A majmok bolygója- Háború (2017)

Csütörtökön végre a mozikba került a nyár egyik legnagyobb és legjobban várt blockbustere, A majmok bolygója: Háború. A film a The Planet of the Apes reboot-trilógia harmadik darabja, és mint tudjuk, a folytatások többnyire rosszabb minőségűek szoktak lenni, így sokan körömrágósan izgultak, vajon megüti-e a színvonalat a legújabb rész. Jelentjük: megütötte, sőt, minden várakozást felülmúlóan jó volt. Nem sok olyan szériáról beszélhetünk, ahol a harmadik rész jobb volt, mint az első kettő, de jelen esetben minden hozzávaló megvolt a bravúrhoz: erős (és reboot voltában is egyedi) történet, zseniális rendező, elképesztő színészi játék, tökéletesen eltalált, a film világába beszippantó zene, és a ma már kötelező elem: látvány, látvány, CGI – mindez pedig pont tökéletesen adagolva, megfelelő arányban keverve.

A filmet a második részt is jegyző Matt Reeves rendezte, a történetet Mark Bomback-kel közösen írták. Ezúttal bőven volt idejük minden részletet kidolgozni, és úgy megvalósítani, ahogy megálmodták, mert a Fox a második rész sikere után úgy döntött, megadja a szükséges időt, nem áldozzák be a minőséget a gyors siker oltárán. Így bár eredetileg 2016 nyarára tűzték ki a premiert, de ezt az alkotók kérésére elhalasztották 2017 július 14-re. Mi pedig utólag azt mondjuk: minden perc várakozás megérte.

Folytatás

A majmok bolygója 5. (1973)

Kevés olyan filmtörténeti mérföldkő van, mint A majmok bolygója. És kevés olyan, az elődjeihez méltatlan, kizárólag a pénz miatt létrehozott, minden szempontból felesleges folytatás van, mint A majmok bolygója 5.

A széria producer, Arthur P. Jacobs 1971-ben még úgy tervezte, hogy a ‘72-ben megjelent negyedik rész lesz a történet lezárása. A forgatókönyvet jegyző Paul Dehn úgy is írta meg a történetet, hogy az a másik három résszel kerek egészet alkosson, egyszersmind leis zárva a sztorit. De a pénz nagy úr, a Fox felülírta Jacobs korábbi elképzelését, és berendelték a folytatást. Az ötödik rész megírására ismét Dehnt kérték fel, aki az első, eredeti filmet leszámítva az összes forgatókönyvet írta (az elsőt ugyebár Pierre Boulle regénye alapján Rod Serling készítette). De Dehn egészségügyi okokból nem tudta elvállalni a feladatot, így került át a lehetőség az író páros (és egyben házaspár) John William Corrington és Joyce Hooper Corrington kezeibe, annak ellenére, hogy még soha nem írtak sci-fi filmekhez szkriptet, sőt, Joyce utólag be is vallotta, hogy mielőtt felkérték volna, soha nem látott egy részt sem A majmok bolygója szériából. Ígéretes kezdés…

Folytatás

A majmok bolygója 3. (1971)

Ahogy a korábbi cikkben már boncolgattuk, a Majmok bolygója második része igen gyengére sikeredett, ami a kritikákon is meglátszott, hiszen a film átlagos értékelése alig érte el a 4/10-et. A jegypénztárak azonban mást mutattak: a rendkívül jó első film emléke, valamint Charlton Heston neve megtömte a mozikat, és kevesebb, mint 5 millió dolláros ráfordítással 19 millió dollár bevételt hozott csak Amerikában. Ez pedig a csőd szélén álló Foxnak egyet jelentett a folytatással, bármi áron. Nem törődve az előző film meglehetősen véglegesnek szánt lezárásával (ahol a Föld megsemmisül), neki is láttak a következő rész elkészítésének, ami aztán kevesebb mint egy évvel a második rész premierje után már a mozikba került.

A producer Arthur P. Jacobs a második rész íróját, Paul Dehnt kérte fel a harmadik rész forgatókönyvének megírására is, a rendezői székbe ezúttal Don Taylor került. Dehn úgy akarta megoldani a történet folytatását a Föld elpusztulása után, hogy kitalálta, Cornelius és Zira, valamint egy harmadik zseniális tudós-feltaláló csimpánz még a robbanás előtt megjavítják Taylor űrhajóját, és azon menekülnek el a pusztulás elől. Emellett az eredeti sztori írójával, Pierre Boulle-el is konzultált, és megkérte a szerzőt, hogy töltse ki a forgatókönyv hézagjait a rá jellemző szatirikus elemekkel. Dehn fontosnak érezte, hogy a filmben megjelenjenek a faji konfliktusok, de boncolgatja a nők jogait (ne feledjük, 1970-et írunk), jelen van az atomháborútól való félelem, valamint egy kis vallási utalást is belecsempészett a történetbe.

Folytatás

A szolgálólány meséje (1990)

Avagy azé a világ, aki teleszüli?

Az HBO az idén debütáló műsoraiban rendre erős és provokatív, a nőket mikro- vagy makroszinten érintő témákat boncolgat. A Hatalmas kis hazugságok után nemrég új sorozat startolt el a csatorna műsorán, A szolgálólány meséje címmel. Hamarosan a megrázó, sokak idegrendszerét felforgató sorozatot is górcső alá fogjuk venni, azonban először érdemes megvizsgálni az előzményeit, ugyanis a tízrészes sorozat nem önálló ötlet, még csak nem is első feldolgozás. Margaret Atwood 1985-ben megjelent azonos című regénye már készült egy film 1990-ben, elsőként érdemes ezzel foglalkozni.

​A történet a közeli jövőben, egy Gilead Köztársaság nevű vallási fundamentalista államban játszódó disztópia (vagyis negatív jövőképet festő utópia). Ebben a világban túl vagyunk egy óriási, mindent felforgató háborún, emellett erős atomszennyezés sújtotta az embereket, ami miatt  a nők többsége meddővé vált. Ilyen körülmények között rendkívüli értéket képvisel az, aki még nemzőképes. Azonban az értékes dolgoknak ritkán van szabad akaratuk, többnyire birtokolni szokás őket (lásd: Mad Max: A harag útja), itt sincs ez másként. Az államot a hadsereg és a vallás szigorú kettős rendszere uralja, minden a katonaság és a papság kezében van, ami egyértelműen férficentrikus világot épít ki, ahol a nők csak tárgyak. Az emberek kasztokba vannak osztva. A férfiak egy része az uralkodó osztályhoz tartozik (jellemzően a hadsereg emberei), ők gyakorlatilag bármit megtehetnek, övék a hatalom. A többi férfi kiszolgáló személyzet: kertész, sofőr, közhatona, szerelő, termelő.

Folytatás

The Expanse (2015-), 1. évad

Ritkán, na, jó, inkább soha nem mondom, hogy egy sorozat Firefly szintű, azonban a The Expanse-t, csak ilyen kaliberű sorozatokkal lehet mérni – ahogy mások joggal hasonlítják a Battlestar Galacticához, vagy a Star Trek: The Next Generationhöz! Igazi sci-fi, igazi kaland, igazi humor, igazi szereplőkkel, egy pattanásig feszült világban, ahol az eddigi háromszereplős pókerpartiba bekerül egy negyedik, khm, valami.

Folytatás

Milyen érzés az egész világ ellen harcolni? – Youjo Senki

A téli szezonban érkeztek vicces és aranyos sorozatok dögivel (Urara Meirochu, Kobayashi), de szerencsére a komolyabb témékkal foglalkozó animékről sem kellett lemondanunk. Egyik ilyen darabja a felhozatalnak a Youjo Senki (vagy Saga of Tanya the Devil), ami egyszerre több fronton is felveszi a harcot olyan kérdésekben, mint a vallás vagy a háború.

Folytatás

Szövetségesek

Mi is lehetne szebb megkoronázása a vizsgaidőszak végének, mint egy jó kis mozizás? Abszolút semmi! Úgyhogy nagy szabadságomban felkerekedtem, és végre megnéztem ezt a filmet, amit már olyan régóta szerettem volna, mert az előzetes és a szereposztás is nagyon megfogott, nincs mese, látnom kellett. Folytatás

Pilotmustra: The Expanse

A Syfy csatorna úgy döntött, hozzányúl egy igazán nagysikerű regényfolyamhoz, és nagyszabású sorozatot készít belőle. Persze a James S. A. Corey Térség sorozatának rajongói kicsit aggódtak, hogy kedvenc űroperájuk rossz kezekbe kerül, ám Corey maga is részt vett a sorozat munkálataiban, és megnyugtathatok mindenkit, a pilot bizony rengeteg jót ígér a nézőknek!

Folytatás

Dekoltázs őrnagy animés kalandjai – Sengoku Otome~Momoiro Paradox

Ha már volt egy külön cikk a Sengoku Basararól, akkor úgy illik, akkor legyen még egy az emészthetőbb kishúgáról, a szintén játékadaptációként behozott Sengoku Otome ~ Momoiro Paradoxról. Ez a széria közel sem tökéletes, de még így is klasszisokkal jobb, mint a vállalhatatlan, nem kevés Yuri faktorral rendelkező Sengoku Collection.

sengoku otome8

Folytatás

Az igazság Ligája – Háború

GalleryMovies_1900x900_JLWar_01_52d86c82a6bfc0.63487643Képzelj el egy világot, ahol még nem létezik az Igazság Ligája. Szuperhőseink egymagukban próbálnak minden felmerülő problémát megoldani, ám most eljött az idő, hogy összefogjanak, és közös erővel megmentsék a Földet egy olyan fenyegetéstől, ami felülmúl minden eddigit.

Folytatás