Big Bang Theory S11E15 – The Novelization Correlation

Na, ez azért sikerült most egész jól eltalálni.

Műsorra került a Proton Professzor–reboot Wil Wheatonnel a főszerepben, ami persze, mint ahogy az várható volt, kiakasztja Sheldont – aki azonban aztán, Amy unszolására, mégiscsak megnézi az első epizódot, és rádöbben: tetszik neki. Azonban akad egy kis probléma: az epizód végén megjelenik Howard sztárvendégként, amiről persze Sheldon nem tudott. Ennek aztán két következménye lesz: egy, Sheldon a fejébe veszi, hogy is bekerül a műsorba, és kettő, kezd ráébredni, hogy mennyire is óvják a barátai, nehogy olyan helyzetbe kerüljenek, ahol hallgatniuk kell a nyávogását. Mindeközben Leonard egész jól halad regényével, azonban ő is kisebb bökkenőbe ütközik: „tesztolvasója”, Bernadette rámutat, hogy külső szemlélőként egyértelmű, hogy az egyik női karaktert Pennyről mintázta, ami még nem is lenne baj, csakhogy a szereplő nem veti éppen a legjobb fényt Pennyre.

A Big Bang már a múltkori epizóddal elkezdte azt feszegetni, hogy mi lenne,, ha Sheldon végre elkezdene másokra is tekintettel lenni, bár ez akkor ugye szemét kis slusszpoénnal zárult, ami amúgy narratív szempontból remekül feküdt. Ezzel szemben a héten Sheldon egy sokkal fokozatosabb úton ment végig, és, bocsátsatok, ha ismétlem magamat, de ez is egészen jól állt neki: Amy unszolására előbb hajlandó volt megnézni az új Proton Professzort, elfogadta és megértette, hogy Howard miért nem szólt neki a vedégszereplésről, bocsánatot kért Wiltől, és amikor Amy rámutatott, hogy a srácok mennyire kerülik, hogy kiakasszák, még mennyasszonyának is megpróbált a kedvében járni. Ez egyfelől nagy karakterfejlődés Sheldon részéről, aminek így, a tizenegyedik évad magasságában, azért valamilyen szinten már ideje volt, másfelől pedig mindez úgy történik, hogy Sheldon „esszenciája” nem szívja meg a levét – a pasas továbbra is pont annyira vicces és őrült, hogy magával ragadja a közönséget.

Mindeközben, bár Leonard könyve első blikkre kicsit légből kapottnak tűnhet, valójában nagyon is működik a dolog. Nekem speciel külön tetszett, hogy Leonard kapott valamit a munkáján túl, amire büszke lehet – mondjuk ez is volt az írók célja. És bár a könyv sztorija, ami most először került szóba, eléggé klisésnek tűnik – egy tudós, aki bűntényeket old meg –, itt tökéletesen betöltötte a szerepét: egyszerre tette Leonardöt rivaldafénybe (akire ez rá is fért, főleg miután a Pennyvel való házassága óta nem sok figyelmet kapott), másfelől jó kis humorforrás nyújtott.

Jó, mondjuk az egyes „fantázia-szcénákat”, amikben láthattuk megelevenedni Leonard regényét, néha kifejezetten túlfeszítettnek éreztem, de még én is belátom, hogy pont ez volt a lényeg: a jelenet borzalmasan kínosnak érződött, mert borzalmasan kínosnak kellett lennie, ugyanis így működött a dolog. Mindennek a tetejébe a végső leleplezés – hogy Leonard kiről is mintázta valójában hősnőjét – egyrészt nagyon logikus volt, másrészt pedig hatalmasat csattant. vagyis, tulajdonképpen, kaptunk egy meta-krimit: a bűnös végig ott volt az orrunk előtt, mégis meglepődtünk, amikor lehullott a lepel.

Összességében tehát kifejezetten jól sikerült az eheti epizód: volt benne némi karakterfejlődés, némi rejtély, meg jó sok, hangosan nevetős poén. Többet nem is kívánhatnék.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.