Egynek jó – Kong: Koponya-sziget (2017)

Nem voltak nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, és ha szigorúan vesszük, Tom Hiddleston volt az okom, amiért igazából vártam ezt a mozit, amiben egyfelől kellemesen csalódtam, másfelől furcsáltam.

Folytatás

Deadpool és Nick Fury szerelmetes kalandjai – Sokkal több mint testőr (2017)

A Sokkal több mint testőrt már azóta vártam, hogy először megláttam a trailerét – az akcióvígjátékok valahogy mindig felkeltik az érdeklődésemet, ám végül a legtöbb nem nyeri el a tetszésemet. Sajnos annyival ez a film sem lett jobb annál, mint amit néhány társa nyújt a műfajon belül: rendkívül szórakoztató, látványos, a megfelelő pillanatokban abszurd és/vagy vicces, ám pont annyira sablonos is, hogy ne legyen több egy egyszernézős popcorn mozinál – ami egyébként iszonyatosan sajnálatos, főleg egy alapjában véve jó forgatókönyvvel, na meg egy ilyen pompás színészi gárdával operáló alkotásnál.

Folytatás

Sír a cosplayes lelkem – A Nagy Fal (2016)

Néha szükség van, hogy a kritikus rossz filmeket is nézzen, mert szerintem igazán az ilyen alkotásoknál lehet megmutatni, hogy mennyire csípős is tud lenni a nyelvünk. A Nagy Fal azonban még a csípős nyelvre sem méltó, és igazából azon túl, hogy semmilyen, nehéz róla beszélni, de azért fáj a szívem, mert ebből a storyból, ezzel a költségvetéssel és színészekkel bizony remek mozit lehetett volna kihozni.

Folytatás

Idén minden kívánságom teljesült – Power Rangers (2017)

Gyermekkorom egyik meghatározója – sok egyéb mellett – a Mighty Morphin Power Rangers, ami bugyuta volt, és kezdetleges történetű, de mégis korszakalkotónak bizonyult a kilencvenes években. Ebben a szériában mertek hozzányúlni a rasszokhoz és a nemekhez, mertek belőle poént csinálni és megmutatni, hogy igazán az ember maga számít, nem pedig a bőrszíne vagy a kromoszómája. Ennek megfelelően nagyon vártam az új Power Rangers filmet, és persze féltem is tőle. Féltem, mert bár tudom, hogy hatalmas potenciál van a történetben, a sorozatok során láthattuk, hogy ezt mennyire pocsék módon lehet megcsinálni. És vártam, mert ha ez a történet végre rendesen letisztul, és komoly hátteret kap, akkor bizony nagyon tud majd ütni. Aztán megnéztem a filmet, és biztosan állítom, ez a legjobb dolog, ami történt a franchise-al!

Folytatás

Max Steel (2016)

Nem vagyok az a fajta lány, aki csak úgy berezel egy lelombozóan alacsony imdb értéktől, mivel az az alapelvem egy filmmel kapcsolatban, hogy hiszem, ha látom. És bizony láttam már számos olyan alulértékelt cellulózdarabot, amely az imdb számok ellenére jól esett a szemnek. A Max Steel (2016) nem tartozott ezek közé.

Folytatás

Nincs végzet, csak ha bevégzed – Terminátor 2 3D-ben

Mindig is szerettem a Terminátor-filmeket, de kisgyerekként természetesen alig volt valami, amit feltudtam belőle fogni. Csak annyit láttam, hogy megy a nagydarab ember és lelő mindenkit. Ez a szemléletem természetesen bővült az évek folyamán, és mikor felröppent a hír, hogy James Cameron ténylegesen időtálló klasszikusát újra leadják a mozikban, kapva kaptam az alkalmon, hogy végre szélesvásznon is megtekinthessem.

Folytatás

Rengeteg szemét, csak ne kerüljünk közé – Holtak Földje (2005)

A Holtak Földje, avagy van szerencsém látni Simon Bakert egy zombis horrorfilmben.  Talán a Survival of the Dead mellett ez még az egyetlen olyan Romero által alkotott zombis film, amiről eddig nem volt szerencsém írni, de mint minden jónak az életben – ennek is elérkezett az ideje.

Folytatás

Cuki, cuki, cuki – A kiskedvencek titkos élete (2016)

A trailer alapján egy iszonyúan cuki filmre számítottam, és ebben a tekintetben nem is csalódtam: kaptam jópofa kisállatokat, igazi, állatokra jellemző beszólásokat és töménytelen cukiskodást. Ugyanakkor a film története annyi sebből vérzik, hogy az már zavaró, de mivel a célközönség nem a huszonévesek, hanem az ovisok, esetleg kisiskolások, érthető, hogy miért is sikerült ilyen gyermekdedre a dolog, és ezt nem is lehet felróni.

Folytatás

Büszkeség és balítélet meg a zombik (2016)

Meglehet, hogy e méltán népszerű klasszikus keményvonalasabb rajongói tábora már e film ötletét is blaszfémiának tekinti, ám én, annak ellenére, hogy mintegy háromszor olvastam a könyvet, háromszor láttam a 2005-ös gyorstalpalót és számát sem tudom, hányszor néztem végig a hat részes minisorozatot, izgalommal telve ültem le, hogy megnézzem a legújabb Büszkeség és Balítélet, ezúttal zombikkal dúsított változatát. Mert mi lehetne nagyobb nyári szórakozás valakinek, akinek zombihorrorok (és románcok) és e biedermeier klasszikus is egyaránt rajta van a kedvencei listáján?

Folytatás

Atomszőke (2017)

Szeretem a kémes sztorikat és szeretem a huszadik század második felét, történelmi és kulturális szempontból egyaránt, úgyhogy kérdés sem fért hozzá, hogy beülök a moziba megnézni az Atomszőkét, amint lehet. Ha másoknak ez még alapjáraton nem lett volna meggyőző, akkor a fenomenális színészi gárda, az izgalmas cselekmény és a pompás rendezői munka azt hiszem erős érvek lesznek a film mellett.

Folytatás