Az Alkonyat-széria egy rajongó szemével, aki sosem ült fel a hype-vonatra!

Tudom, hogy manapság nem divat kijelenteni, de én szeretem az Alkonyat filmeket és a könyveket, és úgy döntöttem, megmutatnám nektek az én szememmel – íme, egy kíméletlenül őszinte kritika egy szériáról, és az azt övező hisztériáról.

Spoiler veszély!

 

Folytatás

Erre jutott a Disney – Szépség és a Szörnyeteg (2017)

Hosszú-hosszú a történetem ezzel a történettel. Kezdjük ott, hogy korábbi egyetemi pályafutásom legelején találkoztam a ténnyel, hogy a A szépség és a szörnyeteg eredetije 1756-ból, egy francia író, Jeanne-Marie Leprince de Beaumont tollából származik. Három évvel később ebből a témából szakdolgoztam, és ennek apropóján az istenített 1991-es Disney mesét a legnagyobb szeretet mellett cincáltam darabokra. Nem túlzok tehát, ha azt mondom, attól a pillanattól fogva, hogy megjelentek az első képek, tenyeremet dörzsölgetve vártam a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős Disney feldolgozást – és titkon reméltem, hogy sikerül végrehajtaniuk azt a csodát az adaptációval, amelyet két éve a Hamupipőke (2015) esetében is láthattunk, hogy kapunk egy jól átgondolt, motivált, árnyalt(abb) karakterekkel dolgozó és aránylag logikusan felépített, felnőttek számára is emészthető történetet. Úgy gondolom, ennek a legújabb A szépség és a szörnyeteg adaptáció messzemenőkig eleget is tett.

Folytatás

Régi monda új(?) köntösben – A szépség és a szörnyeteg

Már egészen a kezdetektől fogva eléggé ambivalensen álltam ehhez a filmhez – amikor bejelentették, örültem, az első képeknél kételkedtem, aztán végül a trailer meghozta a kedvemet, és teljes izgalomban ültem be a moziba. És tetszett is a végeredmény, bár a letaglózó katarzis számomra elmaradt.

Folytatás

Hajó a szakadék szélén – A régi környék (2004)

Egy fiatal, (még) be nem futott színészjelölt hazautazik gyerekkorának helyszínére, ahol már tíz éve nem látták. A visszatérés tétje nem csak az, hogy lezárja a gyerekkorát, amibe persze belekavarnak a régi és új ismerősök, hanem az is, hogy megteremtse magának azt az otthon-érzést, ami lezárná bolyongását a világban. A régi környék személyes hangvételű önkeresés, amit a Dokikból ismerős Zach Braff írt, rendezett, és a főszerepet is ő játssza, Natalie Portman mellett – de valahogy mintha az összes huszonévesről szólna. Folytatás

Fogadom (2012)

Hallottam már párszor, hogy az írók nem tudnak olyan kifacsart élethelyzetet kitalálni, amit a való élet képtelen volna reprodukálni vagy kenterbe verni. S valahányszor olyan filmet látok, ami valóságos alapokon nyugszik, az jut eszembe: lám csak, az élet is „ír” olyan történeteket, amelyek vászonra kívánkoznak! Ilyen film a Fogadom is, melynek alaptörténetét az élet ihlette.

Folytatás

A szürkeállomány ötven további pusztulási módja, avagy hogyan NE írjunk romantikus giccspornót – A sötét ötven árnyalata (2017)

Ismét eljött az évnek azon időszaka, amikor értelmes élőlényként fejünket valami kemény felületbe ütögethetjük egymás után legalább százszor – avagy tovább evezve Amaz Nagy Szürkeség vizein eljutottunk A sötét ötven árnyalatáig. Orlissa tavalyelőtt frappánsan összefoglalta, mi is a baj az első résszel, a második felvonás kitárgyalásának nemes feladatát pedig ezúttal én vállaltam. Hogy én mekkora szadista vagyok – és hál’ Istennek nem olyan szempontból, mint Christian Grey.

Folytatás

Rossz (?) anyák (2016)

Nincs is annál jobb hívócím, mint egy közkeletűen – és távolról sem alaptalanul – kitűntetett társadalmi szerep – mint amilyen az anyaság is, formabontó ábrázolását előirányzó cím. Ilyen volt 2011-ben a Rossz tanár, és ilyen a 2016-os Rossz anyák is. A különbség csupán annyi, hogy míg előbbi filmünk betű szerint hű a címéhez, addig a Rossz anyák inkább egy társadalmi görbetükör az anyákra irányuló társadalmi elvárásokról.

Folytatás

Egy makulátlan elme örök ragyogása

Korábban is hallottam róla, hangulatom is volt hozzá, nem tudtam róla semmi konkrétat, csak hogy meg akarom nézni. És a minap úgy döntöttem, ez lesz az az este, amikor ez a film sorra kerül.
Folytatás

A boldogító talán (2008)

A boldogító talán nem aratott osztatlan sikert a közönség körében a maga idejében, de számomra mégis első látásra szerelem volt és sikerrel felhumorkodta magát a bármikor szabadon előkapható romantikus komédia palettámra. Ennek ellenére értem és megértem, miért ragadt meg az egynyári film kategóriában és nem jutott be a műfaj klasszikusai közé, hiszen valljuk be, a történet vége már akkor tudható, amikor leül az ember a székébe, hogy megnézze ezt az alkotást. Mégis, én azt mondom, mindenképpen érdemes rászánni azt a mintegy két órát, mert egyetlen estére kiváló szórakozás.

Folytatás

Utazók (2017)

Mostanra már közismert ténnyé vált, hogy az Utazók átverte a közönséget a trailerrel. Ugyanis egészen másra számít a jó mozinéző, a trailer alapján, amikor beül a filmre, mint amit végül kap. Elgondolkodtató, vajon, mi lehetett a gyártók indoka erre az átverésre, és személy szerint én arra lyukadtam ki, hogy talán így próbálták visszahozni gyermekkorunk nagy filmélményeit, amikor még a minden háztartásban alapfelszerelésnek számító internet és wifi kora előtt az ember lánya úgy járt moziba, hogy csak homályos elképzelései lehettek a történetről. Hát. Amennyiben valóban ez volt a szándékuk, sikerrel jártak.

Folytatás