Agents of S.H.I.E.L.D. S05E01-02 – Orientation

A különösen hosszú böjt után hétvégén végre valahára elstartolt a S.H.I.E.L.D. ügynökeinek új évada. Azt már eddig is tudtuk, hogy a szezonnyitó dupla epizód ütős lesz, hiszen a cliffhangerek és az évadkezdők a sorozat erősségei közé tartoznak, és a trailerek is sok jóval kecsegtettek. De hogy ekkorát fog szólni, arra én magam nem számítottam.

Folytatás

Spirit Bliss: Reményfosztottak (A Szem 1.)

Spirit Bliss úgy tud krimit írni, hogy élvezem olvasni és nem akarom letenni. Legújabb sorozatának, A Szemnek első kötetét vettem nem olyan rég a kezembe és most sem csalódtam abban, amit kaptam. A Reményfosztottak egy igazán jól megírt, pörgős történet, amelynek kifejezetten várom a folytatását. Megfelelő arányban keveredik benne az izgalom, a bűnügy, a romantika és rokonszenves a legtöbb karakterek.

Folytatás

A majmok bolygója (2001)

Arthur P. Jacobs váratlan halála után a világ további Majmok bolygója- epizódok nélkül maradt. Látva az Alien-filmek sikerét, a Fox már a nyolcvanas évek végétől szeretett volna remake-et készíteni (a főszerepben az aktuális történettől függően olyan nevekkel, mint Arnold Schwarzenegger, Tom Cruise és Charlie Sheen). A producerek és a stúdió is úgy érezte, egy látványos, modern, új Majmok bolygója-reboot igazán nagy dobás lehetne. Ez azonban évtizedekig húzódott, számtalan forgatókönyv-verziót, rendezőt, producert és főszereplőt emésztve fel, akik hol az egymás közti ellentétek, hol pedig más produkciók miatt mondták le a feladatot.

Az első tervek alapján nem a vállalhatatlan ötödik részt folytatták volna, hanem alternatív folytatást akartak az első részhez. Ebben a – Spartacus által inspirált –verzióban a gladiátor szerepbe kényszerített emberi rabszolgákat Taylor leszármazottja vezette volna a majmok elleni lázadás során.  Azonban a tényleges előkészületek megkezdése előtt pár nappal a Fox új vezetője elkaszálta a forgatókönyvet, és annak átírását szorgalmazta. Később Peter Jackson is belenyúlt a történetbe, a gladiátor-szál helyett valamiféle reneszánsz életérzést hozva a sztoriba. Ebben a verzióban a korábbi filmek állandó szereplője, Roddy McDowall egy Leonardo da Vinci –jellegű feltaláló lett volna.  Majd újabb átírás után egy bibliai utalásokkal teli verzió született, aminek a lehetséges rendezői között Sam Raimi és Oliver Stone neve bukkant fel.

Hosszas variálás, több mint 10 év eltelte és több teljes stábcsere után végül 2000-ben Tim Burton került a rendezői székbe, megkapva az esélyt, hogy filmvászonra vigye az általa megálmodott történetet, ami azonban se nem folytatás, se nem remake, hanem az eredeti könyvhöz visszanyúló sztori volt.

Folytatás

A majmok bolygója 4. – A hódítás (1972)

A jó kiritkákat és jó bevételt hozó harmadik film után a Fox tovább ütötte a még forró vasat, és nekilátott a saga negyedik részének. A producer továbbra is Arthur P. Jacobs maradt, a forgatókönyvet pedig továbbra is az a Paul Dehn írta, akinek a második és harmadik részt is köszönhetjük. A rendezői székbe ezúttal  J. Lee Thompson került, aki már többször dolgozott együtt Jacobsszal, és már az első rész óta erős érdeklődést mutatott a széria iránt.

Folytatás