Éljen a király! – Fekete Párduc

Egy dolgot előre tisztáznunk kell: nehéz lesz erről a filmről nem szuperlatívuszokban beszélnem.

Folytatás

Kincsem – egy ló, egy nemzet, egy film

Ha valaki a szerkesztőségben azonnal lecsap bármilyen lovas filmre, akkor az én vagyok. A Kincsemet úgy vártam, hogy mozikba kerüljön, mintha legalábbis a szülinapom lenne – pedig egyébként olyan messze van tőle, mint atom. Hát tudjátok, marhára megérte várni, ugyanis én állati elégedetten dőltem hátra a film végén, hogy na, végre produkáltunk valamit! De kezdjük az elején az egészet…

kincsem4

Folytatás

Hát ez nagyon nem sikerült – A Setét torony (2017)

Nem kell aggódni a Stehpen King rajongóknak, ugyanis nem ez az első a mester történetei közül, aminek a megfilmesítése a gagyi és a szemét szavakkal kerül mindig megemlítésre – az 1990-es Éjszakai műszak még mindig hitványabb, mint a Setét torony, de közel sem volt ekkora költségvetése és illusztris színészi gárdája.

Folytatás

Jumanji – Vár a dzsungel (2017)

Jómagam azok közé tartozom, akik imádták az 1995-ös Jumanjit, ezért majd kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor megtudtam, hogy folytatás készül gyermekkorom egyik legzseniálisabbnak tartott kalandfilmjéről. Bár tudtam, hogy ezúttal Robin Williamst sajnos nélkülözni fogjuk, ezzel együtt is nagyon vártam, hogy végre mozikba kerüljön a folytatás. (A nagyon várás jelen esetben nem üres szóvirág: egy éven át vágtam a centit, és mikor kiderült, hogy a hazai premier napja pont egybeesik a céges karácsonyi party időpontjával, akkor utóbbiról mondtam le a film kedvéért – pedig nálunk igencsak jók a karácsonyi bulik!) Örömmel jelentem, hogy a Jumanji- Vár a dzsungel pedig minden várakozást és lemondást megért!

Folytatás

Dzsungel (2017)

Az úgynevezett túlélőfilmek népszerűsége már nagyon régóta töretlen, és ezek közül is kiemelkedő szerepet töltenek be azok a történetek, amik valós eseményeken alapulnak. Ha jól meggondoljuk, már Defoe klasszikusát, a Robinson Crusoe-t is megtörtént események ihlették, a közönség fantáziáját sok száz éve folyamatosan lebilincseli annak a gondolata, hogy mennyit bír ki és mivé válik egy civilizált ember egymagában, kizárólag a saját képességeire utalva a vadonban.

A kilencvenes évek elején óriási sikert aratott az Életben maradtak, ami nyers őszinteséggel mutatta be az emberi természet legmélyebb bugyrait, ugyanakkor emléket állított a bennünk rejlő rendkívüli akaraterőnek és túlélő ösztönnek. Ezen az úton haladt tovább a 127 óra (2010) és az Everest (2015) is, és most ennek a nyomdokaiba lépett Greg McLean túlélődrámája, a Dzsungel is.

Folytatás

Egynek jó – Kong: Koponya-sziget (2017)

Nem voltak nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, és ha szigorúan vesszük, Tom Hiddleston volt az okom, amiért igazából vártam ezt a mozit, amiben egyfelől kellemesen csalódtam, másfelől furcsáltam.

Folytatás

Deadpool és Nick Fury szerelmetes kalandjai – Sokkal több mint testőr (2017)

A Sokkal több mint testőrt már azóta vártam, hogy először megláttam a trailerét – az akcióvígjátékok valahogy mindig felkeltik az érdeklődésemet, ám végül a legtöbb nem nyeri el a tetszésemet. Sajnos annyival ez a film sem lett jobb annál, mint amit néhány társa nyújt a műfajon belül: rendkívül szórakoztató, látványos, a megfelelő pillanatokban abszurd és/vagy vicces, ám pont annyira sablonos is, hogy ne legyen több egy egyszernézős popcorn mozinál – ami egyébként iszonyatosan sajnálatos, főleg egy alapjában véve jó forgatókönyvvel, na meg egy ilyen pompás színészi gárdával operáló alkotásnál.

Folytatás

Idén minden kívánságom teljesült – Power Rangers (2017)

Gyermekkorom egyik meghatározója – sok egyéb mellett – a Mighty Morphin Power Rangers, ami bugyuta volt, és kezdetleges történetű, de mégis korszakalkotónak bizonyult a kilencvenes években. Ebben a szériában mertek hozzányúlni a rasszokhoz és a nemekhez, mertek belőle poént csinálni és megmutatni, hogy igazán az ember maga számít, nem pedig a bőrszíne vagy a kromoszómája. Ennek megfelelően nagyon vártam az új Power Rangers filmet, és persze féltem is tőle. Féltem, mert bár tudom, hogy hatalmas potenciál van a történetben, a sorozatok során láthattuk, hogy ezt mennyire pocsék módon lehet megcsinálni. És vártam, mert ha ez a történet végre rendesen letisztul, és komoly hátteret kap, akkor bizony nagyon tud majd ütni. Aztán megnéztem a filmet, és biztosan állítom, ez a legjobb dolog, ami történt a franchise-al!

Folytatás

Picasso kalandjai – 1978

Többször nézhető, hamisítatlan komédia minden időkre. Gúnyba és kacagásba göngyölt történet a 20. század hajnalán élt társadalomról, művészvilágról.

Már ahogy cseperedett, tudni lehetett, hogy nagy tehetséggel van megáldva az ifjú Pablo (Gösta Ekman Jr). Édesapja elviszi ezért őt az akadémiára tanulni, ahol siker és elismerés a kenyere. Nagyon büszke rá a család. Az érzelmekkel fűtött spanyol környezetben aztán apja tetszhalála után fojtogató lett a családi fészek, ezért hát elhagyja azt. A századforduló körül nagyon sokat fest, de nem tudja eladni képeit, ezért éhezik. Apja kopog be hozzá váratlanul egy napon, a meglehetősen szerény tetőtéri hajlékába, és onnantól fellendül élete – mecénást szerez Pablonak, így az bekerül a gazdag művészvilágba, a krémbe. És itt indulnak az újabb izgalmak…

Folytatás

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja

„Minden kalóz ennyire bolond?  Igen…”

Folytatás