kalandjaiba. A már említett „fő”sorozathoz kapcsolódóan, minisorozatként készültek a boszorkánymesterről szóló kötetek, valamint a szintén tíz könyvet számláló, Történetek az Árnyvadász Akadémiáról címet viselő másik minisorozat is. Itt azonban nem állhatunk meg, hiszen ebben a világban játszódik még a Pokoli szerkezetek trilógia, és legújabb sorozata, a Gonosz fortélyok.

De térjünk vissza a sorozat névadójához, az alviláginak számító Magnushoz. Már az alapsorozatban is kedveltem ezt a bohókás, kissé különc, vidám, bulizós, de ha kell komoly fiatalembert. Apropó fiatalember. Nem is tudom, egy sok száz éves boszorkánymesterről beszélünk egyébként, aki nem öregszik. Ezért a tulajdonságáért olykor azért irigylem.
A tíz kötet különálló történeteket dolgoz fel, így nem lehet probléma az sem, ha valaki nem tudja egyszerre beszerezni őket. Egyik könyvecske végén sem fog belefutni hatalmas függővégbe. Azonban annak ellenére, hogy a könyvek rövid történeteket mesélnek el, az írónők – merthogy Clarenek írótársai is voltak Maureen Johnson és Sarah Rees Brennan személyében – odafigyeltek az irőrendiségre is. Az első könyv valamikor a XVIII. század végén kezdődik, egészen pontosan 1791-ben és az utolsó napjainkban fejeződik be. Az első könyv rendhagyó a többihez képest, mert ebben még több rövidebb sztorit mesél el Magnus, ami mind-mind Peruban történt vele, és persze barátaival. A többi kilenc kötet egy-egy témára fókuszál. Ami közös mind a tíz történetben, persze Magnuson kívül, hogy nem hiányzik egyikből sem a humor. Ezt a főszereplő karaktere is biztosítja, de van egy-két visszatérő barát, akik szintén vicces személyiségek. Az utolsó könyvekben már találkozhatunk A Végzet Ereklyéi sorozatból megismert szereplőkkel is, mint Isabell és Alec Lightwood vagy Raphael Santiago. Nekem azok a sztorik tetszett jobban, ahol a már ismerős karakterek felbukkantak.

Kamper Gergely fordító most is kitett magáért, hűen adta vissza ehhez a világhoz tartozó hangulatot. A stílus is a megszokott volt, könnyű hangvételű, szépen fogalmazott. Nem használ dagályos mondatokat, igazi, kellemes ifjúsági olvasmány. A helyesírás is rendben volt a könyvekben, a szerkesztése azonban kötetenként eltért. Persze nem mindegyiknél, mert voltak ugyanúgy szerkesztettek. A legtöbb könyvben konkrét évszámot írtak, hogy az olvasó be tudja határolni, hogy az előzőhöz képest mennyit haladtunk előre az idővonalon. Némelyiknél ez elmaradt, de nem volt kifejezetten zavaró.

A könyvek borítója nekem nagy kedvenc lett. Kifejezetten tetszik az a megoldás, hogy Magnus Bane nevét adják ki a betűk, és az is megkapó volt számomra, hogy a szivárvány színeit használták, ezzel is utalva arra, hogy Magnus egyaránt szereti a női és férfi nemet is. A boszorkánymester karaktere elfogadásra tanít, hiszen biszexualitása nem a leghangsúlyosabb eleme karakterének, de nyíltan felvállalja azt. Öltözködésében kissé különc, esetenként extravagáns, de ezek mellett legnagyobb hangsúlyt mégis a tudása, mágiahasználó képessége kapja. Határozottan egy szerethető karakter.

Bárkinek ajánlom, aki könnyed, kikapcsolódó, rövid olvasmányokra vágyik. Ezekben a kötetekben megtalálható a kaland, a humor, a romantika, a fantasztikum mellett. Jó szórakozást kívánok hozzájuk.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.