„Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” – A legsötétebb óra (2017)

Úgy vettem észre, a történelmi drámák sokszor eléggé megosztóak tudnak lenni: valaki imádja, de vannak olyanok, akiket egyáltalán nem tud megfogni és elalszanak rajta. Én valahol a kettő között vagyok – ha érdekel a téma és az éra, akkor megnézem, és általában nem szokott csalódást okozni, bár én nem vagyok törizseni, úgyhogy nem feltétlenül veszem észre a sarkításokat. A huszadik századi történelmet viszont szeretem, valamint Gary Oldman is kedvenc színészeim közé tartozik, úgyhogy kétség sem fért ahhoz, hogy nekem A legsötétebb órát látnom kell, és nem is bántam meg, hogy így tettem.

1940 májusában járunk, mikor nagyban tombol a háború, a nácik már megszállták Nyugat-Európa nagy részét, és a Franciaországban állomásozó angol osztagok sem tudnak sokáig kitartani. Eközben otthon Angliában a miniszterelnök, Neville Chamberlain (Ronald Pickup) lemondását követeli az ellenzék, mivel úgy gondolják, túl gyengén kormányoz egy ilyen szükséghelyzetben. VI. György király (Ben Mendelsohn) végül jobb híján Winston Churchillt (Gary Oldman) kéri fel a kormányzásra. Azonban a legtöbb tényező Churchill ellen szól: saját pártjában alacsony a támogatottsága, katonai múltja balszerencsével tarkított, és erős személyisége miatt sem kifejezetten kedvelik. Az új miniszterelnök rögtön meg is kezdi kialakítani stratégiáját, ám a náci hadsereg sebes előretörése miatt a háborús bizottság békekötésre sürgeti őt. Churchill azonban ilyesféle tárgyalásokról hallani sem akar, és válaszul egy szinte lehetetlen mentőakciót visz véghez Dunkirknél, ami fordulópontot hoz a háborúban.

A legsötétebb óra tipikusan az az alkotás, amin a bevezetőben említett, történelmi drámákért nem kifejezetten rajongó csoport bedobja a szunyát – mert hát valljuk be, tényleg nem történik olyan sok minden, leváltják Chamberlaint, Churchill két morgás között tart egy beszédet a parlamentben, aztán beindul a Dinamó hadművelet és eltelt több mint két óra. Ám azok, akik érdeklődnek a történelem iránt, és nem zavarja őket az akcióhiány, valószínűleg úgy látják majd a filmet, ahogy én: egy rendkívül aprólékos, rétegelt és izgalmas karakterrajzként. És valóban nem véletlenül dicsérik mások is Gary Oldmant, mert abszolút megérdemli – ez az ember gyakorlatilag feláldozta a tüdejét ezért a szerepért, annyi szivart kellett elfüstölnie a forgatás alatt, de minden egyes mozzanata és megnyilvánulása vérprofi és abszolút helyénvaló.

Az alkotók, Joe Wright (Büszkeség és Balítélet, a Vágy és Vezeklés, valamint a Hanna) és Anthony McCarten (A mindenség elmélete), azért ügyeltek arra, hogy ne kizárólag Oldmanre hagyatkozzon a mozi, így láthatunk izgalmas mellékszereplőket a feleség, Clementine Churchill (Kristin Scott Thomas), a miniszterelnök titkárnője, Elizabeth Layton (Lily James), valamint VI. György személyében – ez utóbbinak hál’ Istennek megtartották beszédproblémáját, amiből nem űztek poént sem. A kor ábrázolásával is alapvetően meg vagyok elégedve, bár egy jelenetnél azért befigyel egy mai poszter a metró aluljáróban, de annyi baj legyen, páran biztosan felfigyelnek erre is, mint például a Trójában a repülőre.

Egy szó mint száz: A legsötétebb óra egy remek történelmi film, ami remek kor- és karakterrajzot ad, szóval ha valaki szereti ezt a témát, vagy épp a politika foglalkoztatja, az semmiképp se hagyja ki.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.