Supernatural S13E01 – Lost & Found

Mindkét szemem sír, ám ezúttal kizárólag pozitív értelemben. A nagy általánosságban nézve jó, ám mégis kicsit csalódást okozó tizenkettedik évad – és főleg annak utolsó része – után a tizenharmadik rendkívül erősen kezdett. A cselekmény lassan bontakozik ki, a nézők a szereplőkkel együtt, fokozatosan dolgozza fel a történteket és próbál a jövő felé tekinteni – mindeközben az epizód írója, Andrew Dabb olyan gyönyörűen és kegyetlenül töri apró darabokra a szívünket, hogy a végén még meg is köszönjük neki.

Folytatás

Odaát (2005 – ): Tizenkettedik évad

Múltkor alaposan kiveséztem az Odaát tizenegyedik szezonját, így most jöhet a tizenkettedik. Erről a felvonásról annyi ódát nem tudok azért zengeni, mint az elődjéről, sőt, némely szempontból néhol túl is lőttek a célon az alkotók, ám összességében még mindig egy pozitív évadról beszélünk – a kilencedikhez és a tizedikhez képest aztán főleg, bár nem szívesen használok egy mélypontot mércének. Az alapok most is jók, a csavarok működnek, és ismét érdekes sztorik tárulnak elénk, de… na jó, a részletes panaszkodást majd lejjebb olvashatjátok.

Folytatás