Grace Klinika S14E12 – Harder, Better, Faster, Stronger

Ezzel az epizóddal a sorozat újra felkereste azt a problémát – és ezalatt egy narratív problémát értek, nem valami fikciós betegséget –, amitől már többször is szenvedett a múltban: bár egy tematika köré épül, annyi kisebb történetszállal dolgozik, hogy a végén egyiknek sem marad súlya.

April – aki amúgy éppen nagyban szenved attól, hogy egy gyakornokkal fekszik össze, aki nem nagyon képes szétválasztani a nappali és éjjeli tevékenységeiket – végre közzé teszi a sebészi verseny kiírását, mire rögtön ki is derül, hogy az indulóknak három napjuk van előállni egy ötlettel és írni róla egy „beadandót.” Erre persze rögtön mindenki rápörög a témára, bár első körben nem mindenkinek van ötlete: Alex és Amy egy tizenkét éves, agydaganatos kislányt kezel, és neki akarnak egy új kezeléssel előállni; Meredith-t egy visszatérő, régi beteg, és egy végstádiumú, májelégtelenségben szenvedő férfi inspirálja; Bailey otthonról, az ágyból ugráltatva próbálja összehozni a prototípusát; Arizona a szülést követően meghaló anyák esetét fogja kutatni; Jackson egy új bőrpótló eljáráson dolgozik, viszont Katherine próbálja rávenni, hogy hagyja azt a projektet, és dolgozzon inkább vele egy új vaginaplasztika–eljáráson, amivel (elsősorban) transznemű nőkön segíthetnének. Mindeközben Richard salsaórákat vesz, hogy meglepje vele Katherine-t, Maggie pedig még mindig gyászolja az édesanyját, amit csak még nehezebbé tesz, hogy közeledik a nő halálának első évfordulója.

Az az igazság, hogy a fentebb felsoroltak közül bármelyikből – na, jó, legyen bármelyik kettőből, kevés az olyan epizód, amiben csak egy történetszál van – kilehetett volna hozni egy jó kis sztorit. Ezzel a megközelítéssel azonban csak annyit értek el az írók, hogy végignéztem a részt, de igazából semmi sem fogott meg – kicsit olyan volt, mint mikor az ember lánya elmegy ruhát vásárolni, egy csomót megnéz a fogason, de egyet sem próbál fel. Szép, szép, de felejtős – pont, mint itt az egyes esetek: egyikből sem kaptunk eleget ahhoz, hogy igazán átérezzük, pedig általában erre ott volt az esély.

Szóval ez tulajdonképpen egy átvezető egy epizód, egy expozíció, amiből vagy lesz valami hosszútávon, vagy nem. Majd meglátjuk. Addig is Kimmie, az agydaganatos kis énekespacsirta története tetszett, remélem, ő még visszatér, azonban – nekem legalábbis – nagyon érződött, hogy Richard és Bailey ötlete csak azért került be, hogy nekik is legyen valami. Bár azért fair leszek, és azt is hozzáteszem, hogy Richardnál szépen építettek a Maggie-vel való kapcsolatára, Bailey-nél pedig a humor-faktor működött, ahogy ugráltatta a gyakornokot.

Vagyis szinte az összes történetszállal az egyetlen baj, hogy nem kaptak elég teret, viszont önmagukban nem rosszak, csak ki kellett volna őket fejteni. Viszont volt egy dolog, ami nagyon idegesített: Jackson, Katherine, és a vaginaplasztika.

Az elsődleges problémám itt a pofátlanul szájbarágós social justice propaganda – félre ne értsetek, és teljesen a sorozat mellett állok olyan értelemben, hogy tök, hogy foglalkozik a transgender témával: pár hete is égre-földre dicsértem őket, amikor kiderült, hogy az egyik gyakornok transz férfi, és a mai napig sajnálom, hogy nem foglalkoztak többet Ben transznemű húgával. Ezzel a sztorival azonban áthágtak egy határt, ráadásul úgy, hogy szerintem észre se vették. Adva volt ugye Jackson, akinek volt egy ötlete, egy jó, hasznos ötlete, amivel, ha összejön, rengeteg embernek segíthetett volna. Erre jött Katherine és egy régi ismerőse, egy transz nő – akin amúgy el kéne végezni a műtétet –, és Katherine elkezdte erőltetni, hogy márpedig Jackson az ő projektükhöz csatlakozzon. A nő statisztikákról beszélt – ami amúgy nagy valószínűséggel pontos adatokat tartalmazott –, meg életek megváltoztatásáról, megmentéséről, és alapjában igaza volt. De Jacksonnak is! Vaginaplasztika már létezik; az ő kutatása több embernek segíthetne. De, de, de, de… muszáj volt addig „nyaggatni” őt, amíg „be nem látja, hogy nincs igaza”, és nem csatlakozik a „menőbb” kutatáshoz. És menőbb értem azt, ami közelebb áll a social justice propagandához. Vagyis összefoglalva: a férfinak félre kell állnia és le kell mondania a saját ötletéről, női nyomásra, hogy egy szociálisan marginalizált, de „progresszív” célt kövessen. Kérem szépen, nem erről szól a feminizmus.

Tehát hogy összefoglaljam: az eheti epizód nem volt rossz, csak éppen súlytalan, felejthető, ami több olyan lehetséges történetszálat is bemutatott, amit érdemes lenne továbbvinni. Kivéve a transznemű/vaginaplasztikás szálat, mert az már első körben is rossz hangnemet ütött meg.

 

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.