Fúj, fúj és fúj – Éjféli etetés (2008)

Úgy tűnik Bradley Cooper nem a kabala-színészem, ugyanis a filmjeiben mostanság rendre csalódom, ott volt A Szupercsapat vagy a Csúcshatás, és most itt van az Éjféli etetés, ami egy thrillernek indult horror, ami végül az sem.

Folytatás

És majd eljönnek érted is – Ház a Kísértet-hegyen (1959)

A horror szerelmeseit már gondolom legalább egyszer összehozta a sors az amúgy remekül kivitelezett, de a borzalmas folytatása miatt több sebből vérző Ház a Kísértet-hegyen névre hallgató alkotással. Azzal azonban nem tudom mennyien vannak tisztában, hogy ennek a filmnek van egy régebbi verziója is, ami ugyanerre a névre hallgat, csak 1959-ben került a mozikba, méghozzá a mai napig meghatározó ikonnal, Vincent Price-al a főszerepben.

Folytatás

Aki most fenn van, fenn is marad – Gyilkos Bábok 2 (1990)

Jó filmeknél az az aranyszabály, hogy egynél sosincs megállás. Így volt ez a Gyilkos Báboknál is (még mindig Puppet Master), hiszen röpke egy év után megérkezett a második darab, amit azonban most David Allen rendező tolmácsolásában kapunk meg.

Folytatás

Véres és vicces – Gyilkos Bábok (1989)

Sok gonosz babás horror és thriller film kering a világban, legyenek azok jók (Chucky, Pinokkió Bosszúja) vagy kevésbé jók (Dolly a gyilkos baba). Így vagy úgy, de az ilyen filmek lényege az, hogy valami túlvilági entitás szállta meg és tette élővé ezeket a játékokat. Nos, mai cikkünk kis édes (nem, nem olvastátok rosszul, tényleg azok) alanyai voltaképpen nem is rosszak csak attól függ, ki irányítja őket. Íme, a Gyilkos Bábok vagy eredeti címén, Puppet Master.

Folytatás

Harapós hadsereg – Marabunta: Gyilkos Hangyák (1998)

A Tremors filmek és a Faculty mellett erre a filmre emlékszem legjobban gyerekkoromból. Bár a Marabunta sokkal inkább egy vérszegény akció, semmint érdekes horrofilm, mégis megérdemli az említést – már csak a nosztalgia miatt is.

Folytatás

Nyolc ok, hogy miért nézd meg az Alien: Covenantot

A Prometheus körüli nagy viták után sok Alien-rajongó félve várta Ridley Scott legújabb filmjét. Ha te is közéjük tartozol, és még nem tudod, meg merd-e nézni az Alien: Covenantot, akkor most íme pár többé-kevésbé spoilermentes  érv, amivel talán meggyőzünk, hogy érdemes beülnöd a moziba:

1) Ha szereted Michael Fassbendert

Mindannyiunk imádott Magnetója az Assassin’s Creedben ugyan erősen megbicsakló teljesítményt nyújtott, de ezt el lehet neki nézni. A Prometheusban zseniálisan játszotta Davidet, az emberiségben egyre jobban csalódó androidot, most pedig ha lehet, még jobban lubickol a szerepben. Ezúttal ráadásul rögtön duplán, ugyanis David mellett ő alakítja Waltert, a David-modell továbbfejlesztett verzióját is. Érdekes látni ebben a kettős szerepben, ahol két teljesen eltérő személyiségű lényt formál meg, eltérő világnézettel és hozzáállással.

Folytatás

Hellraiser: Inferno (Hellraiser V.)

A héten elérkeztünk sorrendben az ötödik Hellraiserhez, ami az Inferno alcímet kapta a keresztségben, és amit magyarul elkeserítő módon A pokol démonjainak sikerült fordítani.

A film 1999-ben készült és 2000-ben került bemutatásra, de az előző rész csúfos bukása után már eleve csak DVD-re tervezték kiadni, ami nekem különösen nagy fájdalom, ugyanis ez volt az első igazán profi, az általam elképzelt poklot bemutató Hellraiser-film.

Az Inferno szakított a korábbi epizódok folytatásos sztoriszálával, és önálló, kerek egész történetet alkot. A film főszereplője Joseph Thorne (Creig Sheffer, a szegény ember David Boreanaza), egy denveri nyomozó, aki rajong a rejtvényekért, a bűvészmutatványokért, valamint sajnálatos módon a prostikért és a kokainért is.

Folytatás

Hellr4iser- Bloodline (Hellraiser 4.)

A Hellraiser saga negyedik része, a Hellraiser: Bloodline (1996) egészen a gyökerekig nyúlik vissza, és a démoni világra kaput nyitó kocka létrejöttének történetét meséli el.

Ez az utolsó olyan Hellraiser film, amit mozivászonra gyártottak, és az utolsó, amibe még szervesen bevonták a Hellraiser történetek megalkotóját, Clive Barkert.

A történet egyszerre előzményfilm és folytatás, horror és sci-fi, több szálon és több idősíkban játszódik: egyrészt folytatja a történetet ott, ahol a harmadik rész abbahagyta (a beton alapzatba süllyesztett kockával), másrészt bemutatja a kocka születését, mindezt pedig a kocka készítőjének távoli leszármazottja meséli el, a 22. században.


Folytatás

Öt horrorfilm a 80-as évekből

Ahogy telnek az évek és jönnek a ki a filmek, egyre jobban kezdek elfordulni a legújabb kor horrorfilmjeitől, mert az átlag gusztustalanságnál többet nem nagyon tudnak felmutatni – hatalmas tisztelet a kivételnek. De lehet, hogy valahogy így éreztek a 80-as évek fiataljai is, amikor kijött a huszadik , unalomig lerágott témával bíró kaszabolós horrorfilm. Nos, mostani alanyaink bár ebből a korból valók, koránt sem unalmasak – igaz nem is ijesztőek, de elgondolkodtatóak és még olykor már groteszk módon viccesek is.

Folytatás

Túl messze van a cél – Train to Busan

Az ázsiai horroroknak eddig két típusát szerettem: a nagyon misztikusat vagy a nagyon gusztustalanat – de még a horroron edzett gyomornak sem kottyannak meg  az olyan darabok, mint a Teke Teke vagy a Kuchisake Onna. Ma azonban a japán vizekről elevezve egy dél-koreai horrort lesz cikkünk mai alanya, a 2016-ban kijött és nagy sikert aratott Train to Busan.

Folytatás