Jean-Christophe Grangé: A lelkek erdeje

*** SPOILERVESZÉLY ***

Nem vagyok krimi rajongó. Thriller rajongó még úgy sem. Akkor mégis hogy került a látókörömbe A lelkek erdeje? Nemes egyszerűséggel egy félreértés kapcsán.
2011-ben – a kötet magyarországi megjelenésekor – megláttam a borítóját, elolvastam a címét (szigorúan ennyit, se a borítón lévő egyéb szöveget, se fülszöveget, se semmit) és beleszerettem. Akartam ezt a könyvet. A borító és a cím alapján azt hittem, hogy ez egy misztikus fantasy történet lesz, de idén – amikor 6 év elteltével megszereztem végre és elkezdtem olvasni – rájöttem, hogy ez a könyv a krimi és a thriller szerelemgyermeke.

Folytatás

A nyomasztó órák következő triásza – Black Mirror 2. évad (2013)

A Black Mirror már az előző évadban sem cicózott, de ez a második újabb meglepetésekkel szolgált. Bár a sorozat nem minden darabjától dobja el a néző az agyát, de azért itt sem spóroltak a morális dilemmákkal és a sötétebbnél sötétebb jövőképekkel. Szerencsére mivel antológiáról, nem összefüggő sorozatról beszélünk, a részek önmagukban is megállják a helyüket, de ez nem is véletlen, hiszen egymás után már szinte emészthetetlen mennyiségű ülepíteni valóval lenne dolgunk.

Folytatás

A szuperhősöknek is elege van – Politikai töltetű Marvel-fanartok

Az Egyesült Álamok elég zavaros néhány hónapon van túl – és nagy valószínűséggel még van előtte négy zavaros év –, aminek szelét mi is megéreztük (legalábbis az én baráti körömben elég gyakori beszédtéma mostanában az amerikai politikai helyzet). És amilyen rémisztő az, ami a tengerentúlon zajlik, egy pozitív oldala talán mégis van: számos művészt megihlet, akik gyakran közönségkedvenc karakterekhez nyúlnak, hogy átadhassák üzenetüket. Ennek nyomán a közelmúltban több Marvel-fanart is született, amik Trumpot és intézkedéseit kommentálják – ezekből készültünk most egy kis gyűjteménnyel.

Folytatás

Pilotmustra: Conviction

HAYLEY ATWELL, EDDIE CAHILL

Furcsa állatfajta a procedurális sorozat: ha erősek az ügyek, akkor általában jó lesz; ha gyengék az ügyek, de erősek, egyediek a karakterek, akiket a néző meg tud kedvelni, akkor sincs nagy gáz (lásd Lucifer például). De ha gyengék az ügyek és a karakterek is erőltetettnek hatnak… na, akkor bukik az egész.

Folytatás

Sumé – A forradalom hangja (2014)

sume_pic1

A Sumé – A forradalom hangjával kapcsolatban is ugyanazon kételyeim voltak, mint az Én, Thor megtekintése előtt: egy dokumentumfilmnek nehéz fenntartania az érdeklődésemet, még akkor is, ha egy számomra érdekes témával foglalkozik. Szerencsére az előbb említett alkotásnak is sikerült átugrania ezt az akadályt, és lebilincselő politika- és társadalomkritikai kommentárral megtámogatva mutatott be egy rendkívül különleges és tehetséges zenészekből álló bandát.

Folytatás