A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale, 1990)

Avagy azé a világ, aki teleszüli?

Az HBO az idén debütáló műsoraiban rendre erős és provokatív, a nőket mikro- vagy makroszinten érintő témákat boncolgat. A Hatalmas kis hazugságok után nemrég új sorozat startolt el a csatorna műsorán, A szolgálólány meséje címmel. Hamarosan a megrázó, sokak idegrendszerét felforgató sorozatot is górcső alá fogjuk venni, azonban először érdemes megvizsgálni az előzményeit, ugyanis a tízrészes sorozat nem önálló ötlet, még csak nem is első feldolgozás. Margaret Atwood 1985-ben megjelent azonos című regénye már készült egy film 1990-ben, elsőként érdemes ezzel foglalkozni.

​A történet a közeli jövőben, egy Gilead Köztársaság nevű vallási fundamentalista államban játszódó disztópia (vagyis negatív jövőképet festő utópia). Ebben a világban túl vagyunk egy óriási, mindent felforgató háborún, emellett erős atomszennyezés sújtotta az embereket, ami miatt  a nők többsége meddővé vált. Ilyen körülmények között rendkívüli értéket képvisel az, aki még nemzőképes. Azonban az értékes dolgoknak ritkán van szabad akaratuk, többnyire birtokolni szokás őket (lásd: Mad Max: A harag útja), itt sincs ez másként. Az államot a hadsereg és a vallás szigorú kettős rendszere uralja, minden a katonaság és a papság kezében van, ami egyértelműen férficentrikus világot épít ki, ahol a nők csak tárgyak. Az emberek kasztokba vannak osztva. A férfiak egy része az uralkodó osztályhoz tartozik (jellemzően a hadsereg emberei), ők gyakorlatilag bármit megtehetnek, övék a hatalom. A többi férfi kiszolgáló személyzet: kertész, sofőr, közhatona, szerelő, termelő.

Folytatás

A nyomasztó órák következő triásza – Black Mirror 2. évad (2013)

A Black Mirror már az előző évadban sem cicózott, de ez a második újabb meglepetésekkel szolgált. Bár a sorozat nem minden darabjától dobja el a néző az agyát, de azért itt sem spóroltak a morális dilemmákkal és a sötétebbnél sötétebb jövőképekkel. Szerencsére mivel antológiáról, nem összefüggő sorozatról beszélünk, a részek önmagukban is megállják a helyüket, de ez nem is véletlen, hiszen egymás után már szinte emészthetetlen mennyiségű ülepíteni valóval lenne dolgunk.

Folytatás

Kiera Cass: A koronahercegnő

theheir

Vannak olyan könyvek – bár ez a jelenség filmek esetében talán gyakrabban előfordul –, amik csakis az eredeti sikere miatt kapnak folytatást, annak ellenére, hogy a történet ezt nem indokolja. Viszont vannak olyan esetek is, mikor bár az eredeti sztori teljesen lezártnak látszik, a folytatásnak mégis van értelme, sőt, az tudja is hozni az addig megszokott színvonalat. Szerencsére A koronahercegnővel is ez történt.

Folytatás

Mad Max 3: Az Igazság Csarnokán innen és túl (1985)

madmax3_pic1

Emlékeztek arra, amikor az előző kritikám végén kételkedtem a harmadik rész sikerében? Félelmeim sajnos beigazolódtak: a Mad Max-franchise (eddigi) utolsó felvonása nem sikerült olyan jóra, mint az előző kettő. Ez a film sem volt rossz, viszont a cselekmény most nem tudott annyira megfogni, mint a korábbiak esetében, ráadásul néhol lyukakat is fel lehet fedezni a történetben.

Folytatás

Mad Max (1979)

madmax_pic1

Bevallom őszintén, hogy a Mad Max filmeket eddig csak hallomásból ismertem, így nem tudtam, mire számítsak velük kapcsolatban. Azonban most, a franchise negyedik részének közeledtével alkalmam nyílt bepótolni a hiányosságaimat. Ugyan az új mozinak immáron Tom Hardy a főszereplője, de most tegyünk egy kis betekintést abba az időszakba, amikor még Mel Gibson volt a menő!

Folytatás

Az emberiség minden hülyesége ezerszer és még egyszer – avagy a World War Z kétszer

A World War Z talán az utóbbi évek legjobb példája annak a már-már közhelynek számító poénnak, hogy miért ne ítélj meg egy könyvet a belőle készült film alapján. Megnéztem a filmet és valami nem tetszett – ezt bővebben lásd Catleen kritikájában. De valami mégis megfogott, talán az a nyomasztó érzés, amit hagyott, mindenesetre, mikor felbukkant a párom asztalán a könyv – mindig is buktam a könyvekre, amikből film is készült, kövezzetek meg érte – hosszas szemezgetés és vívódás után lecsaptam rá. Gondoltam, majd én ezt jól összehasonlítom, ám minél tovább jutottam a könyvben, annál nagyobb lett a kérdőjel. Mit fogok én ezeken összehasonlítani??? De hát szóltak előre, én viszont csak miután láttam, hittem, de alaposan meggyőződtem.

z4

Folytatás

Az Éhezők Viadala agyhalott kistestvére ismét lecsap – A lázadó (2015)

lázadó2

Tulajdonképpen jó, ha egy történetben vannak visszatérő elemek – ám ha ez azt jelenti, hogy ciklikusan váltakoznak a logikátlan és az önmarcangoló jelenetek, ott akkor azért már baj van.

Folytatás

Ami minden vulkánit sírásra késztetne – A lázadó (2015)

A beavatott című film bejött, egy érdekes világot tárt elém, ami kicsit disztópikus, kicsit koppintás, de voltak benne apróságok, amiket lehetett szeretni. A lázadó azonban pont ezeket az apró és kedves momentumokat irtotta ki, tett a helyére feleslegesen látványos jeleneteket, ezáltal egy egészen logikátlan katyvasszá állt össze.

lazado.5

Folytatás

Éhezők viadala Schwarzenegger módra – Menekülő ember (1987)

Mi lett volna, ha Katniss kicsit izmosabb, szögletesebb, sablonosabb, és íj meg nyíl helyett puszta kézzel ment volna neki az embereknek, miközben hajmeresztő egymondatos szövegeket mond bele a világba? Akkor az Éhezők viadala egy gyenge Menekülő ember másolat lett volna. Pedig ezt a gyöngyszemet nem lehet utánozni.

menekülő 5

Folytatás

Az emlékek őre (2014)

thegiver1

Az emlékek őre messze nem tökéletes, de ez még nem változtat azon a tényen, hogy nagyon ritkán van rám film ilyen nagy hatással.

Folytatás