Top 5 – 2018 legjobban várt animációs filmjei

Úgy tűnik, hogy a 2018-as év is rendkívül gazdagnak ígérkezik, legalábbis ami a mesék és animációs filmek felhozatalát illeti. Ebből az apropóból az év legutolsó Watchaholics cikkeként hoztunk most Nektek egy válogatást, amiben összegyűjtöttük az általunk legjobban várt animációs filmeket. A lista teljes mértékben szubjektív, a válogatásnál viszont fontos szempont volt az, hogy csak “új versenyzők” jöhetnek szóba, tehát semmi folytatás, a második-harmadik részes mesék ezért most kiestek – belőlük majd külön listát készítünk. Folytatás

Lélekölő Challenge – Pillangó-hatás

„Ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában” – szól a híres elmélet. Ezzel persze vagy egyetértünk, vagy nem, viszont annyi biztos, hogy ennek a filmben az esetében bizony minden mindennel összefügg.

pillango3

Folytatás

Játék, de meddig? – Gamer – Játék a végsőkig (2009)

Mi történne, ha modern világunk már olyan szintre jutna, amiben összefolyna a játékok világa a valódiéval? A Gamer – Játék a végsőkig ezt a témát feszegeti, ám az érdekes társadalomkritika helyett egy tucat-akciófilmmé szelídülő mozi hatalmas ziccert hagyott ki.

gamer.3

Folytatás

Jim Carreyn nemcsak nevetni lehet – A 23-as szám (2007)

Megannyi ikonikus és vicces karakter után Jim Carrey gondolt egy merészet, és megmutatta, hogy nem csak gumiarccal tudja szórakoztatni közönségét, hanem ügyes és okos színészi játékával is. A 23-as szám pedig egy remek forgatókönyv, ami bizony sok lehetőséget nyújtott Carreynek, hogy kitörjön végre Stanley vagy éppen Ace árnyékából.

a23asszam.1

Folytatás

Harag (2014)

Nem vagyok sem rajongója, sem szakértője a háborús filmeknek, de mint minden műfajnak, ennek sem szoktam nemet mondani, és mivel környezetemben annyian dicsérték Brad Pitt legújabb filmjét, hát miért is ne akarnám látni?

harag.5

Folytatás

A három testőr (2011)

Eljött az az idő, amikor az erény, a hűség és némi oldschool kardpárbaj már kevés, és kell némi léghajó és kvázi steampunk, hogy egy film eladható legyen. Az igazat megvallva nem vagyok benne egészen biztos, hogy emiatt szomorkodjak-e.

3testor1

Folytatás

Percy Jackson: Szörnyek tengere (2013)

Az előző filmnél már jeleztem, hogy nem voltam nagy rajongója a történetnek. Ezt is csak azért kezdtem el nézni, mert nem volt más, és ha már láttam a Villámtolvajt – nos, miért is ne? Akkor még nem tudtam, mennyire be fog jönni nekem a történet. Bizony, a Szörnyek tengere teljesen beszippantott, olyannyira, hogy még aznap este – természetesen alvás helyett – újranéztem az első részt. Azóta már az első kötetet is megvettem – hát igen, így kap el engem egy fandom: csak lesben áll, várva a megfelelő alkalomra, de amikor az a pillanat eljön, nincs menekvés.

Egyből a mélyvízbe dobtak (miért élvezem én ezt mindig?) négy gyerek szalad az erdőben, egyetlen biztos menedékük a Félvér Tábor, de valami olyan üldözi őket, ami gyorsabb náluk. Ám a félistenek nem érdemtelenül lettek hősök: Thalia (az egyik üldözött gyerek) feláldozza életét a többiek biztonságáért. Az apja, Zeusz megjutalmazza: fa képében tér vissza és innentől fogva ő biztosítja a tábor védelmét. Thalia fája a legnagyobb tiszteletet és elismerést kapja mindenkitől, legyen az szatír vagy akár Athéné lánya.

percy2.3

Folytatás

Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj (2010)

Aki egy a görög mitológiákhoz hű történetet vár, az inkább kapcsolja le a filmet vagy tegye vissza a könyvet. Ellenben ha szeretne egy modern mesét, amely összekapcsolódik az ógörög istenekkel, héroszokkal és egyéb mitológiai alakokkal, akkor jó helyen jár.

Percy Jackson (Logan Lerman) egy tizenéves, átlagos középiskolai srác: nem túl népszerű, nem egy zseni, a családja is kicsit balhés, szóval olyan, mint bárki más – legalábbis elsőre ezt gondolhatnánk. De Percy különleges – és nem csak azért, mert az anyukája, Sally (Catherine Keener) imádnivaló. Ő egy félisten, apja Poszeidon (Kevin McKidd), a három olimposzi félisten egyike, a tengerek ura – ennyit az átlagos srácokról. Viszont erről, és arról, hogy körbeveszi őt a mitológia, Percy eddig semmit sem tudott: a legjobb barátja, Grover (Brandon T. Jackson) szatír és egyben testőre; a kedvenc tanára Mr. Brunner (Pierce Brosnan) kentaur, és nem is akármilyen, hanem maga a híres nevezetes Cheiron.

percy1.2

Folytatás