The Strain – A Kór (2014-2017), 3. évad

Ahogy közeledett a sorozat fináléja – és egyben kaszája – úgy támadt nekem is egyre jobban kedvem végigpörgetni a harmadik évadot. Bár a sorozat alapjait még mindig nagyon kedvelem, a megvalósítás azonban epizódról-epizódra szörnyűbb lett.

Folytatás

A kór (2014-2017), 2. évad

A kórral is pontosan úgy jártam, mint a Bukott angyalokkal, amit Ixi szidott, ugyanis ezt meg Hanama szidta, és elképzelni sem tudtam, hogy mégis egy ilyen jó koncepciót – aminek egy könyvsorozat az alapja –, miképpen lehet elrontani, aztán végignézvén az első évadot, majd végigszenvedve a másodikat rá kellett döbbennem, hogy bizony ismét én tévedtem, és lehet egy nagyon jó és misztikus témát semmivé tenni.

Folytatás

Heti hírek

A Trónok harca utolsó, az az nyolcadik évada csupán hat epizódos lesz sajnos.

Kijött az első teljes előzetes a Trónok harcához:

Folytatás

The Strain S01E12 – Last Rites

Sosem gondoltam volna, hogy eljön az az idő, amikor egy sorozat utolsó előtti részében több fordulatot látok, mint az összes korábbiban együttvéve. Jöjjön hát a Last Rites, avagy az ezüst szögbelövő alkonya közelít.

 The Strain S01E0121

Folytatás

The Strain S01E10 – Loved Ones

Az előző rész kissé nagyon kiütötte nálam a biztosítékot, és a Loved Ones cím sem vonzott igazán, itt alig pár lépéssel a vég előtt, de az már nagy szó, hogy a félelmeimnek csak a fele vált be. Folytatódjék hát a The Strain széria kitárgyalása, avagy Vasily, merre tűntél el?

The Strain S01E101

Folytatás

The Strain SE01E03 – Gone Smooth

Kérj, és adatik. Tényleg van valami ebben a mondásban, ugyanis a Gone Smooth – több tekintetben is – felülmúlta a számításomat. Ebben a részben aztán volt minden: dögös vámpír, öreg náci vámpír, kórház és szörnyek, nyakon öntve egy újabb kis családi drámával. Nem is tudom, hogy hova gratuláljak.

The Strain Se01E031

Folytatás