Young Sheldon S01E06- A Patch, a Modem, and a Zantac

A Young Sheldon legújabb epizódjából megtudjuk, hogy lett Sheldonból elméleti fizikus. Egy nap egy NASA tudós, bizonyos Dr. Ronald Hodges érkezik az iskolába előadást tartani a gyerekeknek. Sheldon az előadás során természetesen nem hazudtolja meg magát, és észrevételeket tesz az NASA űrprogramjait illetően: szerinte lényegesen olcsóbb lenne az űrprogram, ha visszatéréskor nem csapódna minden egyes rakéta az óceánba, hanem valahogy megoldanák, hogy le tudjon szállni megsemmisülés nélkül. Mikor Dr. Hodges azzal üti el a felvázolt javaslatot, hogy túl bonyolult hozzá a matek, Sheldon természetesen felajánlja a segítségét – amit természetesen nem vesznek komolyan.

A sértődött kisfiú ezek után úgy dönt, azzal áll bosszút, hogy kiszámolja a biztonságos leszálláshoz szükséges adatokat, azonban legnagyobb bánatára a számítások összetettsége még rajta is kifog, így szüksége lenne egy számítógépre. Mivel a 1989-et írunk, ezért a számítógép meglehetősen ritka és drága mulatság, így George természetesen nemet mond a vásárlásra. Sheldon nem csügged, úgy dönt, hogy akkor egy második jelzáloggal terheli meg a házat, és hitelből vesz gépet, de természetesen ezt a tervét is meghiúsítják a gaz felnőttek.

Az átéltek miatti nyomás annyira megviseli a kisfiú szervezetét, hogy egyik este rosszul lesz, és az ügyeletre kell vinni. Míg az orvos megállapítja, hogy Sheldonnak fekélye lett a stressztől, addig ő kihasználja a lehetőséget, és a rendelő számítógépét nyüstöli.

Végül hosszú hetek munkája árán elkészül a számításaival, amit füzetbe vezet, és a kész művet elpostázza a Dr. Hodges részére a NASA-nak. Azonban legnagyobb meglepetésére nem kap választ, ami teljesen letöri őt. George úgy dönt, ideje lépni, így az egész család elkocsikázik Houstonba, hogy személyesen kérjék számon Dr. Hodges-től a választ. A meglepett kutató végül fogadja Sheldont, és el is ismeri, hogy az általa végzett számítások helyesek, viszont kénytelen bevallani, hogy mindez mit sem ér, mert nincs olyan technológiájuk, amivel mindez megvalósítható lenne.

Sheldon ezután megnyugszik, hiszen innentől már nem az ő képességei vannak megkérdőjelezve… azonban arra sosem jön rá, hogy az általa készített számításokat tartalmazó füzet végül kinek a kezében köt ki, és milyen, az emberiség számára mérföldkőnek számító eseményhez vezet majd. Olyan zárójelenetet és csattanót kapunk, amire eddig még a TBBT-ben is csak ritkán volt példa.

Kétségtelenül az eddigi legjobb, leggördülékenyebb epizódhoz volt szerencsénk, pakoltak bele mindent, ami csak kell: megkaptuk a magyarázatot Sheldon pályaválasztására, teret kapott a zsenialitása, valamint az is, hogy ezt mennyire nem képesek mások helyén kezelni. Láthattuk, hogy ő mennyire sajátosan áll hozzá a világ dolgaihoz, volt humor és fordulat is szép számmal, és mindezt szépen felépítve, lépésről lépésre. Az ilyen minőségű epizódok győznek meg arról, hogy érdemes volt belevágni ebbe a spinoffba.

A sorozat ezzel a zseniális záróképsorral téli szünetre ment, januárban folytatják, mi pedig hozzuk az értékelőket róla!

 

Top 5 tudós cameo az Agymenők első 10 évadából

Már csak egy hét választ el minket az Agymenők 11. évadjának premierjétől. Addig is, amíg várjuk, hogy az óriási cliffhanger végre folytatódjon, és megtudjuk, mit válaszol Amy (jó, nyilván igent, mi mást), újranéztük az eddigi tíz évadot, és kiválogattuk a sorozatban felbukkanó valódi tudósokat.

A válogatásnál ezúttal az alábbi szabályokat állítottuk fel:

  • Csak az számít cameónak, ha valódi tudós, kutató, mérnök bukkan fel
  • Csak az számít cameónak, ha az adott tudós nem szerepet játszik, hanem önmagát alakítja

A fentiek alapján íme a (természetesen teljesen szubjektív) toplista:

Folytatás

Top 5 filmes cameók

Hosszú ideje gondolkoztam ezen a listán, és a szerkesztőség nagyja összedugta a fejét, hogy mit is lehetne ebből kihozni, míg végül én vállaltam magamra a lista összeállításának nehézségét, és higgyétek el, tényleg nem volt kis feladat. Mint mindig, most is szabályokat kellett hozni a siker érdekében: először is, nem fog szerepelni Stan Lee a listán – és mielőtt mindenki felháborodva becsukná az ablakot, megnyugtatásul közlöm, ő egy saját listát kap majd –, valamint mind a filmek, mind a színészek csak egyszer szerepelhetnek a listán.

Ja, és óvakodjatok, mert a cikk hosszú, és tele van spoilerrel!

Folytatás

Cosplay Portré: Alfonz

Név: Tajthi Bence

Nick: Alfonz

Link: https://www.facebook.com/alfonz.lair/

Csillagjegy: Nyilas

Szülőváros: Abony

Foglalkozás: Ökológus – PhD

Kedvenc film/sorozat:  Star Wars és Harry Potter (minden mennyiségben), Guardians of the Galaxy, The Flash, Naruto, Jurassic Park, de még sorolhatnám nehéz igazi kedvencet választani.

Kedvenc zenei stílus/előadó: YT előadók közül rengeteg Instalok, NerdOut (gamerzenék), kalsszikus rock Deep Purple, Doors, LedZeppelin, AC/DC, modernebbek közül, twentyone pilots, Imagine Dragons, Fall out boys

Kedvenc videójáték: Overwatch, WarThunder, a tavalyi év kedvence pedig a DarkSouls3 (és igenis élvezhető és kijátszható billentyűzet egérrel)

Háziállat, kiskedvenc:  Tavaly búcsúztam sok év után szeretett vadászgörényemtől Mortimertől. Jelenleg nincs, ami betölthetné az utána maradt űrt.

Folytatás

Pilotmustra: Mars – Utunk a vörös bolygóra

Nem hittem volna, hogy a National Geographic valaha saját gyártású sorozatra adja a fejét, de megnézvén a pilotot inkább már az a kérdés járt a fejemben, hogy miért várt ezzel eddig?

Folytatás