Legjobb Trónok harca jelenetek

Régóta érlelődik bennem ennek a cikknek az ötlete, de féltem tőle, hogy kizárólag kedvenceimet, vagyis legfőképpen Tyrion jelenetei fogják uralni a listát, ezért hoztam egy szabályt: egy szereplő csak egyszer kaphat helyet a listán, úgyhogy íme, egy teljesen szubjektív összeállítás a Trónok harca epic jeleneteiről.

 

1, Dany és a Makulátlanok

Viharbanszületett Daenerysnek a kezdet kezdetén nem voltak harcosai, ám a viszontagságok után a megszületett sárkányaival már komoly erőt képviselt a Nyár-szigeteken, és bizony ezekre a különleges teremtményekre sokaknak fájt a foguk, de csak egy ember akadt, aki elegendő árat kínált volna egyért. A Makulátlanokat tulajdonló Mester azonban elbízta magát az állatok anyjukhoz való ragaszkodásával, és azzal, hogy a Sárkányok anyja csupán egy nő. És pont ez lett az ő és minden Mester veszte a városban, egyúttal egy királynő megszületése is!

 

2, Tyrion tárgyalása

Cersei gyászában végre ürügyet talált arra, hogy halálba küldhesse testvérét, Tyriont, akit születése pillanatától gyűlöl. Tyrion tárgyalása előtt a tömlöcben azonban Jamie sietett fivére segítségére, aki az ellene szóló alaptalan vádakat, na meg a bírák gőgösségét látván olyan beszédet mondott, hogy minden királyvári beleremegett.

 

3, Arya és Senki

A vak és kitaszított Arya koldulásból próbált meg boldogulni, miután engedetlensége miatt kitette kiképzőjét, ám az a lány, aki kijutott Királyvárból, el egészen Braavosig, nem az a fajta, aki nem tartogat valamit a tarsolyában. Kiképzése során sok képességet elsajátított, de talán a legfontosabbat mindig is tudta: hogyan kovácsoljon előnyt saját hátrányából.

 

4, A vörös menyegző

Számomra a legbrutálisabb jelenetsor a sorozat történetében – igen, ezt még úgy is ki merem jelenteni, hogy hátra van a hetedik és nyolcadik évad. A zene megváltozásával már érezte Catelyn Stark, hogy itt baj van, és már korábban is megmondta fiának, hogy a Frey-ekben nem lehet megbízni, pláne nem elárulni őket, de ez csak a vendégségben derült ki igazán, amikor már késő volt, és ahogy Arya is megfogalmazta később, igazi „bátor tett volt” lemészárolni egy hatgyerekes anyát, és egy terhes nőt.

 

5,  Olenna Tyrell és az eljegyzésének történet

Bár ez nem egy véres vagy durván mozgalmas jelenet, de ennek ellenére a kedvenceim közé tartozik. A Tyrell-ház feje ugyanis hiába egy férfi kezében van, valójában Olenna az, aki irányít mindent, és szerencsére unokája Margaery Tyrell is rá ütött. Olennát eltökéltségét és erejét akkor ismerjük meg igazán, mikor kifejti, hogyan is találkozott vőlegényével, a Tyrell ház urával, aki bár az ő nővérét jegyezte el, ám egy nyughatatlan éjszaka után meggondolta magát, és Olennávval kötötte össze az életét.

Trónok harca S07E04 – The Spoils of War

Az évad első három epizódjával nem voltam maradéktalanul elégedett, és bár sokszor akadt olyan jelenet, amit tátott szájjal néztem végig, mindig volt benne valami hiányérzet a zárás után. Azonban az eheti epizód minden pillanatával tökéletesen elégedett vagyok, és nem a látványvilág mondatja ezt velem, hanem az a Pazar kivitelezés, aminek köszönhetően a szálak végre kezdenek összeérni, és a karakterek saját fényükben ragyognak ismét.

Folytatás

Trónok harca S07E03 – The Queen’s Justice

A múlt heti epizóddal nem voltam maradéktalanul elégedett, azonban az eheti mindenért kárpótolt, ami a múltkoriból kimaradt. A frontvonalak átrendeződnek, szövetségek bomlanak fel, és újjak köttetnek – meg persze sárkányok!

Folytatás

Trónok harca S07E02 – Stormborn

Nagyon sok ponton imádtam az eheti epizódot, végre felbukkantak olyanok, akiknek sorsáról már régóta szerettem volna tudni, ám az utolsó jelenetsor nálam kiverte a biztosítékot.

Folytatás

Trónok Harca S07E01 – Dragonstone

Hosszú ideje várunk már a Trónok Harca folytatására, pláne ha beleszámítjuk, hogy a korábbiakhoz képest ezúttal nem áprilisban, hanem júliusban folytatódott a széria. Az epizód ott veszi fel a fonalat, ahol a tavalyi elejtette, ráadásul egy olyan epic jelenettel nyitunk, ami minden rajongó agyába bele fog égni.

Folytatás

Heti hírek – Sorozatos különkiadás, avagy a túlélők listája!

Múlt héten láthattuk, ahogy a csatornák egy kisebb vérengzést tartottak, és hetven darab szériát is elkaszáltak, amik közül a Timeless (Orlissa korábban elkapta a szériát egy pilotmustrára ) emelkedik ki, hiszen a vég bejelentése után nem sokkal jött, a hír, hogy a csapat kap még egy esélyt a folytatásra. De vajon mely sorozatoknak jutott ki még a hasonló lehetőség?

Folytatás

Heti hírek – Sorozatos különkiadás, avagy a nagy kaszálás!

Mivel a múlt héten történt a tévécsatornák nagy kaszája, illetve újoncainak bejelentése, így inkább több önálló bejegyzést érdemelnek, annyi minden történt pár nap alatt. Azonban a nagy túlélő mindenképpen a Timeless az NBC-n, ugyanis bár beígérték a kaszát, a sorozat mégis lehetőséget kapott egy második évadra, tíz epizód erejéig. Ez azért sajnálatos, mert eezrszer jobb sorozatok nem kapták meg ezt a lehetőséget, de talán most a sorozat alkotói kiküszöböli a hibát és végre egy logikus sci-fit hoznak össze a folytatásban!

Folytatás

Hatalmas kis hazugságok

Kertváros, öt jómódú család, öt nő. Rengeteg hazugság, rengeteg titok, félelem, bűntudat, elfojtott indulatok… és egy rejtélyes haláleset.

Folytatás

A 2016-os év legjobb sorozatai – szerintem

Az idei év sorozatos kínálata nem aratott osztatlan sikert a szerkesztőségünkben, de azért meg kell hagyni, akadtak igazán jó darabok is, komoly meglepetésekkel és nem várt nosztalgiával tarkítva. A lista abszolút személyes, azonban tükrözi az idei sorozatgyártás változásait is, hiszen a legtöbbet emlegetett csatorna a Netflix –, ami ugyebár nem egy megszokott csatorna –, illetve a The CW, amit korábban tinicsatornaként emlegettünk, viszont az utóbbi években az egyik legmerészebb és legkreatívabb csatornájává növi ki magát.

Folytatás