Az ital teszi a bankrablót – A Viszkis (2017)

Sajnos elég rég fordult elő utoljára, hogy magyar film felkeltette az érdeklődésemet – talán még a Made in Hungaria volt az, aminek a megjelenésére kifejezetten vártam, és a végeredményt is élveztem. A Viszkis már a trailer alapján nagyon izgalmasnak és minőséginek tűnt, úgyhogy biztos voltam benne, hogy látnom kell. Voltak ugyan fenntartásaim, főleg, hogy a mű egy létező ember életét dolgozza fel, aki ráadásul bűnöző volt. Ez az alap magában rejti annak veszélyét, hogy a sztori átlendül túlzó moralizálásba, vagy épp ellenkezőleg, az alkotók túl szimpatikussá teszik a főszereplőt – szerintem azonban Antal Nimród és csapata tökéletesen megoldotta ezt a problémát.

Folytatás

A menedzser örök – Csocsó-sztori

Ha nagyon elfogulatlan akarnék lenni a Csocsó-sztorival szemben, akkor kis cikkem kimerülne annyiba, hogy ez a film is egy tipikus iskolapéldája annak a felfogásnak, hogy túl kell lépni a saját kereteiden, és hogy bizonyos dolgokért megéri a harc – még akkor is, ha látszólag semmi esély a nyerésre –, és ami a legfontosabb, hogy bármit elérhetsz a barátaiddal a hátad mögött. De, mivel nagyon tetszett a film, és amit eddig felírtam, az csak egy kis része a cselekménynek, így ki a bíróval a pályára – kezdődjön a meccs!

 Csocsó Sztori5

Folytatás