Tavaszi Szezonos Anime Beszámolók 2017

Őszintén szólva, ebben a szezonban alig akadt olyan darab, amit  szívesen néztem meg. Persze vannak folytatások szépszámmal, de a legtöbb újonnan kijött sorozat már szinte az első epizódjával képes volt az örök vadászmezőkre száműzni. De elég a szócséplésből, lássuk a felhozatalt.

Folytatás

Nyári szezonos anime nyitányok

A nyári szezon és azon belül is a július el van árasztva animék terén: vannak itt újonnan kijövő szériák, és vannak folytatások, amik közül már jó párnak láthattuk is az első epizódját. Most ezek a nyitányok kerülnek terítékre, egyfajta kedvcsinálóként.

d gray man

Folytatás

Az ágyas pálinkák támadása – Binan koukou chikyuu bouei-bu love

Figyelem!Fegyelem! Nem csalás, csak ámítás! Most soron következő animénk szó szerint fizikai fájdalommal járt, de olyan szintűvel, hogy azt sem tudom, élek-e még vagy csak a szellemem kalapálja a klaviatúrát. Hölgyek és hímek, íme  Binan koukou chikyuu bouei-bu love avagy az ágyas pálinkák visszacsapnak.

Binan Koukou2

Folytatás

Anime Challenge Haladó Szint – No.6

A No.6 már az első nézéskor megfogott, megríkatott és mindent csinált velem, amivel elérte azt, hogy megszeressem. Persze koránt sem egy tökéletes sorozat, de méltán merem azt mondani, hogy vannak olyan pillanatok, amikor megközelíti a lehetetlent – és nem érdekel, hogy van benne boy’s love! Azon finoman átlapozok. Jöjjön Challengeünk legújabb darabja, avagy ha vihar van, állj ki és kiáltozz!

No.61

Folytatás

Anime Challenge Haladó szint – Get Backers

Amikor először találkoztam a Get Backers mangájával nem is igazán a grafika vagy a történet, esetleg a szereplők fogtak meg, hanem azok a mára már kissé megkopott, túlhasznált érzések, amik körüllengték. Az animével jól elbántak sajnos (mint megannyi másikkal), de még így a Get Backers egy érdekes, tartalmas mű.

get backers2

Folytatás

Anime Challenge Középhaladó szint – Togainu no Chi

Nagyon, de nagyon összehúzott szemekkel kezdtem bele a Togainu no Chi-be, főleg azután, hogy láttam a shounen-ai (boy’s love) besorolást is a címkék között. Ennek ellenére végignéztem és az élmény közel olyan volt, mint amit elvártam egy poszt-apokaliptikus, mocsokkal és vérrel telt sorozattól. Jöjjön Challengünk következő darabja, avagy a jó, a rossz és a félkarú nő.

Togainu no Chi1

Folytatás