Így (nem) született Wonder Woman – Professor Marston and the Wonder Women

Egyfelől azt hiszem, pontosan ez az az életrajzi film, amit William Moulton Marston, Wonder Woman megalkotója szeretett volna, másfelől viszont teljes mértékben megértem, hogy az unokája miért tagadta meg a művet.

Folytatás

Pilotmustra: The Alienist

Én esküszöm, pozitívan álltam hozzá ehhez a sorozathoz, vártam, izgatott voltam. De már egyszerűen elegem van a „minél sötétebb, minél perverzebb, annál jobb”–trendből.

Folytatás

Interjú Kevin Lyon íróval

„Én tudom, ki vagyok. Az olvasók pedig akkor ismerhetnek meg igazán, ha olvasnak engem.”
Kevin Lyon

Egy nem mindennapi íróval készítettem interjút a minap. Kevin Lyon 2016-ban berobbant a facebookra rövid történeteivel, ahol olvasók ezrei kedvelik azt, amit csinál. Próbáltam egy kicsit jobban megismerni én is Kevint és többet megtudni a könyveiről.

Folytatás

Hajó a szakadék szélén – A régi környék (2004)

Egy fiatal, (még) be nem futott színészjelölt hazautazik gyerekkorának helyszínére, ahol már tíz éve nem látták. A visszatérés tétje nem csak az, hogy lezárja a gyerekkorát, amibe persze belekavarnak a régi és új ismerősök, hanem az is, hogy megteremtse magának azt az otthon-érzést, ami lezárná bolyongását a világban. A régi környék személyes hangvételű önkeresés, amit a Dokikból ismerős Zach Braff írt, rendezett, és a főszerepet is ő játssza, Natalie Portman mellett – de valahogy mintha az összes huszonévesről szólna. Folytatás

Szerelempróba (2008)

A Szerelempróbához (Tűzállóhoz) több szempontból is erősen kötődöm, ezért különösen kedves számomra a film (könyv), amiről most írok nektek. Volt egy korszakom, amikor felváltva olvastam a szó szoros értelmében vett romantikus irodalmat és ismeretterjesztő pszichológia könyveket, és valahogy a kettő határán találkoztam a Tűzállóval. Megtetszett az alapkoncepció, úgyhogy levettem a polcról és gyorsan elolvastam – de ennek már csaknem négy éve. A borítóról azonban tudomást szereztem a filmről, ami néhány részlettől eltekintve, híven követi a könyvet. Nem lehet ezt csodálni, hiszen a szerzők és a rendező illetve a producer (Alex és Stephen Kendrik, illetve Eric Winslow), ugyanazok, így mikor elhatároztam, hogy kritikára viszem a dolgot, inkább a filmre fókuszáltam.

fp1

Folytatás