Az Alkonyat-széria egy rajongó szemével, aki sosem ült fel a hype-vonatra!

Tudom, hogy manapság nem divat kijelenteni, de én szeretem az Alkonyat filmeket és a könyveket, és úgy döntöttem, megmutatnám nektek az én szememmel – íme, egy kíméletlenül őszinte kritika egy szériáról, és az azt övező hisztériáról.

Spoiler veszély!

 

Folytatás

Alkonyat: Napfogyatkozás (2010)

Végre hétágra süt a nap kicsiny hazánkban, ám a világ tinédzserállományának jelentős hányada jelen pillanatban a Napfogyatkozást bámulja. A legeslegelején először is szeretné kikötni, hogy én az igazi rajongók táborába tartozom, azok közé, akik elsőkként az országban olvasták és szerették meg ezt a sorozatot (abban szinte biztos vagyok, hogy a kollégiumomban én voltam az első, akinek megvolt az Alkonyat). És bár a rajongásom az elmúlt közel két évben kissé apadt – ami mondjuk arra tökéletesen jó volt, hogy ma már tisztán látom a sorozat hibáit is -, azért még mindig imádom, és várok minden apró kis morzsát vele kapcsolatban.

Folytatás

Ebből az álomból kösz, de nem kérek – Rémálom az Elm utcában (2010)

Kedvelem a horrorfilmeket (na, persze nem annyira, mint Ixi vagy Hanama), és szeretem, ha elővesznek egy régi darabot, és újra gondolják, modernebb környezetbe helyezik, ám ezzel az alkotók nagyrészt mellélőnek. Sajnos a Rémálom az Elm utcában is így járt, pedig Wes Craven klasszikus horrorja többet érdemelt volna.

remalom.2010.1

Folytatás

Egyszer megnézhető, mégsem felejthető – Aréna (2011)

Nem vagyok túlságosan büszke magamra, amiért megnéztem az Aréna című filmet, de tény, hogy pontosan azt kaptam, amit vártam: egymás ellen feszülő dagadó izmokat, semmitmondó és klisés sztorit, meg egy gonosz arcot vágó Samuel L. Jacksont.

arena.4

Folytatás

Az aranyló istenek alkonya – Halhatatlanok (2011)

Tarsem Singh már A sejttel és a Zuhanással bebizonyította, hogy egyedi látásmóddal rendelkezik, és bár az előbb említett két film igazi műremeknek minősül, addig a Halhatatlanokról már korántsem tudok ennyire elismerően nyilatkozni. Az elsöprő látványelemek mellé sajnos most nem sikerült lebilincselő történetet írni, és az a legfájóbb, hogy lehetett volna.

halhatatlanok.1

Folytatás

The Expendables – A feláldozhatók 3 (2014)

Nem tudom, hogy sokaknak mi baja a filmmel, de én nagyon élveztem. Stallone pontosan tudta, hogy mit akar elérni a szériával: az első rész egy nosztalgikus jutalomjáték, a második azért készült el, mert beleszerelmesedtek az ötletbe, de a harmadiknak már egy új irányvonalat kell képviselnie – ez pedig maradéktalanul megtörtént!

expendables3.1

Folytatás