Nárcisz balladája – anyám! (2017)

Igazából nem tudnék nyomós okot mondani arra, miért ültem be az anyám!-ra. Korábban olvastam arról, mennyire megosztó a film, ez pedig egyből érdekesebbé tette számomra, meg hát péntek este volt, úgyhogy gondoltam, miért is ne kanyarodjak a mozi felé? Mivel ez volt életem első Aronofsky filmje – tudom, van mit bepótolnom –, és néhány rajongó szerint az anyám! közel sem tipikus alkotás a rendezőtől, így azt hiszem, sikerült mindenféle prekoncepció nélkül beülnöm a terembe, és talán pont emiatt vált számomra élvezhetővé a végeredmény.

Folytatás

A nyelv, mint fegyver – Érkezés (2016)

Bevallom, a negatív kritikák hatására húztam az Érkezés megtekintését ilyen sokáig, és ismét bebizonyosodott számomra, hogy nem kell az ilyenekre hallgatnom – pont, ahogy a Terminator Genesys esetében sem kellett volna. Az Érkezés ugyanis egy kiváló sci-fi, ami okos, logikus, és olyan szinten ötvözi a drámát a tudománnyal, mint előtte még senki.

Folytatás

Sír a cosplayes lelkem – A Nagy Fal (2016)

Néha szükség van, hogy a kritikus rossz filmeket is nézzen, mert szerintem igazán az ilyen alkotásoknál lehet megmutatni, hogy mennyire csípős is tud lenni a nyelvünk. A Nagy Fal azonban még a csípős nyelvre sem méltó, és igazából azon túl, hogy semmilyen, nehéz róla beszélni, de azért fáj a szívem, mert ebből a storyból, ezzel a költségvetéssel és színészekkel bizony remek mozit lehetett volna kihozni.

Folytatás

Atomszőke (2017)

Szeretem a kémes sztorikat és szeretem a huszadik század második felét, történelmi és kulturális szempontból egyaránt, úgyhogy kérdés sem fért hozzá, hogy beülök a moziba megnézni az Atomszőkét, amint lehet. Ha másoknak ez még alapjáraton nem lett volna meggyőző, akkor a fenomenális színészi gárda, az izgalmas cselekmény és a pompás rendezői munka azt hiszem erős érvek lesznek a film mellett.

Folytatás

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja

„Minden kalóz ennyire bolond?  Igen…”

Folytatás

Gladiátor (2000)

A Gladiátor megkapó látványvilággal rendelkező film, ami egy letűnt kort kíván bemutatni és egy örök eszmét – eredeti szálakon elindulva majd kicsit megspékelve ezeket. Kiemelnék ebből néhány gondolatot melyek mentén elmélkedhet az, akinek erre kedve van.

Folytatás

Grimm (2005)

Bár hozzá vagyunk szokva a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-hoz, a tündérmesék eredeti – már ha mondhatok ilyet – verziói messze nem voltak bájosak. Ezek sötét, rémisztő történetek, olyan elemekkel, amiket manapság lazán a horror kategóriájába sorolnánk. És pont ez az, amire a Grimm emlékeztetni próbál minket, több-kevesebb sikerrel.

Folytatás

Szövetségesek

Mi is lehetne szebb megkoronázása a vizsgaidőszak végének, mint egy jó kis mozizás? Abszolút semmi! Úgyhogy nagy szabadságomban felkerekedtem, és végre megnéztem ezt a filmet, amit már olyan régóta szerettem volna, mert az előzetes és a szereposztás is nagyon megfogott, nincs mese, látnom kellett. Folytatás

Ez tényleg pokoli – Inferno (2016)

Ugyan nem olvastam Dan Brown egyik könyvét sem, ám a belőlük készült filmadaptációk nagyon is kedvemre valók, így az Infernót is lelkesen vártam – ha másért nem, hát azért, mert kishazánkban forgatták, és egy kedves barátom saját gyártású színpadi kelléke is szerepel benne, amihez nem mellesleg tőlem volt a festék. De sajnos mélyen csalódnom kellett az új filmben, és az a legnagyobb baj, hogy ez nem a rendezés, a vágás vagy a főszereplők hibája, hanem a történeté!

Folytatás

A gonosz mindig igazat szól – Angyalok és démonok (2009)

Előjáróban leszögezném, hogy nem olvastam Dan Brown egyetlen könyvét sem, így nem tudom megítélni, hogy a filmadaptációk mennyiben térnek el a kötettől, cserébe előítélet nélkül tudom állítani, hogy moziban nagyon jól működnek a sodró lendületű történetei.

Folytatás