Négyes ékzár kódolva – avagy a CSK1 még mindig hódít!

Az egyik első cikkem a Csillagkapu Cosplay Klub első szülinapjáról szólt, ennek lassan négy éve, és én ismét részt vettem a legújabb rendezvényükön, ahol ennek a negyedik évfordulónak adtak hangot.

csknap-1

Folytatás

Vigyétek a zenélő robotot – Őszi Hungarocon 2016

Már két héttel a rendezvény előtt nem bírtam magammal: nézegettem az oldalon az egyre csak bővülő előadás listát, boldog-boldogtalannak mondogattam, hogy mondjanak le minden programot aznapra, mert akkor jönniük kell. Végül eljött a várva várt nap, felpattantam a villamospótló buszra, ami nagyjából elvitt arra a helyre, ahol megrendezésre került a Hungarocon.

hungarocon5

Folytatás

Interjú a Hungarian Cospix Community Alapítóival – Zoli

zoli2

Egyszer egy conon láttam egy marcona, egyenruhás embert. Habár a ruhát én is felismertem, akkor még eliszkoltam bizony, pedig szerettem volna vele közös fotót: ő volt Zoli, a Csillagkapusok feje. Mára persze kevésbé vagyok egyenruháktól megijedős típus és a rövid beszélgetésünk ideje alatt rá is kellett jönnöm, hogy nem is olyan marcona, hanem olyasvalaki, aki odáig van a Csillagkapuért és a magyar cosplayért, és mindezeknek az előrejutásáért keményen dolgozik.

Folytatás

Interjú a Hungarian Cospix Community alapítóival: Fábián-Bussay Ádám

Elkaptam egy gyors interjúra Ádámot, aki a Hungarian Cospix Community oszlopos alapítója. Habár kissé partizán módon alakult az interjú, végül egy igazi elkötelezett cosplayert és egy borzasztóan türelmes embert ismerhettünk meg a személyében, aki kiválóan kezelte a váratlan helyzetet is.

fabianbussay1

Folytatás

TimePass Meetup – Április

A hosszú szünet óta még nem egészen talált magára a TimePass, legalábbis ami a látogatottságot illeti, azonban az előadások pontosan azon a színvonalon haladnak tovább, ahogy megszokhatta az érdeklődő – utóbbit pedig nem csak azért mondom, mert szerkesztőségünk tagja, Orlissa is előadást tartott, méghozzá egy igen különleges témában.

12971048_1779867575566070_2000487987011644006_o

Folytatás

TimePass Meetup – 2016 március

A hosszúra nyúlt téli szünet után ismét megrendezésre került az ingyenes geek, sci-fi és fantasy előadásokkal tarkított Meetup. Az idei első rendezvény bár nem dúskált a látogatókban, cserébe régi arcok találkoztak újra, és ez a családi hangulat érződött az előadásokon is.

12829487_1764582167094611_3973255287602905754_o

Folytatás

2015 Animekarácsony – Az időjárás ismét lecsap

A téli cosplayes időszak igazán sűrűre sikeredett, volt Hungarocon, TimePass Meetup, Cosplay.hu Party, PlayIT, és az év záróakkordja az Animekarácsony. Az ismét egynapos program ezúttal „új” (vagyis már megint kinőttünk egy épületet) helyszínen, a Hungexpo területén került megrendezésre, ami remek választásnak bizonyult, hiszen rengetegen érkeztek ismét az eseményre. Azonban a masszív köddel és a dermesztő hideggel nem lehetett mit kezdeni, vagyis a nap, amikor az időjárás erősebb több ezer embernél.

20151213_124301

Folytatás

TimePass Meetup: November

Az őszi-téli rendezvények tekintetében, szinte minden hétvégére jut egy anime, sci-fi vagy cosplay esemény, aminek persze örül a szívem, de ahogy én is, úgy mindenki egy kicsit kezd fáradni. A novemberi, és egyben idei utolsó TimePass létszáma ezúttal igencsak megcsappant, ennek hála igazi, családias körülmények között telt el a péntek este – és ennek köszönhetően az első előadásunk is könnyedebben ment.

timeass.nov

Folytatás

Már megint az a fránya időgép – 2015 Őszi Hungarocon

Mint minden sci-fis, én is nagy reményeket fűzök az igazán nekünk szóló rendezvénynek, a Hungaroconnak. Bár a tavaszi nem aratott osztatlan sikert, és igazán a társaság hozta a hangulatot, az őszi rendezvényen ez a rész megmaradt rendesen, csak mellé még rengeteg (úgy értsd, rengeteg) program zárkózott fel.

Folytatás

Meglépett az időgép! – 2015 MondoCon Vasárnap

A vasárnapi nap ismét kissé mélabúsan és borongósan telt, ám az időjárás délutánra egész kellemes lett – ez történik, ha Marty és Doki visszamennek az időben a DeLoreannel, kár, hogy elfelejtettek visszajönni!

DSCF1675

Folytatás