JoJo’s Bizarre Adventure Diamond is Unbreakable

A Stardust Crusaders-re már kissé nosztalgikus hangulatban tekintek vissza: az volt az a sorozat, ami elindított engem a JoJo világa felé, ami elsőre kissé furcsának hatott, de kérdés nélkül be is szippantott. Nos, cikkünk mai alanya, a széria szám szerint negyedik darabja a Diamond is Unbreakable ugyanolyan pörgős, mint elődei, hasonlóan jó történettel és szereplőgárdával.

Folytatás

Így harcoljon a sárkányod – Dragon’s Prophet

Már korábban is találkoztam a Runewaker Entertainment nevével az általuk fejlesztett Runes and Magic nevű mmorpg kapcsán, de cikkünk mai alanya nem ez a játékuk lesz, hanem a kicsit véresebb és sokkal több árulással teli “így tanítsd harcolni a sárkányod” szerepjáték, a Dragon’s Prophet.

Folytatás

Miért kell félni a madaraktól? – Hellboy 2: Az Aranyhadsereg

Kevés az a filmes hős, akit minden rossz tulajdonságával együtt is csak imádni lehet, és Piros (aka. Hellboy) pont ezen kevés kivételek egyike. A rosszból jóvá vált és a földön felnőtt démonfióka kalandjai azonban nem értek véget az első filmmel. 2008-ban ugyanis kijött a kettes számú kalamajka, ami az Aranyhadsereg névre hallgat.

Folytatás

Ash vs Evil Dead S02E08 – Ashy Slashy

Mindig olyan bolondnak érzem magam, mikor azt hiszem, hogy már nem tud jobban meglepni az Ash vs Evil Dead, erre múlthéten kijött a hangzatos nevű Ashy Slashy, amit akkor sajnos nem tudtam egyből megtekinteni – de utólag pótolva is csak bőszen keresem az állam.

ash-vs-evil-deads02e08

Folytatás

Ash vs Evil Dead S02E05 – Confinement

Újabb hét, újabb epizód, és ezzel együtt végre személyesen is megjelent egy újabb legyőzni való gonosz, aki valószínűleg még Rubynál is dörzsöltebb. Jöjjön hát egy kis Halloween-i utóborzongásként a Confinement, avagy nincsen olyan, hogy jó zsaru.

ash-vs-evil-dead-s02e051

Folytatás

Ash vs Evil Dead S02E01 – Home

Amióta csak befejeződött az első széria, vártam azt a pillanatot, hogy újra billentyűket ragadva írhassak az Ash vs. Evil Deadről, és hála az égnek, most elérkezett ez a pillanat is. Hölgyek, hímek és démonfajzatok, következzék az őszi szezon legjobban várt folytatásának első része – a Home.

ash-vs-evil-dead-s02e012

Folytatás

Los Vaktyukos – Tremors – Ahová lépek, már megint szörny terem (2001)

Talán ez a kedvencem a Tremors filmek közül, több dolog miatt is. Egyrészről megint kapunk rengeteg fegyvert, egy újabb evolúciót,és habnak a tortára egy az evésnél többre is képes albínó drabált. Hölgyek és los vaktyukosok, íme a Tremors 3 ahová lépek, már megint szörny terem.

Tremors 31

Folytatás

Nincs béke a halálba se – Reiko the zombie shop

Most jutottam el arra a szintre, hogy horror hétvégét fogok tartani, és azon belül is különlegeseket, ugyanis a net legmélyéről összeszedett mangák kerülnek szó szerint kivesézésre, amit már szinte bánok, hogy nincsenek meg magyarul, így egy bizonyos réteg nagy valószínűséggel sosem fog velük érintkezni. Egyik jó példa erre a Reiko the zombie shop c. hallgató kis finomság.

Reiko the zombie shop1

Folytatás

Koutetsujou no Kabaneri S01E09 – Fangs of Destruction

Most úgy érzem magam, mint történész egy matekképlet előtt: csak nézek ki a fejemből és keresem az államat, meg a kérdésekre a választ, amik a Fangs of Destruction után körvonalazódtak ki bennem. A kissé durva spoilerekért előre is elnézést kérek.

Koutetsujou no Kabaneri S01E092

Folytatás

Koutetsujou no Kabaneri S01E08 – The Silent Hunter

Őszintén szólva ez a rész csupa meglepetést tartogatott a számomra, és még most is csak ülök és bámulom a meredt képernyőt, mert nem tudom elhinni azt – amit láttam. A The Silent Hunter akció és-érzelem dús, továbbá felmerülnek bizonyos emberségbeli kérdések, amikre olyan választ kapunk, amit nem várnánk. Az esetleges spoilerekért előre is elnézést kérek.

Koutetsujou no Kabaneri S01E083

Folytatás