Susan Donovan: Csábíts el!

Ha csak egyetlen modern kori romantikus regényt ajánlhatnék a műfaj szkeptikusainak – férfiaknak és nőknek egyaránt: A Csábíts el! lenne az. Hogy miért? Nos, mert ez a regény a műfaj minden klasszikus „kötelezőjét” magában hordozza, mégis bravúrosan veri a sokévi átlagot. Nyári utazáshoz, vízparton heverészéshez ideális olvasmány.

Folytatás

Büszkeség és balítélet meg a zombik (2016)

Meglehet, hogy e méltán népszerű klasszikus keményvonalasabb rajongói tábora már e film ötletét is blaszfémiának tekinti, ám én, annak ellenére, hogy mintegy háromszor olvastam a könyvet, háromszor láttam a 2005-ös gyorstalpalót és számát sem tudom, hányszor néztem végig a hat részes minisorozatot, izgalommal telve ültem le, hogy megnézzem a legújabb Büszkeség és Balítélet, ezúttal zombikkal dúsított változatát. Mert mi lehetne nagyobb nyári szórakozás valakinek, akinek zombihorrorok (és románcok) és e biedermeier klasszikus is egyaránt rajta van a kedvencei listáján?

Folytatás

Mary Jo Poutney: Az amazon és a katona (2017)

Van egy furcsa bája az afféle romantikus történeteknek, amelyek az első oldaluktól kezdve kiszámítható mederben folynak és gyakorlatilag semmi meglepetés nem éri az olvasót, legfeljebb a szövődő szerelmek számában. Efféle kiszámíthatóan szórakoztató alkotás Mary Jo Putney Az amazon és a katona című regénye is, amely meglepetéseket ugyan nem, de kellemes perceket mindenképp szerez az olvasójának.

Folytatás

Erre jutott a Disney – Szépség és a Szörnyeteg (2017)

Hosszú-hosszú a történetem ezzel a történettel. Kezdjük ott, hogy korábbi egyetemi pályafutásom legelején találkoztam a ténnyel, hogy a A szépség és a szörnyeteg eredetije 1756-ból, egy francia író, Jeanne-Marie Leprince de Beaumont tollából származik. Három évvel később ebből a témából szakdolgoztam, és ennek apropóján az istenített 1991-es Disney mesét a legnagyobb szeretet mellett cincáltam darabokra. Nem túlzok tehát, ha azt mondom, attól a pillanattól fogva, hogy megjelentek az első képek, tenyeremet dörzsölgetve vártam a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős Disney feldolgozást – és titkon reméltem, hogy sikerül végrehajtaniuk azt a csodát az adaptációval, amelyet két éve a Hamupipőke (2015) esetében is láthattunk, hogy kapunk egy jól átgondolt, motivált, árnyalt(abb) karakterekkel dolgozó és aránylag logikusan felépített, felnőttek számára is emészthető történetet. Úgy gondolom, ennek a legújabb A szépség és a szörnyeteg adaptáció messzemenőkig eleget is tett.

Folytatás

Folytatása következik

A minap futottam bele egy afféle folytatásba – konkrétan a John Wick 2-be! – amely határozottan el lett rontva. Nem mint film, hanem mint folytatás. Ami elgondolkodásra késztetett arról, hogy mitől is lesz jó vagy rossz tulajdonképpen egy folytatás? Erről fogalmazok meg néhány gondolatot az alábbi cikkembenben, nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül. Folytatások, reszkessetek!

Folytatás

Adamantium csontú John Wick és az olasz maffia meséje: 2. felvonás (2017)

Azzal az előfeltevéssel ültem be a moziba a minap, hogy majd most jól megírom, mekkora királyság lett a John Wick: 2. felvonás. És kétségtelen, a John Wick 2. jó lett – amennyiben elvárásaink arra az egyre szorítkoztak, hogy újabb két órán keresztül legeltethessük a szemeinket Keanu Reeves fantasztikus harcművészeti felkészültségén, amelyet hulla dizájnos öltönyében prezentál és nosztalgikus elégedettséggel nézzük meg az első film legkiválóbb ölési jeleneteit újra. És újra. És újra…

Folytatás

Fogadom (2012)

Hallottam már párszor, hogy az írók nem tudnak olyan kifacsart élethelyzetet kitalálni, amit a való élet képtelen volna reprodukálni vagy kenterbe verni. S valahányszor olyan filmet látok, ami valóságos alapokon nyugszik, az jut eszembe: lám csak, az élet is „ír” olyan történeteket, amelyek vászonra kívánkoznak! Ilyen film a Fogadom is, melynek alaptörténetét az élet ihlette.

Folytatás

Rossz (?) anyák (2016)

Nincs is annál jobb hívócím, mint egy közkeletűen – és távolról sem alaptalanul – kitűntetett társadalmi szerep – mint amilyen az anyaság is, formabontó ábrázolását előirányzó cím. Ilyen volt 2011-ben a Rossz tanár, és ilyen a 2016-os Rossz anyák is. A különbség csupán annyi, hogy míg előbbi filmünk betű szerint hű a címéhez, addig a Rossz anyák inkább egy társadalmi görbetükör az anyákra irányuló társadalmi elvárásokról.

Folytatás

A boldogító talán (2008)

A boldogító talán nem aratott osztatlan sikert a közönség körében a maga idejében, de számomra mégis első látásra szerelem volt és sikerrel felhumorkodta magát a bármikor szabadon előkapható romantikus komédia palettámra. Ennek ellenére értem és megértem, miért ragadt meg az egynyári film kategóriában és nem jutott be a műfaj klasszikusai közé, hiszen valljuk be, a történet vége már akkor tudható, amikor leül az ember a székébe, hogy megnézze ezt az alkotást. Mégis, én azt mondom, mindenképpen érdemes rászánni azt a mintegy két órát, mert egyetlen estére kiváló szórakozás.

Folytatás

Kiéhezettek (2016)

Vannak azok a könyvadaptációk, amelyek úgy rosszak, ahogy vannak. Azt hiszem, mind ismerünk botrányos próbálkozásokat, mint amilyen a Beastly/A szörnyszívű vagy az Eragon. És vannak azok a filmadaptációk, amelyek csak azért rosszak, mert nem kapják el a történet lényegét. A Kiéhezettek filmadaptáció, meglátásom szerint ez utóbbi kategóriába tartozik, és ez a legnagyobb bűne, mert minden, de MINDEN megvan benne, ami egy igazán jó filmhez kell, és épp csak az a kicsi plusz hiányzik belőle, ami ahhoz kellene, hogy egy jó – sőt, egyéb adottságai révén nagyon jó – könyvadaptáció legyen belőle, ami azért igazán furcsa, mert a könyv szerzője egyúttal a forgatókönyv írója is! A könyvről már olvashattatok tőlem, lássuk a filmet is.

Folytatás