Heti hírek – Sorozatos különkiadás, avagy a nagy kaszálás!

Mivel a múlt héten történt a tévécsatornák nagy kaszája, illetve újoncainak bejelentése, így inkább több önálló bejegyzést érdemelnek, annyi minden történt pár nap alatt. Azonban a nagy túlélő mindenképpen a Timeless az NBC-n, ugyanis bár beígérték a kaszát, a sorozat mégis lehetőséget kapott egy második évadra, tíz epizód erejéig. Ez azért sajnálatos, mert eezrszer jobb sorozatok nem kapták meg ezt a lehetőséget, de talán most a sorozat alkotói kiküszöböli a hibát és végre egy logikus sci-fit hoznak össze a folytatásban!

Folytatás

Erre jutott a Disney – Szépség és a Szörnyeteg (2017)

Hosszú-hosszú a történetem ezzel a történettel. Kezdjük ott, hogy korábbi egyetemi pályafutásom legelején találkoztam a ténnyel, hogy a A szépség és a szörnyeteg eredetije 1756-ból, egy francia író, Jeanne-Marie Leprince de Beaumont tollából származik. Három évvel később ebből a témából szakdolgoztam, és ennek apropóján az istenített 1991-es Disney mesét a legnagyobb szeretet mellett cincáltam darabokra. Nem túlzok tehát, ha azt mondom, attól a pillanattól fogva, hogy megjelentek az első képek, tenyeremet dörzsölgetve vártam a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős Disney feldolgozást – és titkon reméltem, hogy sikerül végrehajtaniuk azt a csodát az adaptációval, amelyet két éve a Hamupipőke (2015) esetében is láthattunk, hogy kapunk egy jól átgondolt, motivált, árnyalt(abb) karakterekkel dolgozó és aránylag logikusan felépített, felnőttek számára is emészthető történetet. Úgy gondolom, ennek a legújabb A szépség és a szörnyeteg adaptáció messzemenőkig eleget is tett.

Folytatás

Régi monda új(?) köntösben – A szépség és a szörnyeteg

Már egészen a kezdetektől fogva eléggé ambivalensen álltam ehhez a filmhez – amikor bejelentették, örültem, az első képeknél kételkedtem, aztán végül a trailer meghozta a kedvemet, és teljes izgalomban ültem be a moziba. És tetszett is a végeredmény, bár a letaglózó katarzis számomra elmaradt.

Folytatás

Mozipremierek 2017.03.23.

A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast)

Folytatás

5 Kedvenc Disney dal

Mindig is szerettem a Disney zenéket, még akkor is, ha olykor nagyon át lett írva a magyar szöveg, mert a mondanivaló lényegét szinte kivétel nélkül sikeresen áthozta. Most ezek közül a kedvencek közül válogattam ki egy kisebb csokorra valót. Ne mindegyik felhőtlenül vidám vagy éppenséggel kép, de nem is az a lényeg, hanem az üzenete.

Folytatás

Top 10 Disney-dal

A cím valójában csalóka, mert egyrészt nem tíz dal van benne, hanem tizenegy, nem az összes Disney-filmből válogatva, hanem mindössze az elmúlt cirka húsz-huszonöt évből, és persze nem is echte top, hiszen egy teljesen szubjektív kiválogatási procedúra eredménye – viszont szeretettel (ha már Disney) állítottam össze eme kis listát, amivel remélem, sikerül egy kis örömet szereznem. (Vitázni ér, új címeket bedobni ér, szapulni nem – köszönöm!)

Folytatás