Nincs végzet, csak ha bevégzed – Terminátor 2 3D-ben

Mindig is szerettem a Terminátor-filmeket, de kisgyerekként természetesen alig volt valami, amit feltudtam belőle fogni. Csak annyit láttam, hogy megy a nagydarab ember és lelő mindenkit. Ez a szemléletem természetesen bővült az évek folyamán, és mikor felröppent a hír, hogy James Cameron ténylegesen időtálló klasszikusát újra leadják a mozikban, kapva kaptam az alkalmon, hogy végre szélesvásznon is megtekinthessem.

Folytatás

A terminátor 30 éve

Tudom, tudom. Ha már akció-karácsonyt tart az ember lánya, Die Hardot illik nézni, de ennyire nem vagyok jólnevelt. Így aztán, amikor kipipáltam a karácsonyi Igazából szerelmezést és a Grincset is, valami akciódús néznivaló után… khm… néztem, és akkor ötlött fel bennem, hogy tulajdonképp gyerekkorom elcsípett jelenetei óta nem láttam soha egészben a Terminátor-sorozatot, pedig tavaly ünnepelte a szétkritizált 5. részt. Így aztán, és mert ettől függetlenül személyes szálak fűznek a Terminátorhoz, amely história már nálamnál, de még a nővéremnél is idősebb, úgy döntöttem, hogy ideje ezt a súlyos mulasztást pótolni és 2016 utolsó erejével elbúcsúztatni a bakancslistámról ezt a klasszikust.

Folytatás

Chuck és az anyakomplexus – Chuck (2007-2014), negyedik évad

chuck4.4

Mikor még a széria elején jártam, és láttam, hogy a vége felé Chuck milyen talpraesett és kompetens lesz majd, alig vártam, hogy eljussak odáig. Aztán erre sor került, én meg azon kaptam magamat, hogy visszakívánkozom a sorozat elejére.

Folytatás

Ha pár ördögi gyerek összeáll… – A kukorica gyermekei (1984)

A kukorica gyermekei Stephen King egyik novellájának adaptációja, és egészen hihetetlen kultuszt alakított ki. Számtalan későbbi film és sorozat utal vissza rá, jelezve, mennyire alapvető dolognak számít ismerni. Az sem akármi, hogy az 1984-es változatot hat rész és egy 2008-as remake követte, így, ha beleszámoljuk az eredeti, 1983-as rövidfilmet, összesen kilencszer dolgozták fel mozgóképen ezt a történetet. Mindez azért elképesztő, mert A kukorica gyermekei egyébként nagyon rossz film.

corn 1

Folytatás