Supernatural S13E07 – War of the Worlds

Az évad hetedik, War of the Worlds címre hallgató epizódjáról nagyjából ugyanazt tudom elmondani, mint az elődjéről: alapvetően nincs vele semmi baj, mindössze apróságokba tudok csak belekötni, és az előző szezonok csalódássorozata után még mindig nagyon jó hír! Unatkozni nem tudunk az új epizódon, sőt, sokszor csak kapkodjuk a fejünket, hogy: „Mi van?”. A cselekmény első látásra és hallásra keszekuszának tűnhet, és némely pillanatban az is, azonban ha elemeire bontjuk, találunk itt azért egy-két érdekességet.

Folytatás

Supernatural S13E06 – Tombstone

Hát, ez is eljött – hat epizódnak kellett eltelnie az Odaát tizenharmadik évadában ahhoz, hogy valamibe bele tudjak kötni! Ez mindenképp pozitívum, és most is igazából apróságok zavarnak csak be, azonban mindezeket leszámítva a Tombstone egy tökéletes Supernatural rész. A múltheti Advanced Thanatologyhoz hasonlóan a mostani felvonás is remekül ötvözte az érzelmesebb és akciódúsabb jeleneteket, bár most inkább a karakterépítés felé billent a mérleg, és ez egyáltalán nem baj. Mivel ezúttal sajnos nem tudom elkerülni a spoilereket, továbbolvasni csak saját felelősségre ajánlott!

Folytatás

Supernatural S13E05 – Advanced Thanatology

Hát, kérem, továbbra is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az Odaát tizenharmadik évadáról. Kéthete egy pörgősebb epizódot kaptunk, előző héten inkább az érzelmeken volt a hangsúly, azonban a mostani, Advanced Thanatology címre hallgató rész tökéletesen ötvözte és egyensúlyba hozta a kettőt – volt itt borzongás, izgulás bőven, viszont akadtak megható pillanatok is, sőt, néhány újdonságot is bevetettek az alkotók, amik szintén remekül működtek.

Folytatás

Supernatural S13E04 – The Big Empty

A negyedik, The Big Empty című epizóddal folytatódik az Odaát tizenharmadik évadának sikersorozata. A múltkori, pörgősebb rész után most egy kicsit háttérbe szorul az akció, és inkább a karakterfejlődésre helyeződik a hangsúly. Ez egyáltalán nem baj, hiszen a finálé és az új felvonás kezdete óta egyre csak növekvő feszültség jelentősen enyhül azzal, hogy a szereplők végre kiadják magukból azt, amit korábban próbáltak minél jobban elnyomni.

Folytatás

Supernatural S13E03 – Patience

Igen, igen és még egyszer igen! A múltkori pörgős epizód után ismét egy fordulatos, indulatokkal teli résszel ajándékoztak meg az alkotók – de még milyennel! Hosszú idők óta a Patience volt az első olyan Odaát sztori, ami után elégedetten dörzsölgettem a kezeimet, és ugyan még mindig az évad elején vagyunk, és még mindig csak óvatosan teszek kijelentéseket, de a szezon eddig pompás, és pozitív irányú változásokat láthatunk.

Folytatás

Supernatural S13E01 – Lost & Found

Mindkét szemem sír, ám ezúttal kizárólag pozitív értelemben. A nagy általánosságban nézve jó, ám mégis kicsit csalódást okozó tizenkettedik évad – és főleg annak utolsó része – után a tizenharmadik rendkívül erősen kezdett. A cselekmény lassan bontakozik ki, a nézők a szereplőkkel együtt, fokozatosan dolgozzák fel a történteket és próbálnak a jövő felé tekinteni – mindeközben az epizód írója, Andrew Dabb olyan gyönyörűen és kegyetlenül töri apró darabokra a szívünket, hogy a végén még meg is köszönjük neki.

Folytatás

Odaát (2005 – ): Tizenkettedik évad

Múltkor alaposan kiveséztem az Odaát tizenegyedik szezonját, így most jöhet a tizenkettedik. Erről a felvonásról annyi ódát nem tudok azért zengeni, mint az elődjéről, sőt, némely szempontból néhol túl is lőttek a célon az alkotók, ám összességében még mindig egy pozitív évadról beszélünk – a kilencedikhez és a tizedikhez képest aztán főleg, bár nem szívesen használok egy mélypontot mércének. Az alapok most is jók, a csavarok működnek, és ismét érdekes sztorik tárulnak elénk, de… na jó, a részletes panaszkodást majd lejjebb olvashatjátok.

Folytatás

Odaát (2005 – ): Tizenegyedik évad

A mostani cikkemben egy mondhatni „lejárt lemezt” veszek elő, hiszen az Odaát tizenegyedik évada még 2015 végén kezdődött, sőt, azóta már lement a tizenkettedik is. Viszont én személy szerint egy ideig hanyagoltam a sorozatot – leginkább lustaságból –, és annak örömére, hogy ennyi idő elteltével sikerült felzárkóznom, gondoltam bepótolom az elmaradásaimat, főleg annak tudatában, hogy az Államokban két hét múlva csütörtöktől már vetítik a bűvös tizenharmadik szezont.

Folytatás

Supernatural S11E06 – Our Little World

spn_s11e06_pic1

Múltkor két részt vizsgáltam meg egyszerre, mostantól azonban visszatérek a régi, „minden héten egy epizód”-sémára. Most szerdán egy rendkívül eseménydús részt láthattunk az Our Little World személyében, amiben ugyan az akció dominált, mégsem arra figyeltünk, hanem sokkal inkább arra, hogyan bontakozik ki a cselekmény. Ismét ideillő az örökérvényű mondat: Winchesteréknek nem áll jól a szénájuk, na, de lássuk, hogy ezúttal miért is nem.

Folytatás

Supernatural S11E03 – The Bad Seed

spn_s11e03_pic1

Az Odaát ismét jó irányban halad minőségileg: ugyan a The Bad Seed nem volt olyan lehengerlően fantasztikus, mint a múltheti rész, megint nem sok okunk van panaszra. Rengeteg az akció, több szálon fut a cselekmény, de egyáltalán nem gabalyodnak össze, valamint a tempó és a karakterek is rendben vannak. Két ütős epizód után nem baj, hogy a nézőknek van egy kis ideje magához térni, ám közben azért haladunk is előre – a kettőt nehéz összeegyeztetni, de Carveréknek ez most nagyon szépen sikerült.

Folytatás