Megőrülök az Őrült, dilis szerelemért! (2011)

A romantikus filmeknek mindig van kereslete, és ezért mindig széles a kínálata is. Azonban csak néhány darabnak sikerül kiemelkednie az állandón hömpölygő sokaságból. Véleményem szerint ezen kivételes darabok közé tartozik az Őrült, dilis szerelem is, amely műfaja jellegzetességén szerencsésen túllépve nem csak az éppen kialakuló szerelem problematikájára korlátozza játékidejét, hanem sikerül felvennie palettájára, a tiniszerelmet, a megfeneklő párkapcsolatot, a válságba kerülő házasságot, az elköteleződésre képtelen szoknyavadászatot, és a reménytelen szerelmeket is. Mindezt pedig valamilyen bűvös módon még rengeteg humorral fűszerezett, koherens egészben rendeznie is sikerül.

Folytatás

Mazsola-Protokoll – Pókember: Hazatérés

Bevallom, azok közé tartoztam, akik teljesen meg voltak elégedve az Andrew Garfield-féle Pókemberrel, és evégett szkeptikusan fogadták, hogy új színész fogja alakítani a hálószövőt. Az Amerikai Kapitány: Polgárháború azonban már tavaly minden kétségemet eloszlatta a váltással kapcsolatban, a Hazatérés pedig csak fokozta ezt az érzést, hiszen talán nem túlzás azt állítani, hogy a marveles banda éppen most hozta össze az eddigi legjobb Pókember-filmet.

Folytatás

Könnyek a mosoly mögött – Chaplin (1992)

chaplin1

Ki szereti a jól összerakott életrajzi drámákat? Fel a kezekkel? Na, aki jelentkezett, annak ez a film gyakorlatilag kötelező.

Folytatás

Hogyan írjunk szerelmet (The Rewrite, 2014)

Enyhe fenntartásokkal ültem a vászon elé, mivel egyes romantikus vígjátékok az igazán rettenetes Álom.net című opusz megnézése óta ősi ellenségeim, és legalább akkora fizikai fájdalommal járnak számomra, mint egy-egy Sas-kabaré jelenet megtekintése. Ezúttal azonban kellemes csalódás ért.

Hugh_Grant_returns_to_his_rom_com_roots_in_the_first_trailer_for_The_Rewrite

Folytatás

A pankrátor

Újabb kérés futott be hozzánk, ezúttal A pankrátor c. filmre. Hanamával nagy vidoran rá is vetettük magunkat, mert ez inkább a mi világunk. Nem is csalódtunk a műben, mindent megkaptunk, amit vártunk tőle.

thewrestler1

Folytatás