Luke Cage (2016-), 1. évad

Eléggé furcsa sorrendben kezdtem neki a Marvel-Netflix sorozatoknak: előbb bedaráltam az Iron Fistet, majd jött a Jessica Jones, és a legújabb darám, a Luke Cage. A történet követésével abszolút nem volt baj, annak ellenére, hogy kvázi fordítva álltam neki a történetfolyamnak.

Folytatás

The Defenders, első évad

 (SPOILER ALERT! Figyelem! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!)

Egy hete látható a Netflixen a Marvel legújabb sorozata, a The Defenders első évada, aminek első részéről írt mustránkat itt olvashatjátok.

A korábban 5 évadon keresztül bemutatott 4 főszereplő, Daredevil (Charlie Cox), Jessica Jones (Krysten Ritter), Luke Cage (Mike Colter) és Iron Fist ( Finn Jones) eddig külön-külön harcoltak meg ellenségeikkel New York City különböző negyedeiben (Hell’s Kitchen, Harlem, Alsó Manhattan). Most azonban a sors összehozza őket, egy olyan ellenféllel kerülnek szembe, akit külön-külön nem képesek legyőzni, így kénytelenek szövetségre lépni. A négy „hős” története persze nem azonnal ér egybe, az alkotók ügyeltek rá, hogy szépen építkezzenek, és kidolgozzák a részleteket, így aztán egészen a harmadik részig kell várnunk, mire négyüket együtt láthatjuk.

Folytatás

Pilotmustra: The Defenders – The H Word

Alig több, mint két éve startolt el a Daredevil első évada, amelynek sikere az egész Marvel Filmes Univerzumra kihatott. Ez volt a Marvel Studios és a Netflix első közös munkája, és a rendkívül jó visszajelzések egyértelművé tették, hogy az elképzelés nagyon is működik. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg- gondolták a készítők, és berendelték a második évadot, de nem álltak meg itt. A Fenegyereket ezután Jessica Jones követte, akinél már felbukkant Luke Cage karaktere is néhány epizód erejéig. Amikor aztán Luke saját sorozatát is bejelentették, már bizonyossá vált a Marvel világát akárcsak egy kicsit is ismerők számára, hogy itt bizony a Defenders csapata fog összeállni. Ezt hamarosan a stúdió is megerősítette, beígérve a hiányzó láncszem, Iron Fist sorozatát, valamint a Defenders széria érkezését is.

Folytatás

Jessica Jones (2015-), 1. évad

Ha már az Iron Fist digitális tollam végére került, akkor ideje beindítanom a teljes Marvel-Netflix kooperáció darát, aminek legújabb darabja ezúttal Jessica Jones első évada, ami kicsit felemás érzéseket hagyott bennem, de sokkal jobban élveztem, mint a világító öklű védelmezőt!

Folytatás

Nagy szemek (2014)

bigeyes1

Miután szeretem a művészeteket és az életrajzi drámák is érdekelnek (arról nem is beszélve, hogy bírom Tim Burtont), ez a film már alapból jókora előnnyel indult nálam, azonban emellett egy olyan ritka hangulatot is sikerült teremtenie, ami nem sok más alkotásnak sikerül.

Folytatás

Egy boltkóros naplója (2009) – az antiromantikus néző szemszögéből

egyboltkoros_pic1

Nincs is annál jobb, amikor egy film, könyv, sorozat vagy egyéb alkotás pozitív csalódást okoz: így voltam az Egy boltkóros naplójával is. Ezt a mozit első hallásra egy tipikus, csöpögős romkomnak hittem, ám kellemesen meglepett a műfajhoz képest szépen kivitelezett karakterdrámájával, könnyed humorával, és talán a megszokottnál kevésbé ordító klisékkel (bár ezzel Orlissa nem feltétlenül értene egyet) – ja, és még a szerelmi szál sem volt túlerőltetve. Igen, ilyen sztorikból kérek még többet!

Folytatás

Egy boltkóros naplója (2009)

boltkóros2

Az a baj a romantikus vígjátékokkal, hogy gyakorlatilag szinte mindegyik ugyanaz. Viszont mégis megnézzük őket, mert mindenki életébe kell egy kis rózsaszín. De ennek hatására készítik a stúdiók az újabb klónokat, mi meg csak bosszankodunk, hogy ez már megint ugyanaz. Ám mégis megnézzük. Ördögi kör ez…

Folytatás