A csillámpor és ami mögötte van – Én, Tonya (2017)

Mindig is érdekelt a műkorcsolyázás világa, ám annyira mélyen mégsem ástam bele a témába, inkább csak nézni szeretem és ámulni azon, mennyire ügyesek a sportolók. Mi több, amikor a botrány – amit a jelen filmünk dolgoz fel – kitört, én még pelenkásként csak azzal voltam elfoglalva, hogy melyik lábason doboljak aznap, úgyhogy mondhatni abszolút laikusként ültem le a képernyő elé. Az előzetes alapján azonban az Én, Tonya egy rendkívül ígéretes mozinak tűnt a talán kissé szokatlan témaválasztásával és prezentációs stílusával, valamint nem utolsósorban a remek színészi gárdával – a végeredmény pedig igencsak ütősre sikeredett, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem.

Folytatás

Kitekintés a barátzónából – When We First Met (2018)

Se az időutazás, se a „srác szerelmes a lányba, aki csak barátként tekint rá”–téma újdonság, a When We First Met mégis képes volt valami egészen frisset és kellemeset alkotni belőle.

Folytatás

Akváriumdísz előnyben! – Baywatch (2017)

Az elmúlt évek vígjátékai hagynak némi kívánnivalót maguk után, sőt, megkockáztatom, hogy a műfaj legrosszabbjai az elmúlt évtizedben születtek. Ám akad egy színész, méghozzá egy volt pankrátor, aki rendre szállítja a minőségi vígjátékokat, és nem átall görbe tükröt a műfaj és a nagyok elé rakni!

Folytatás

Spárta a Köbön (2008)

A Spárta a Köbön (vagy eredeti nevén Meet the Spartans) mindig a középútként emlegetett film, a még értékelhető és a penetránsan rossz között megrekedve. A rendezőpáros nem vált meg régi szokásaitól – már ami a gusztustalankodást illeti -, de azt alá kell írni, hogy a Spárta a Köbön még egy jobb darab az alkotásaik között.

Folytatás

Superhero Movie (2008)

Mindig kellenek jó és rossz filmek egyaránt, de mi van akkor, ha egy film humora szintén az az alpári részből táplálkozik, ám a parodizált közege miatt mégis nézhető, sőt akár még szerethető is. Éppen ebbe a kategóriába esik Craig Mazin 2008-as filmje, a Superhero Movie.

Folytatás

Kell hozzá szenteltvíz? – Csupasz Pisztoly a (z)űrben

Ha már az utóbbi pár cikk miatt előjött Leslie Nielsen munkássága, akkor most essen egyik olyan filmjéről szó, ami nemcsak itthon verte ki a biztosítékot humorügyben, hanem egész bolygóközi bonyodalmat okozott – elsősorban a magyar neve miatt. Következzék Csupasz Pisztoly a (z)űrben.

Folytatás

Csajozós Film (2006)

Láttam már rossz vígjátékokat és rosszul sikerült szerelmes filmeket is, de a Csajozós Film olyan jól vegyíti ezen filmek sajátos buktatóit, hogy azt már valósággal tanítani kéne. Hölgyek és urak, itt az ideje felcsatolni az övet, mert itt most banális hibák egész sora kerül kitárgyalásra.

Folytatás

Krampusz (2015)

Avagy a szeretet néha életbevágóan fontos.
Azon felnőttek közé tartozom, akik utálják a karácsonyt. Na nem az eredeti karácsonyt, mert azt imádom. Szeretem a gondolatot, hogy a világ egy kicsit elcsendesedik, az emberek összejönnek, odafigyelnek a másikra. Béke, család, törődés, szeretet. Nem, én a karácsony mai formátumát utálom, azt a rémálmot, amivé vált. A képmutatást és a muszáj dolgokat: az egész éves hajtás után jön a plázázás, majd megpihenés helyett olyan emberekkel kell tölteni ezt az időszakot, akiket egyébként látni sem kívánunk, muszáj ajándékozni, nem szívből, hanem kényszerből vagy felvágásból, valódi törődés helyett ezzel vásárolva meg mások szeretetét. A háziasszonyok napi 20 órában robotolnak a konyhában, hogy a karácsonyi menü minél fancy-bb legyen, hamis áldozatot hoznak, még véletlenül sem élvezetből, hanem a versenyszellem és a félreértelmezett kötelességtudat által hajtva, – csak hogy utána hisztéria közeli állapotban elmondhassák, hogy fél napig készítették a különleges Créme Brulée-t, amit aztán a Gézáék kisebbik kölke csak úgy odadobott a kutyának az asztal alatt. Az emberek azt hiszik, hogy a gyerek majd a 14 különleges karácsonyi fogástól lesz boldog, na meg a legújabb lego csodától – pedig ha a bevásárlás, ajándékkörút, a takarítás és a 3 napnyi nonstop főzés helyett valóban egymással és a gyerekekkel töltenének időt, például beszélgetnének vagy játszanának, az sokkal értékesebb lenne. Folytatás

Jumanji – Vár a dzsungel (2017)

Jómagam azok közé tartozom, akik imádták az 1995-ös Jumanjit, ezért majd kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor megtudtam, hogy folytatás készül gyermekkorom egyik legzseniálisabbnak tartott kalandfilmjéről. Bár tudtam, hogy ezúttal Robin Williamst sajnos nélkülözni fogjuk, ezzel együtt is nagyon vártam, hogy végre mozikba kerüljön a folytatás. (A nagyon várás jelen esetben nem üres szóvirág: egy éven át vágtam a centit, és mikor kiderült, hogy a hazai premier napja pont egybeesik a céges karácsonyi party időpontjával, akkor utóbbiról mondtam le a film kedvéért – pedig nálunk igencsak jók a karácsonyi bulik!) Örömmel jelentem, hogy a Jumanji- Vár a dzsungel pedig minden várakozást és lemondást megért!

Folytatás

Meglátni és megszeretni – Vademberek hajszája (2016)

Bár imádom a hollywoodi szuperprodukciókat, blockbustereket, adaptációkat és franchise-okat, azért néha jó látni, ha a filmipar kiad egy igazán egyedi és varázslatos filmet, ami önmagában megállja a helyét. A Vademberek hajszája egyszerre szívfacsaró és szívmelengető, vicces és drámai, és olykor pont annyira logikusan nem logikus, mint maga az élet.

Folytatás