Három film a bénulásról

A soron következő három filmet nagyon sok szempont szerint lehetne rendezgetni. Lehetne szempont a befejezés, a valóságtartalom, a valóság korrektúrája, a társadalmi relevancia, a pszichológiai relevancia és még sok más. Az én szempontom a könnyedség lesz, annak ellenére, hogy a bénulás maga nem egy olyan téma, amelyben bármikor el lehetne kerülni a nehéz helyzetek ábrázolását vagy a nehéz kérdések feszegetését. Ez azonban csak részint képezi írásom tárgyát.

Folytatás

Arthur király – A kard legendája

Tudjátok, miről beszélek, amikor azt mondom: színes-szagos, látványos, mindenféle királysággal teli előzetes. Ezek általában sosem takarnak ugyanannyira menő filmet. Néha az is előfordul, hogy lényegesen alulmúlják a trailert. De olyat én még nem láttam, hogy a mögötte lévő történet egyenesen hülyeség. Folytatás

Atomszőke (2017)

Szeretem a kémes sztorikat és szeretem a huszadik század második felét, történelmi és kulturális szempontból egyaránt, úgyhogy kérdés sem fért hozzá, hogy beülök a moziba megnézni az Atomszőkét, amint lehet. Ha másoknak ez még alapjáraton nem lett volna meggyőző, akkor a fenomenális színészi gárda, az izgalmas cselekmény és a pompás rendezői munka azt hiszem erős érvek lesznek a film mellett.

Folytatás

Öt történet az elmezavarról (2013)

A skizofrénia, a mániás depresszió, a depresszió és a poszttraumatikus stressz szindróma (PTSD) elég hitelesnek tűnő ábrázolása ez a film.

Nehéz, mert egyik oldalról hatalmas öröm, hogy foglalkoznak a témával, hogy ilyen film fellelhető és nem álcázott, tudatosan dokumentálná valamiként a betegségeket, a másik oldalról pedig mégis egy film, és véleményt mondanék róla, de mindezt „kívülállóként” félve teszem. Nehéz, mert annyira hitelesen hozzáragasztották a film történéseit a valóban betegekhez, mintha véleményt mondva a filmről, valójában az érintettek életéről mondanék véleményt. Azt éreztem, hogy a film igyekszik tabukat, sztereotípiákat lerombolni és egyben reményt adni – ezáltal mindenkihez szólni.

Folytatás

To the Bone (2017)

Van egy olyan érzésem, hogy Lily Collins vezekel a City of Bonesért (vagy ezzel csak így vagyok így?) – már a Tükröm, tükrömben is jó volt, a The Last Tycoon egyenesen megvett kilóra, és most pedig egész jól alakított a To the Bone-ban is, ami egy olyan témát vesz górcső alá, amivel igenis foglalkoznunk kell manapság: az anorexiát.

Folytatás

A kertbérlő (2015)

Bájos, könnyed kis vígjátékra számítottam, keserédes véggel, ám moralizáló, elmélkedő, negyedik fal-bontogató tragikomédiát kaptam. De Maggie Smith-ért akkor is megérte.

Folytatás

Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással) (2016)

Mert Andy Samberggel nem nagyon lehet félrelőni.

Folytatás

Változások kora (1995)

Lehet, hogy manapság Robert Downey Jr. nevét hallva rögtön Vasemberre és Sherlock Holmesra asszociálunk, azonban a színész már jóval ezek a szerepek előtt is alkotott nagyokat – az egyik filmjéről, a Chaplinről egyszer már regéltem is. Most pedig következzen egy másik alkotás, szintén a kilencvenes évekből, a Változások kora.

Folytatás

A szolgálólány meséje (1990)

Avagy azé a világ, aki teleszüli?

Az HBO az idén debütáló műsoraiban rendre erős és provokatív, a nőket mikro- vagy makroszinten érintő témákat boncolgat. A Hatalmas kis hazugságok után nemrég új sorozat startolt el a csatorna műsorán, A szolgálólány meséje címmel. Hamarosan a megrázó, sokak idegrendszerét felforgató sorozatot is górcső alá fogjuk venni, azonban először érdemes megvizsgálni az előzményeit, ugyanis a tízrészes sorozat nem önálló ötlet, még csak nem is első feldolgozás. Margaret Atwood 1985-ben megjelent azonos című regénye már készült egy film 1990-ben, elsőként érdemes ezzel foglalkozni.

​A történet a közeli jövőben, egy Gilead Köztársaság nevű vallási fundamentalista államban játszódó disztópia (vagyis negatív jövőképet festő utópia). Ebben a világban túl vagyunk egy óriási, mindent felforgató háborún, emellett erős atomszennyezés sújtotta az embereket, ami miatt  a nők többsége meddővé vált. Ilyen körülmények között rendkívüli értéket képvisel az, aki még nemzőképes. Azonban az értékes dolgoknak ritkán van szabad akaratuk, többnyire birtokolni szokás őket (lásd: Mad Max: A harag útja), itt sincs ez másként. Az államot a hadsereg és a vallás szigorú kettős rendszere uralja, minden a katonaság és a papság kezében van, ami egyértelműen férficentrikus világot épít ki, ahol a nők csak tárgyak. Az emberek kasztokba vannak osztva. A férfiak egy része az uralkodó osztályhoz tartozik (jellemzően a hadsereg emberei), ők gyakorlatilag bármit megtehetnek, övék a hatalom. A többi férfi kiszolgáló személyzet: kertész, sofőr, közhatona, szerelő, termelő.

Folytatás