Erika Johansen: Tear királynője

Az igazi hős arról ismerszik meg, hogy leghősiesebb tetteit titokban hajtja végre.”

Erika Johansen debütáló regénye egy fiatal lány történetét meséli el, aki hosszas száműzetés után visszatér Tear királyságába, hogy betöltse sorsát és királynő legyen.

A tizenkilenc éves Kelsea Glynn pontosan olyan, mint a többi hasonló korú lány: engedetlen, meg van győződve a saját igazáról és mindig mindent jobban tud az idősebbeknél. De tőlük eltérően ő éppen egy királyságot készül megörökölni: egy királyságot, ami korrupt, romlott és veszélyes. Vagy a legrettegettebb uralkodójává válik, vagy már az első héten orgyilkosok áldozata lesz – minden rajta múlik, és azon, hogy milyen döntéseket képes meghozni. Kelsea testőrei társaságában próbál boldogulni az új pozícióban, miközben a belső feszültségek mellet még a szomszédos királyság, Mortmesne rettegett uralkodója, a Vörös Királynő fenyegetésével is szembe kell néznie.

A Tear királynője egyelőre nem okozott katartikus élményt, de mindenképpen ígéretes sorozatkezdés. A világfelépítés sokban emlékeztet Mark Lawrence Széthullott Birodalom-trilógiájára, bár egyelőre még nincs túl részletesen kidolgozva, csak utalásokból derül ki, hogy alakult ki ez a felállás. Remélhetőleg ez nagyobb hangsúlyt kap a későbbiekben, mert engem kifejezetten érdekel.

Tetszett, hogy Kelsea nem az a tipikus „nem tudom, hogy milyen csodálatosan szép vagyok, akkor sem, ha hárman epedeznek utánam, és kész” hősnő. Szerintem jó, hogy vannak olyan főszereplők is, akik tényleg nem tökéletesek, nem néznek ki remekül, ha éppen majdnem meghaltak és nem légies az alakjuk. Mert miért ne? Gondolom több ilyen olvasó van, mint amennyi Miss Perfect. Különösebben még nem zártam a szívembe, de szimpatikus és tetszett, hogy olyan jól boldogul a férfiak között és milyen sokat változott a végére, biztos jó királynő lesz. Hála az égnek ő tényleg használja az eszét, és örömmel vettem, hogy az írónő egyelőre nem erőltette a szerelmi szál virágba borulását. Helyes, én ráérek, és különben is, fontosabb dolgunk van. Viszont biztos vagyok benne, hogy titokban van valami szuper ereje a csajnak, mert ahányszor megsebesült a könyv alatt, csoda, hogy nem vérzett még el. Fekete pont a testőröknek!

Ha már testőrök, akkor megragadom az alkalmat, hogy kifejtsem, milyen jó és érdekes karakternek tűnik a vezetőjük, Lazarus alias Buzogány. Szívesen beleturkálnék a múltjába, biztos izgalmas dolgok leledzenek ott.

Maga a történet érdekes, főleg a Vörös Királynő sunnyogása nyűgözött le, bár szerintem nem volt durva. Jó, van benne néhány szörnyű dolog, főleg a Mortmesne-nel kötött egyezmény részletei, de az én kis lelkemet már megedzették az elborult antihősök és az aljas főgonoszok, szóval ennél több kell ahhoz, hogy megrázzon. Sajnos egy nagy csavart előre kitaláltam, első pillantásra sütött az árulóról, hogy valami nincs rendben vele. Nem tudom, hogy Johansen gyakorlatlanságának tudjam be, vagy a krimiken edzett agyamnak, ami teljesen ráhangolódott az összeesküvésre, mindenesetre ezen a téren még van mit fejlődni. Viszont a mágia ábrázolása és használata szépen lett ábrázolva, nekem tetszett.

Szóval jó volt ez, kellett volna még pár száz oldal ahhoz, hogy jobban elmélyedjek benne, de remélhetőleg a folytatás majd megadja azt, ami még hiányzott. Én bizakodó vagyok, még bármi kisülhet ebből.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.