Marvel’s Runaways S01E08 – Tsunami

Az előző rész után nagyon csalódott voltam, de a mostani epizód – legalább részben – kárpótolt. Bár most is láttunk drámát bőségesen, de már nem a ki kit szeret és ki kit hagy el témakörben, ráadásul végre nyíltan is kimondásra kerültek dolgok. Például Karolina vonzalma Nico felé, vagy az, hogy Robert és Janet mennyire felesleges karakterek. Megnyugtató, hogy ezt nem csak én látom, hanem a sorozat készítői is. Folytatás

Runaways S01E07 – Refraction

Az előző epizódban az adománygyűjtő gálán történtek igencsak felkavarták az egyébként sem épp állóvíznek mondható helyzetet, ez azonban a hetedik részben csak tovább fokozódik. A gála utáni reggel elég eseménydús: miután kiderült, hogy Molly látta a Pride-ot emberáldozat közben, Alex szülei úgy döntenek, jobban a körmére néznek a fiuknak. Bár a szoba átkutatása nem jár eredménnyel, arra rájönnek, hogy Alex egészen biztosan rejteget valamit előlük. Folytatás

Marvel’s Runaways S01E06- Metamorphosis

Az előző részben, ahogy azt írtuk is, jó nagyot fordultak a dolgok, mind a gyerek-szülő kapcsolatok, mind a Pride terén. Nico egyre közelebb került az anyjához, Chase pedig az apjához (miközben az összes többi gyerek eltávolodott a szüleitől), ez pedig azért is érdekes fejlemény, mert pont Nico apja az, aki Chase anyjával lép félre, tehát pont az a két szülő, aki eddig a legrosszabb kapcsolatban volt a gyerekével, és akiknek ez a viszonya lényegesen javult, pont az két szülő lesz megcsalt fél a két házasságban. Megjegyzem, Nico apja és Chase anyja jelenleg kevesebb érdeklődést tud kiváltani belőlem, mint a hűtőm mélyén 3 hónapja penészedő sajt, annyira jelentéktelen, nulla dimenziós karakterek. Úgy sejtem, az egész sorozatban mindössze a félrelépő karakter szerepe jut rájuk, vagyis egyfajta segédeszközök, aminek köszönhetően jobban lehet sajnálni a két valódi mélységgel rendelkező karaktert: Tinát és Victort. Folytatás

Marvel’s Runaways S01E05 – Kingdom

Az előző rész végén a srácok épp csak elkezdték feldolgozni a tényt, hogy a szüleik jó eséllyel gyilkos szektások, valamint kezdték felfedezni a képességeiket, de mire mindezt megemészthették volna, máris jön a következő menet a hullámvasúton: Alexet a szemük láttára rabolják el.

Az új epizódban azt is megtudjuk, kik és miért tették mindezt, és egyben fontos háttérinformációk derülnek ki a Wilder család múltjáról is. Folytatás

Rise of the Tomb Raider

Már a korábbi, újragondolt Tomb Raider játék kapcsán beharangozták a készítők, hogy egy trilógiára tervezték a fiatal Lara Croft kalandjait, ennek megfelelően minden új kiadást fokozott várakozás övez – részemről is. Larával hosszú, közös múltra tekintünk vissza, minden játékkal játszottam, minden filmet moziban láttam (mondjuk, a másodikért szégyellem magam kicsit), és a Rise of the Tomb Raider is premier napján került a kezeim köz, és nem sokkal utána már pörgött is az Xbox 360 feje.

riseofthetombraider.2

Folytatás

Miért szeretik a lányok a nagy puskákat? – Jormungand

Rifle, shotgun, és minden mi kicsit is veszélyes és Keitaro Takahashi  nem spórolt velük. 2012-ben animévé avanzsált mangája, a Jormungand ugyanis nem kisebb helyekre és helyzetekbe visz minket, mint a Közel-Kelet és a gyermekkatonák helyzete vagy a jó öreg Amerika és rasszizmusa.

„Felfalhatom az öt kontinenst. Elnyelhetem a három óceánt. De tehetetlen vagyok az éggel szemben. Mivel nincsenek szárnyaim, lábaim sem kezeim. Én vagyok a világkígyó. A nevem Jormungand.”

Jormungand1

Folytatás