A szeretet medvéje – Brother Bear (2003)

Már hetek óta motoszkál a fejemben a Mackótestvér főcímdala, úgyhogy szinte biztos voltam benne, hogy ez lesz a következő beszámoló témája. Ez a családi film az egyik leggyönyörűbb Disney-alkotás, amit láttam. Bár a szeretet erejéről és az összetartás fontosságáról szól, a medvék néha dalra fakadnak és kerge rénszarvasok kísérik főhősünk útját, mégsem csöpög a rózsaszín cukormáztól, nem sekélyes, hanem épp ellenkezőleg, csontig hatol, miközben megtanít rá, milyen fontos, hogy szeretettel és megértéssel forduljunk egymás felé, ne pedig berögzült gondolatok alapján ítéljük meg egymást.

Folytatás

„Maga nem farkas. És ez már a farkasok földje.” – Sicario (2015)

14430099451547510_800x600

A film elején kiderül, mit jelent a sicario szó: Mexikóban a bérgyilkosokat nevezik így. A film főszereplője, ha egyáltalán meg lehet állapítani, ki az, nem bérgyilkos, inkább lelkiismeretes emberbarát, aki farkasok között találja magát. És persze ugyanannyira fontos szereplő maga a farkas is, de róla nem sokat tudunk meg, csak annyit, hogy egyszerre vad és vadász, akiben már nincs semmi emberi.
Folytatás

Isten egy mókus – A visszatérő (2015)

Az Oscar-díjas Alejandro Inárritu új, Oscarra jelölt filmje végre meghozhatja Leonardo DiCapriónak a vágyott díjat, és nem csak a hiteles, szó szerint húsba vágó játéka miatt, hanem azért is, mert A visszatérő úgy marcangolja szét a hősies amerikaiakról és elnyomott indiánokról kialakult hollywoodi kliséket, mint még semmi. Mégsem ajánlom mindenkinek: hosszú, nyomasztó hangulatú és (indokoltan) fröcsög benne a vér – ha gyenge a gyomrod, semmiképpen ne nézd meg, de ha nem zavar a vér, nem pörgős blockbusterre készülsz, plusz érdekel egy személyes dráma és egy történelmi konfliktus naturalista ábrázolása, akkor ezt a filmet neked találták ki.

the-revenant-thumb-600x350

Folytatás

Életfogytiglan – Szemekbe zárt titkok (2015)

MV5BMjE0ODU1NDE0Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwNzc4Njc3NjE@._V1_SX214_AL_

Egy tizenhárom éven átívelő nyomozás, a jog útvesztői, személyes bosszú – többek között ezekről szól a Szemekbe zárt titkok, ami az azonos című argentin film amerikai remake-je. Akik szerették az eredetit, azoknak ez is tetszeni fog, bár meglepetést nem okoz majd. Azoknak pedig, akik nem látták az argentin verziót, igazi thriller-élményben lehet részük.

Folytatás

Az őrület hat tünete

Relatos_Salvajes_Banner-oficial_JPosters-620x350

Az argentin filmekkel kapcsolatban általában vég nélküli szappanoperák rémlenek fel előttem, de ezt a képet némileg átrajzolta az Eszeveszett mesék: hat életszerű vázlat és sajátságos humor kellett, hogy új, eddig ismeretlen színekben láthassam Dél–Amerikát. Folytatás

Get Wicked! – John Wick (2014)

Fura ez a kijelentés, de Hitman után új kedvenc bérgyilkosom akadt John Wick (Keanu Reeves) személyében, akinek vizsgafeszkó levezetés gyanánt volt szíves bemutatni egy másik John. Azt hiszem, mindenkiben lakik egy kicsi rossz, egy kicsi vérszomj, egy kis rész, akinek jól esik a nyers erőszak. És mikor céljavesztett feszültséget kéne levezetni, akkor jön jól John Wick.

Keanu-Reeves-005-665x385

Folytatás