Viszlát Alice! – A Kaptár: Utolsó fejezet (2016)

Tudom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik nagy rajongói a Resident Evil filmes adaptációnak – a kezdetek óta követem a szériát, és bár tisztában vagyok a hibáival, mégis összeszorult a gyomrom, mikor kiderült, hogy az Utolsó fejezet véget vet Alice kalandjainak. Ezért is húztam el a film megtekintését addig a pontig, amíg már nem bírtam és végül meg kellett néznem. Ezúttal a pörgés alábbhagyott, és a karakterekre sem szántak annyi filmet az alkotók, cserébe egy olyan kerek egésszé formálták a Resident Evil filmeket, amire senki sem számított.

Folytatás

Himmler Agyát Heydrichnek Hívják

Minden alkalommal, amikor második világháborús film elé kerülök, elfog egy érzés, és bár amit látok az általában borzalmakról számol be, nem tudom elkapcsolni a TV-t és nem tudok nemet mondani az alkalomra, amikor moziban láthatok ilyet. Ezúttal sem hagytam ki a lehetőséget.

Folytatás

Nem értem a problémát – Kingsman: Az aranykör (2017)

Nem szeretek egy film megnézése előtt kritikát olvasni, mert egyrészt általában másként szoktam vélekedni az adott műről, mint a cikkíró, másrészt pedig nem szeretem befolyásolni magam. Minden óvatosságom ellenére néha-néha azért belefutok egy-egy elemzésbe, és amit a Kingsman: Az aranykörről olvastam, mind negatív volt, emiatt kicsit félve ültem be a moziterembe. Azonban szerencsére a végén mégis elégedetten távoztam, mert én egyik felhozott problémát sem véltem felfedezni a második felvonásban.

Folytatás

Védelmezők (Guardians / Zashchitnik)

2015-ben jutott el a világ minden szegletébe a hír, hogy az oroszok, megirigyelve a Marvel és a Fox nagysikerű blockbustereit, saját nemzeti szuperhős mozit készítenek. A film európai viszonylatban elég nagy költségvetéssel gazdálkodott, 5 millió dollárból (másfél milliárd forintból) készült, és idén tavasszal került a mozikba. Nagy érdeklődés övezte, és nem csak otthon, Oroszországban, hanem a világ számos pontján is műsorra tűzték (eleinte úgy volt, hogy még Magyarországon is vetíteni fogják, de aztán a hazai mozik visszaléptek). Ehhez mért volt a csalódás is.

A Védelmezők (eredeti címén Zashchitnik) rendkívül egyszerű koncepción alapult: lopjunk minél több ötletet a Marveltől és a Foxtól, gyúrjuk őket egybe, fűszerezzük meg hazai ízekkel, oroszosra szabva, de közben próbáljuk megőrizni a tipikus amerikai stílust/minőséget is, mindehhez toljunk be jó sok pénzt. Az egészben az a szomorú, hogy ez egy jó recept, ami alapvetően működhetett volna. Volna…

Folytatás

Egynek jó – Kong: Koponya-sziget (2017)

Nem voltak nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, és ha szigorúan vesszük, Tom Hiddleston volt az okom, amiért igazából vártam ezt a mozit, amiben egyfelől kellemesen csalódtam, másfelől furcsáltam.

Folytatás

Deadpool és Nick Fury szerelmetes kalandjai – Sokkal több mint testőr (2017)

A Sokkal több mint testőrt már azóta vártam, hogy először megláttam a trailerét – az akcióvígjátékok valahogy mindig felkeltik az érdeklődésemet, ám végül a legtöbb nem nyeri el a tetszésemet. Sajnos annyival ez a film sem lett jobb annál, mint amit néhány társa nyújt a műfajon belül: rendkívül szórakoztató, látványos, a megfelelő pillanatokban abszurd és/vagy vicces, ám pont annyira sablonos is, hogy ne legyen több egy egyszernézős popcorn mozinál – ami egyébként iszonyatosan sajnálatos, főleg egy alapjában véve jó forgatókönyvvel, na meg egy ilyen pompás színészi gárdával operáló alkotásnál.

Folytatás

Sír a cosplayes lelkem – A Nagy Fal (2016)

Néha szükség van, hogy a kritikus rossz filmeket is nézzen, mert szerintem igazán az ilyen alkotásoknál lehet megmutatni, hogy mennyire csípős is tud lenni a nyelvünk. A Nagy Fal azonban még a csípős nyelvre sem méltó, és igazából azon túl, hogy semmilyen, nehéz róla beszélni, de azért fáj a szívem, mert ebből a storyból, ezzel a költségvetéssel és színészekkel bizony remek mozit lehetett volna kihozni.

Folytatás

Idén minden kívánságom teljesült – Power Rangers (2017)

Gyermekkorom egyik meghatározója – sok egyéb mellett – a Mighty Morphin Power Rangers, ami bugyuta volt, és kezdetleges történetű, de mégis korszakalkotónak bizonyult a kilencvenes években. Ebben a szériában mertek hozzányúlni a rasszokhoz és a nemekhez, mertek belőle poént csinálni és megmutatni, hogy igazán az ember maga számít, nem pedig a bőrszíne vagy a kromoszómája. Ennek megfelelően nagyon vártam az új Power Rangers filmet, és persze féltem is tőle. Féltem, mert bár tudom, hogy hatalmas potenciál van a történetben, a sorozatok során láthattuk, hogy ezt mennyire pocsék módon lehet megcsinálni. És vártam, mert ha ez a történet végre rendesen letisztul, és komoly hátteret kap, akkor bizony nagyon tud majd ütni. Aztán megnéztem a filmet, és biztosan állítom, ez a legjobb dolog, ami történt a franchise-al!

Folytatás

Max Steel (2016)

Nem vagyok az a fajta lány, aki csak úgy berezel egy lelombozóan alacsony imdb értéktől, mivel az az alapelvem egy filmmel kapcsolatban, hogy hiszem, ha látom. És bizony láttam már számos olyan alulértékelt cellulózdarabot, amely az imdb számok ellenére jól esett a szemnek. A Max Steel (2016) nem tartozott ezek közé.

Folytatás

Nincs végzet, csak ha bevégzed – Terminátor 2 3D-ben

Mindig is szerettem a Terminátor-filmeket, de kisgyerekként természetesen alig volt valami, amit feltudtam belőle fogni. Csak annyit láttam, hogy megy a nagydarab ember és lelő mindenkit. Ez a szemléletem természetesen bővült az évek folyamán, és mikor felröppent a hír, hogy James Cameron ténylegesen időtálló klasszikusát újra leadják a mozikban, kapva kaptam az alkalmon, hogy végre szélesvásznon is megtekinthessem.

Folytatás