A majmok bolygója 2. (1970)

Avagy a kevesebb néha több…

Az ötrészes majmok bolygója-saga második történetét az első film sikerei után, 1969-ben forgatták, és közvetlenül ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. (Olyannyira közvetlenül, hogy az első rész végének több jelenetét be is vágják, ideértve a Szent Tekercsek felolvasását, Dr. Zaius és Taylor párbeszédét, majd azt, ahogy Taylor ellovagol Novával a Tiltott Zónába, ahol megtalálják a Szabadság-szobor maradványait, és Taylor ráébred, hogy a bolygó, amin jár, az maga a Föld.)

A történet főszereplője ezúttal Brent (James Franciscus), a szegény ember Charlton Hestonja, aki Taylorhoz hasonlóan szintén űrhajós, a Taylor után küldött mentőcsapat tagja. Brent űrhajója akkor csapódik be, mikor Taylor épp belovagol a Tiltott Zónába Novával. Brent, az egyetlen túlélő Taylor és csapata felkutatására indul a számára idegennek vélt bolygón. Elsőként a lovon érkező Novával találkozik, akinél megtalálja Taylor dögcéduláját, ezért úgy hiszi, a lány el tudja őt vezetni az űrhajóshoz. Azonban Majomvárosban köt ki, ahol rájön, hogy ezen a bolygón a majmok uralkodnak.

Folytatás

Homérosz történetet keres, de nem talál – Metró 2034

830629_5

A Metró 2034 nem az előző történet folytatása. Egy vékonyka kötetet kapunk, ami ezúttal sokkal több elmélkedést, és sokkal kevesebb akciót tartalmaz. Hadd foglaljam össze egy mondatban: az író sehol sem találja a legendás történetet, és miközben ezen kesereg, néhány óra és 260 oldal után az olvasó is rájön, hogy hiába kereste. Folytatás

Alagútiszony – Metró 2033

Dmitry_Glukhovsky_Metro_2033

Amikor a Metró 2033-ról beszélek, többnyire a számítógépes játék jut eszébe mindenkinek, az én első élményem viszont a regény volt, tehát megpróbálom elmesélni, hogyan szívott magába egy olyan világ, amilyenben egyébként soha, azaz SOHA nem szeretnék élni.

Folytatás