Harcosok klubja – Újra mozivásznon

„A Klub első szabálya: senkinek egy szót se a klubról. A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy kurva szót se erről a klubról…” – ekképpen hangzanak el az alapszabályok az 1999-es bemutatása után szinte azonnal kultikussá vált, David Fincher rendezte fimben.

fightclub.1

Folytatás

Fényképezte Zsigmond Vilmos (Ludwig Múzeum, 2015. április 10. – június 21.)

A Budapesti Tavasz Fesztivál (április 10-26.) ünnepélyes megnyitójának keretében Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőr tartott tárlatvezetést a sajtó képviselőinek. A folyamatosan kattogó fényképezőgépek zajában helyenként csak mondatfoszlányok jutottak el hozzám, de ez nem rontotta a művész jelenlétéből és fotográfiáinak minőségéből, hangulatából adódó élményt.

932_15813-p
Jack Nicholson és Zsigmond Vilmos a Cinikus hekus (1989) forgatásán
fotó: Elliot Marks

Folytatás

Exodus: Istenek és királyok (Exodus: Gods and Kings, 2014)

– Okunk van feltételezni, hogy Mózest rejtegeted, a Kánaán Népe Front egyik körözött tagját.
– Én nem. Én csak egy szegény öregember vagyok. Nincs időm törvényszegőkre. A lábam már őszül, a fülem kérges, a szemem is hajlott és púpos.”
A jelenetet nézve, amikor Nun (Ben Kingsley) elbújtatja Mózest (Christian Bale), és jön egy-két kósza egyiptomi katona, nehéz nem a Brian élete (Monty Python’s Life of Brian, 1979) hasonló jelenetére gondolni, amikor a római katonák alapos házkutatást végeznek a kérges fülű, pimasz Matthiasznál, majd találnak egy kanalat.
Ridley Scott második szandálos filmjében több momentum is nevetségesen hatott. Mózesen és Ramszeszen kívül a szereplőknek nincs igazán játéktere. A nagy nevekkel beharangozott film e nagy nevek viselőit körülbelül díszletként kezeli. Aaron Paul (Józsua) karaktere kimerül annyiban, hogy néz. Nem csinál semmit, csak bámul. Sigourney Weaver (Tuja) ízléstelenül felcicomázott ruhában álldogál. Hozzátenném, hogy a barnító spray-vel befújt Joel Edgerton (Ramszesz) mellett szinte világít hófehér bőre. Rendkívül hiteles.
Folytatás

Filmzenék a 80-as évekből

1985-ben minden sarki drogériában kaphatsz plutóniumot.”

Az alábbi listában 15 betétdalt válogattam össze, így próbálva leképezni a zenei hangulatot, ami a 80-as évek filmjeit jellemezte. Ezúttal nem állítottam fel minőségi sorrendet. Minél inkább a 80-as évekre emlékeztett az adott dal (bár időutazónak kéne lennem, hogy személyes emlékeim legyenek erről az évtizedről), annál előrébb került, függetlenül attól a hallható ténytől, hogy a legtöbb enyhén szólva is mókás hangzásvilágú. Mivel a lenti válogatás betétdalokat tartalmaz, ezért az instrumentális filmzenék emlékezetes dallamai most kimaradtak. Nem szerepelnek a listában például John Williams (Star Wars Episode V-VI., 1980, 1983) vagy Danny Elfman (Batman, 1989) szerzeményei. Továbbá nem soroltam ide azokat a filmeket, amelyek ugyan a 80-as években készültek, de a rendező egy másik évtizedből választott dalt a képsorokhoz. Ilyen például Nancy Sinatra 1966-os dala (These Boots Are Made for Walkin’), ami az Acéllövedék (Full Metal Jacket, 1987) című filmben hangzik fel.

Folytatás

Vadregény (Into the Woods, 2014)

Egyszer volt, hol nem volt egy fiatal lány, aki tizenévesen szerelemre lobbant Johnny Depp iránt. Együtt utaztak keresztül Denevérországon, gengszternek adták ki magukat, elhajóztak Tortugára, találkoztak a Fejnélküli Lovassal, pitét ettek a borbélynál, csokit faltak, ollókkal bűvészkedtek. Teltek, múltak az évek, és egy gonosz átok miatt (amit úgy neveznek: pocsék szerepválasztás) megfogyatkoztak a közös kalandok. A fiatal lányban még élt a régi, nagy szerelem emlékképe, ám egy fagyos, téli éjszakán egy utolsó szilánk jéggé dermesztette a szívét.

JohnnyDeppIntotheWoods

A farkast alakító Depp jelmezét bármelyik jó ízlésű strici megirigyelhetné. Miközben – az egyébként kifejezetten irritáló – Piroska virágokat szedeget, rendezget csokorba, a farkas enyhén perverz, kétértelmű dalt énekel. Nem vicces. Kínos. Kínunkban nevetünk. Nem sejtjük, hogy az erdő mélyen vár még ránk rosszabb is.

Az arcletépő csoda, amit Vadregény címmel a vászonra hordtak, Stephen Sondheim azonos című musicaljét veszi alapul, amit 1987-ben mutattak be a Broadway-n. Erről persze nem tudtam, amikor beültem rá, de a dalokat hallgatva hasonlóságot véltem felfedezni a Sweeney Todd című musical zenei világával, amit szintén a fent említett író-zeneszerző alkotott. Ám ne reménykedjen senki, hogy olyan emlékezetes dalokban lesz része, mint a nyakfelmetsző borbély székében. Felejthető, értelmetlen, idegesítő.

INTO THE WOODS

A klasszikus mesék hollywoodi feldolgozásainak divathulláma még mindig nem gördült vissza, így a Hófehér és a vadász (2012), Tükröm, tükröm (2012), A lány és a farkas (2011) után most egybegyűjtötték a Grimm-mesék hőseit, Hamupipőkét (Anna Kendrick), Piroskát (Lilla Crawford), Babszem Jankót (Daniel Huttlestone) és Aranyhajat (Mackenzie Mauzy), és összekötötték a szálakat egy pék (James Corden) és felesége (Emily Blunt) szerencsétlenkedéseivel. A pékségben Meryl Streep boszorkánya indítja be az eseményeket, és a film első 15-20 perce alapján fel sem merül bennünk a gondolat, hogy szenvedni fogunk. Egy sírva nevetős jelenet, és pár morbid, humoros beszólás kivételével gondolataim az „Eh…” és a „Rendben, most megfogod a poharat, és elegánsan hozzávágod a vászonhoz” közötti skálán mozogtak. A fent említett, sírva nevetős jelenetet Hamupipőke és Aranyhaj hercegeinek köszönhetjük. Chris Pine jól hozza a röhejes sármőr figuráját. Az ifjú Kirk kapitányt bájgúnár hercegként látva William Shatner macsóskodása jutott eszembe az eredeti Star Trek (1966-69) szériából. Ha másért nem, ezért a képkockákért érdemes megnézni a filmet, vagy inkább megvárni, hogy valaki kivágja, és feltöltse Youtube-ra.

28WOODS3-articleLarge

A Vadregény hibái közül a legzavaróbb, hogy az alkotók nem tudták mit is akarnak az alapanyagból kihozni. Túl komolyan veszi magát a film, miközben a karakterek, motivációk kidolgozatlanok, és a cselekmény logikája nincs felépítve. Miért is kellene nekem szimpatizálni és drukkolni a kisfiúnak, aki meglopott egy óriáscsaládot, majd megölte a jogosan haragvó óriást? Miért örvendezzek a sikerüknek, hogy megöltek egy óriásasszonyt, aki férje halálát akarta megbosszulni? Egyáltalán miért néztem meg ezt a filmet?

Catleen és Orlissa véleménye

Hogyan írjunk szerelmet (The Rewrite, 2014)

Enyhe fenntartásokkal ültem a vászon elé, mivel egyes romantikus vígjátékok az igazán rettenetes Álom.net című opusz megnézése óta ősi ellenségeim, és legalább akkora fizikai fájdalommal járnak számomra, mint egy-egy Sas-kabaré jelenet megtekintése. Ezúttal azonban kellemes csalódás ért.

Hugh_Grant_returns_to_his_rom_com_roots_in_the_first_trailer_for_The_Rewrite

Folytatás

10 magyar rajzfilm/rajzfilmsorozat

Hatévesen két foglalkozás ábrándképe motoszkált a fejemben, amikor felmerült, mi szeretnék lenni: „rajzfilmrajzoló” és pónitulajdonos. Igazság szerint volt egy harmadik is, de az nem publikus. A póniról lemondtam, mostanában inkább a világuralom érdekel (ezért választottam a tanári mesterszakot). Emelett a rajzfilmkészítés sajnos nem fér az időrendembe, ám az alábbi listán szereplő alkotásokat bármikor szívesen megnézem újra és újra. A sorrend természetesen a személyes véleményemet tükrözi.

  Folytatás

Who Watches the Watchmen?

Spoiler (lehet)

Quis custodiet ipsos custodes?”Decimus Iunius Iuvenalis

Hmmm!”Judit, 24 éves

Az amerikai képregényipar termékei sosem érdekeltek annyira, hogy szorosabb barátság alakuljon ki közöttünk. Gyermek-Judit az európai képregényeket részesítette előnyben, így kis mancsaival az Asterix, Lucky Luke és a Mosaik kiadványait lapozgatta. Természetesen ismerem a Marvel és a DC fő karaktereit, de sokáig nem vágyakoztam kalandjaikról olvasni. Számomra a szuperhősök és alkotóik kultfilmekben elejtett utalásokként léteznek. Ha Supermant említené nekem valaki, akkor Bill (David Carradine) monológja jutna eszembe a Kill Bill: Vol. 2 (2004) című filmből. Ha Stan Lee kerülne szóba, akkor a Mallrats (1995) ugrana be.

Folytatás

15 sorozatfőcím az 1980/90-es évekből

“Képzeld el, hogy párhuzamos világokba utazhatsz. Ugyanaz az év, ugyanaz a Föld, csak más dimenzió. Például egy olyan világba, ahol újra kell nézned a 80-as, 90-es évek sorozatfőcímeit.”

Sokáig töprengtem, milyen szempontok szerint állítsam össze a rangsort. Végül azokat a főcímeket gyűjtöttem össze, amelyek emlékezetes zenéjük, nevetséges speciális effektusaik vagy piros fürdőruháik révén belevésődtek a tudatunkba. Éjszakákon át álmatlanul forgolódtam a lelkiismeretfurdalástól, várva, hogy elérkezzen a nap, amikor a blog olvasóira kegyetlenül rászabadítom e már-már feledésbe merült szörnyeket.

Szeretném leszögezni: bárki támadást vél felfedezni régi kedvence/kedvencei ellen, az csak látszat… egy gonosz délibáb, az álmatlansági kor tünete, nagy adag tudatmódosító, vagy egy bajusz.

Az alábbiakban kizárólag az introkat rangsorolom (tűrhetőtől vállalhatatlanig). A legtöbb sorozatról nem is tudnék véleményt írni, mert nem láttam, vagy láttam, de az idő megszépítette az emlékeket, és valószínűleg már nem hatna rám olyan elemi erővel, mint kölyökkoromban, amikor hihetetlenül menő volt számomra egy beszélő autó vagy a dimenziók közötti utazás, és viccesnek tartottam, hogy egy nagydarab, vastag aranyláncokkal teleaggatott afro-amerikai fél a repüléstől.

1980-1990.jpg

Folytatás

A 10 legjobb sorozat főcím

Egy ötletes, szépen kivitelezett intro számomra jobb ajánló az adott sorozat megtekintésére, mint az előzetesek. Az alábbi tíz széria közül párat csak a megkapó kezdő képsorok miatt kezdtem el nézni, de egy-két rész után elhagytam, mert a sorozat nem fogott meg annyira, hogy tovább maradjak (pl. True Blood). Következésképpen a kiváló intro még nem garancia, hogy az utána következő percek minőségi szórakozást nyújtsanak a nézőknek. Ám szükséges feltétele egy gondosan felépített, magára valamit is adó szériának, hogy a főcím is igényesen megkonstruált legyen.

Folytatás