Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai

*** SPOILERVESZÉLY ***

Az elmúlt öt esztendő alatt nem telt úgy év, hogy legalább egyszer ne néztem volna meg Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai című regényéből készült, Nick Cassavetes által rendezett, Rachel McAdams és Ryan Gosling főszereplésével készült, azonos című filmet. Idén pedig névnapomra egy kedves – szintén könyvmoly – hölgytől ajándékba kaptam a könyvet, ami már egy ideje ott csücsült a kívánságlistámon.

Kicsit félve fogtam bele a történetbe az elmúlt évek tapasztalatai miatt. Ugyanis általában úgy járok, hogy ha tetszett egy könyv filmre vitt változata, akkor a kötet elolvasása után a film hatalmas csalódást jelent, hiába voltam oda érte addig. Nos, kijelenthetem, hogy ebben az esetben semmi ilyesmiről nincs szó. Akár a könyvet, akár a filmet veszi előre az ember hasonlóan jó élményekkel fog gazdagodni, amennyiben szereti a romantikus történetek.

Folytatás

Interjú Tót Barbarával, a Sarah’s Scribbles képregények fordítójával

A Fumax Kiadó jóvoltából 2016-ban hazánkban is megjelent Sarah Andersen Sarah’s Scribbles képregényeinek első kötete Felnőni kiábrándító címmel, melyet nem sokkal később, idén, azaz 2017-ben a következő kötet, a Puha boldog puffancs követett. Mivel mind a két képregény igen nagy népszerűségnek örvend a magyar olvasóközösségben – amiben a fordító munkájának is igen nagy szerepe van –, ezért első könyves interjúmban Tót Barbarát, a Sarah’s Scribbles képregények fordítóját faggatom.

Folytatás

Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen Hopeless sorozat 1. rész

Kicsit vonakodva kezdtem neki a könyvnek több okból is. Egyik indok, hogy a kötetet igazából azért vettem meg, mert a Könyvmolyképző Kiadó Rubin pöttyös Szeretetcsomag akciójában a sorozat 2,5. részét kaptam ajándékba. Mivel szenvedélyes könyvgyűjtő vagyok, ezért egyértelmű volt számomra, hogy ebből a sorozatból az első két könyvet is be kell szereznem. Erre az idei Nemzetközi Könyvfesztiválon sort is kerítettem. Másik elég nyomós indok, hogy olyan témát boncolgat az író, ami nem hogy nőként, de szerintem mindenkinek nehezen feldolgozható. Álljon itt két címke ízelítőként: gyermekbántalmazás és nők elleni erőszak.

Folytatás

Alternatív történelem – The Man In The High Castle, 1. évad

the-man-in-the-high-castle-america-map

A Philip K. Dick regénye alapján készült sorozat hű maradt az eredeti történethez – legalább is szellemiségében. A sorozat teljesen más irányban bontotta ki az alapötletet, mint vártam, de ennek ellenére pozitívan csalódtam. A második világháború után a nácik és japánok között felosztott USA alternatív történelmére épült cselekmény fordulatos, összetett, és komplex karaktereket tud felmutatni.

Folytatás

A Simpson család karácsonyi epizódjai 3. (2010-2015)

vlcsnap-2015-12-23-18h54m48s72

Elérkeztünk a legújabb évadok karácsonyi különkiadásaihoz – a jelenleg futó, huszonhetedik évadban sajnos nem lesz karácsonyi rész, de az elmúlt években megjelentek kárpótolnak ezért. A karácsony gazdasági modellje ezekben szinte már tarthatatlan, ám ezek a történetek mégsem nyomasztóak, hiszen a humoros irónia és Simpsonék összetartása mindig ellensúlyozza a problémákat.

S22E08 – The Fight Before Christmas

A Simpsons Christmas Stories-hoz hasonlóan ez az epizód is rövidebb történetekből áll, egész pontosan négyből, ezek pedig a családtagok álmait mutatják be (Homer kivételével). Először Bart álmába kerülünk, aki felszáll az Orient Expresszre, amit az iskolabuszos Otto vezet. Az Északi-sarkon Ropi képében találkozik az igencsak lerobbant Mikulással, aki elmondja, hogy azért ment tönkre, mert az ajándékokért cserébe csak sütit és tejet kapott – ez pedig nem egy kifizetődő vállalkozás. A második történetben a Becstelen brigantyk stílusában Lisa azt álmodja, hogy Marge katona a második világháborúban karácsony idején, és a nácik elleni harcban végül igazi hős lesz. A harmadik álomban Marge kívánsága teljesül, amikor Martha Stewart, egy híres amerikai médiaszereplő olyan dekorációt varázsol a Simpson-házba, amilyenre mindig is vágyott. A dolog azonban visszafelé sül el, és Marge rájön, hogy a karácsony lényege nem ez, hanem a családdal közös ünneplés, ezért már nem is vágyik az álomkarácsony díszleteire. A negyedik rövid történet Maggie-é, aki Katy Perryvel és a család muppet-változatával álmodik. Ez a rövid jelenet lehetne az egész epizód szimbóluma, de én inkább kínosnak érzem, mint izgalmas ötletnek. Beszéljen helyettem inkább a videó:

S23E09 – Holidays of Future Passed

Ebben a részben újra betekinthetünk a Simpson család jövőjébe, ami persze soha sem jön el, mivel a szereplők nem öregszenek – de az ilyen „mi lenne ha”–típusú előreugrások mindig nagyon érdekesek. Most egy karácsonyi családi fotó készül, és Bart megkérdezi, miért kell ezt megcsinálni, amire Marge azt válaszolja, hogy majd megtudja, ha lesznek saját gyerekei. A kép el is készül, és a következő évek karácsonyi üdvözlőlapjai is lepörögnek a következő percben, amiből láthatjuk, hogyan változnak a dolgok. Bart nem lesz sikeres (ahogy az várható volt), Lisának előszörnői partnerei vannak, aztán hozzámegy Milhouse-hoz, és születik egy lánya, Maggie pedig sikeres énekesnő lesz (ami ironikus, mivel soha nem halljuk a hangját), és éppen várandós az utolsó képen, ami az elképzelt jövő jelen ideje, ezért a képsorozat itt véget ér. Bart alternatív felnőttkorában egyedül él egy lepukkant bérlakásban, mikor is a volt felesége elküldi hozzá a két teljesen Bart-forma fiát, hogy vele töltsék a karácsonyt, míg ő egyedül van az új férjével. Lisa nem tud mit kezdeni a kamasz lányával, aki állandóan az interneten, vagyis valami ahhoz hasonló digitális világban jár, a való világ pedig egyáltalán nem érdekli. Maggie-nél pedig közeledik a szülés ideje, ezért az orvos-robot szerint a kockázatok miatt nem beszélhet, amíg a gyerek meg nem születik. Mindhárman hazamennek Marge-hoz és Homerhoz karácsonyra, természetesen az unokákkal együtt. Kiderül, hogy ők sem sokkal sikeresebb szülők, mint Homerék, és Lisa sem az a nagysikerű tudós, amit várnánk tőle. A kiábrándító jövőképet próbálja jóvátenni az epizód végére összegyűlő család, és azt hiszem, ez a karácsonyi műanyag boldogságnál sokkal józanabb kép, még ha a Simpson családban hajmeresztő dolgok is történnek általában.

maxresdefault

S25E08 – White Christmas Blues

A globális felmelegedés árt a karácsonyi hangulatnak – legalábbis annyiban, hogy emiatt most már ritka a fehér karácsony, és ez a probléma minket is érint. Springfieldben mégis leesik a hó az ünnepek előtt – köszönhetően az atomerőmű és a gumiabroncs égető egyesített hatásának –, a polgármester pedig rájön, hogy ebben jó üzleti lehetőség rejlik. A város a téli turizmus központja lesz, míg végül annyira zsúfolttá válik, hogy a karácsony közeledtével a boltokba szinte nem is lehet bejutni. Marge-nak nincs elég pénze egy tökéletes karácsonyra, ezért úgy dönt, hogy ő is befogad szálláskereső családokat. Ezt persze az ünnepi hangulat ugyanúgy megsínyli, mint a hó nélküli telet (ami egyébként is földrajzi helytől függő, ezért komikus a nagy hó-láz). Simpsonéknak végre lesz pénzük, a bensőséges családi hangulatról viszont lemondhatnak, mivel 25-én reggel a nappalijuk zsúfolásig megtelik ajándékot bontogató szülőkkel és gyerekekkel. Marge túlvállalta magát, és a vendégek sem azt kapják, amire számítottak, a dolog mégis békésen megoldódik, sőt, végül távozás előtt a vendégek még énekelnek is egyet.

vlcsnap-2015-12-23-19h03m14s79

S26E09 – I Won’t Be Home for Christmas

Homer hazafelé készülődik szentestén az atomerőműből, de előtte még beugrik Moe-hoz egy sörre. Moe, aki mindig egyedül tölti az ünnepeket, ráveszi Homert, hogy megszánja őt és vele maradjon. Közben Marge, Bart és Lisa hiába várnak rá, és végül nélküle ünnepelnek. Marge annyira megharagszik, amikor a férje éjfél után hazalopakodik, hogy elküldi otthonról – a „megbocsátás ünnepén” is betelhet a pohár, főleg náluk. Homer izgalmas estét tölt a városban bolyongva, ahol már minden bolt, pláza és egyéb zárva van. A moziban, ahol csak depresszióra ingerlő filmeket játszanak, találkozik az örökké magányos emberekkel, mint Milhouse apja vagy az őrült macskás nő. Kiderül, hogy ilyenkor még a magányos emberek sem teljesen magányosak, így végül egy pláza dolgozóinak zártkörű karácsonyi buliján köt ki. Közben Moe megjelenik a Simpson-házban, hogy elmondja, Homer miatta késte le az ünneplést, és a megenyhült Marge a férje után indul, aki ezúttal tényleg nem önző, hanem nagylelkű volt.

vlcsnap-2015-12-23-18h55m29s50

A Simpson család karácsonyi epizódjai 2. (2001-2006)

1

A Simpson család tipikus amerikai karácsonyai a kétezres évek elejéig főleg azt kritizálták, hogy a drága ajándékokra és a pénzköltésre koncentrálunk, miközben az emberi kapcsolatokról kellene inkább gondoskodnunk. A most következő négy epizód már sokkal inkább az emberi oldalra, a hitre és a megbocsátásra koncentrál – de ezeket sem hagyja kritika nélkül.
Folytatás

A Simpson család karácsonyi epizódjai (1989-2000)

simpsons-christmas-christmas-437306_1024_768

A Simpson család eddigi huszonhét éve alatt nem csak rengeteg halloweeni különkiadás készült: vannak karácsonyi történetek is bőven. Ahogy Simpsonéktól várható, az ünnep minden visszásságát és melegségét megtapasztalják, és ironizálva rögtön meg is cáfolják. Lássuk a korai évadok tematikus epizódjait.

Folytatás

Az emberiség minden hülyesége ezerszer és még egyszer – avagy a World War Z kétszer

A World War Z talán az utóbbi évek legjobb példája annak a már-már közhelynek számító poénnak, hogy miért ne ítélj meg egy könyvet a belőle készült film alapján. Megnéztem a filmet és valami nem tetszett – ezt bővebben lásd Catleen kritikájában. De valami mégis megfogott, talán az a nyomasztó érzés, amit hagyott, mindenesetre, mikor felbukkant a párom asztalán a könyv – mindig is buktam a könyvekre, amikből film is készült, kövezzetek meg érte – hosszas szemezgetés és vívódás után lecsaptam rá. Gondoltam, majd én ezt jól összehasonlítom, ám minél tovább jutottam a könyvben, annál nagyobb lett a kérdőjel. Mit fogok én ezeken összehasonlítani??? De hát szóltak előre, én viszont csak miután láttam, hittem, de alaposan meggyőződtem.

z4

Folytatás