Legjobb Trónok harca jelenetek

Régóta érlelődik bennem ennek a cikknek az ötlete, de féltem tőle, hogy kizárólag kedvenceimet, vagyis legfőképpen Tyrion jelenetei fogják uralni a listát, ezért hoztam egy szabályt: egy szereplő csak egyszer kaphat helyet a listán, úgyhogy íme, egy teljesen szubjektív összeállítás a Trónok harca epic jeleneteiről.

 

1, Dany és a Makulátlanok

Viharbanszületett Daenerysnek a kezdet kezdetén nem voltak harcosai, ám a viszontagságok után a megszületett sárkányaival már komoly erőt képviselt a Nyár-szigeteken, és bizony ezekre a különleges teremtményekre sokaknak fájt a foguk, de csak egy ember akadt, aki elegendő árat kínált volna egyért. A Makulátlanokat tulajdonló Mester azonban elbízta magát az állatok anyjukhoz való ragaszkodásával, és azzal, hogy a Sárkányok anyja csupán egy nő. És pont ez lett az ő és minden Mester veszte a városban, egyúttal egy királynő megszületése is!

 

2, Tyrion tárgyalása

Cersei gyászában végre ürügyet talált arra, hogy halálba küldhesse testvérét, Tyriont, akit születése pillanatától gyűlöl. Tyrion tárgyalása előtt a tömlöcben azonban Jamie sietett fivére segítségére, aki az ellene szóló alaptalan vádakat, na meg a bírák gőgösségét látván olyan beszédet mondott, hogy minden királyvári beleremegett.

 

3, Arya és Senki

A vak és kitaszított Arya koldulásból próbált meg boldogulni, miután engedetlensége miatt kitette kiképzőjét, ám az a lány, aki kijutott Királyvárból, el egészen Braavosig, nem az a fajta, aki nem tartogat valamit a tarsolyában. Kiképzése során sok képességet elsajátított, de talán a legfontosabbat mindig is tudta: hogyan kovácsoljon előnyt saját hátrányából.

 

4, A vörös menyegző

Számomra a legbrutálisabb jelenetsor a sorozat történetében – igen, ezt még úgy is ki merem jelenteni, hogy hátra van a hetedik és nyolcadik évad. A zene megváltozásával már érezte Catelyn Stark, hogy itt baj van, és már korábban is megmondta fiának, hogy a Frey-ekben nem lehet megbízni, pláne nem elárulni őket, de ez csak a vendégségben derült ki igazán, amikor már késő volt, és ahogy Arya is megfogalmazta később, igazi „bátor tett volt” lemészárolni egy hatgyerekes anyát, és egy terhes nőt.

 

5,  Olenna Tyrell és az eljegyzésének történet

Bár ez nem egy véres vagy durván mozgalmas jelenet, de ennek ellenére a kedvenceim közé tartozik. A Tyrell-ház feje ugyanis hiába egy férfi kezében van, valójában Olenna az, aki irányít mindent, és szerencsére unokája Margaery Tyrell is rá ütött. Olennát eltökéltségét és erejét akkor ismerjük meg igazán, mikor kifejti, hogyan is találkozott vőlegényével, a Tyrell ház urával, aki bár az ő nővérét jegyezte el, ám egy nyughatatlan éjszaka után meggondolta magát, és Olennávval kötötte össze az életét.

Öt Kedvenc Jojo’s Bizarre Adventure Karakter

Nézzük akármelyik szériáját a Jojo’s Bizarre Adventure-nek, mindegyikben találunk olyan karaktereket, akik képesek valamivel megfogni, meg van bennük az a bizonyos plusz, ami kiemeli őket – legyen az főhős, a főgonosz vagy éppen egy egy-két epizódig feltűnő mellékszereplő.

Folytatás

Öt Kedvenc Nanbaka Karakter

Amennyire elmebeteg a Nanbaka szereplőgárdája, legtöbbjük éppen annyira szerethető is. Ilyen banda mellett nehéz is kiválasztani azokat, akik a legközelebb állnak az ember befőttesüvegben tartott szívéhez – de hát, ha választani kell, akkor választani kell. Lehet, hogy néhány embernél kérdőjelek tömkelege fog megjelenni amiatt, hogy a főhős négyes most nem nagyon kap reflektorfényt.

Folytatás

10 Kedvenc “elvont” Anime Karakter

A címben szereplő “elvont” szó igazából azért van idézőjelben, mert nem mindegyik karakterre passzol teljesen a szó, de mégis van bennük valami, ami miatt általánosnak sem lehet őket nevezni. Igazából a listát nézve az “embertelen ember” és az “emberi nem-ember” titulusok között ingáznak a karakterek, akik legyenek a mérleghinta akármelyik fokán, kivétel nélkül érdekesek.

Folytatás

Öt neves vendégszereplő a Golden Girlsben

Tudom, tudom, még midig ezen a régi szérián lógok – de okkal! Mint ahogy azt már fejtegettem egy párszor, a szóban forgó sorozat nem csak hihetetlenül vicces, hanem fontos témákat is boncolgat. És ha ez még mindig nem lenne elég, számos neves színész is megfordult benne egy-egy epizód erejéig, most pedig ebből hoztam egy kis válogatást.

Folytatás

Nyolc ok, hogy miért nézd meg az Alien: Covenantot

A Prometheus körüli nagy viták után sok Alien-rajongó félve várta Ridley Scott legújabb filmjét. Ha te is közéjük tartozol, és még nem tudod, meg merd-e nézni az Alien: Covenantot, akkor most íme pár többé-kevésbé spoilermentes  érv, amivel talán meggyőzünk, hogy érdemes beülnöd a moziba:

1) Ha szereted Michael Fassbendert

Mindannyiunk imádott Magnetója az Assassin’s Creedben ugyan erősen megbicsakló teljesítményt nyújtott, de ezt el lehet neki nézni. A Prometheusban zseniálisan játszotta Davidet, az emberiségben egyre jobban csalódó androidot, most pedig ha lehet, még jobban lubickol a szerepben. Ezúttal ráadásul rögtön duplán, ugyanis David mellett ő alakítja Waltert, a David-modell továbbfejlesztett verzióját is. Érdekes látni ebben a kettős szerepben, ahol két teljesen eltérő személyiségű lényt formál meg, eltérő világnézettel és hozzáállással.

Folytatás

5 Kedvenc Anime All Time

Korábban egy challenge keretei között merült fel az a kérdés, hogy melyek azok az animék, amik meghatározóak voltak az életemben. Bár a teljes lista eléggé hosszúra nyúlna, mégis sikerült megtalálni azt az ötöt, ami így vagy úgy, de a legközelebb állnak a szívemhez. Figyelem, a következő cikk súlyosan személyes véleményeket tartalmaz!

Folytatás

Öt alkalom, amikor a Golden Girls nagyon rátapintott a lényegre

Mostanában a félévzárás okozta stresszt levezetendő ismét elővettem a Golden Girlst, ami, döbbentem rá ismét, nem csak, hogy megnevettet – állítom, hogy a nyolcvanas évek egyik legszínvonalasabb humorával rendelkezik a széria –, hanem bizony el is gondolkodtat. Hiszen a számtalan remek poén (és világklasszis beszólás) mellett bizony a sorozat sokszor mászott bele olyan témába, ami nem csak a nyolcvanas években számíthatott ingatag talajnak, hanem még ma is, és az öreglányok ezeket a kényes témákat bizony egytől-egyig remekül kezelték. Úgyhogy álljon is itt most egy rövid lista ezekből az esetekből.

Folytatás

South Park Best of Epizódjaim Part 2

Bár az előző cikkben is esett szó különféle epizódokról, akkor még nem igazán tisztult le bennem az a kép, hogy azok szinte csak a régebbi évadok részei és egy-kettőt leszámítva nem is volt az újabb évadokból. Nos, a mai cikkben ez pótolva lesz.

Folytatás

5 Kedvenc Játék Soundtrack Part 2

Újabb időszak, újabb zenei válogatás. Bár most némileg megcsappant a nem MMORPG-s zenék száma, azért remélem, így is lesznek olyanok, akiket szintén megfognak ezek a dalok.

Folytatás