JoJo’s Bizarre Adventure Diamond is Unbreakable

A Stardust Crusaders-re már kissé nosztalgikus hangulatban tekintek vissza: az volt az a sorozat, ami elindított engem a JoJo világa felé, ami elsőre kissé furcsának hatott, de kérdés nélkül be is szippantott. Nos, cikkünk mai alanya, a széria szám szerint negyedik darabja a Diamond is Unbreakable ugyanolyan pörgős, mint elődei, hasonlóan jó történettel és szereplőgárdával.

Folytatás

Elalszik a város – Town of Salem

Nem tudom kinek az a kellemes vagy éppen kellemetlen élménye a tábori dolgoknál, hogy le kellett állni gyilkosost játszani. A szabályok egyszerűek voltak: a mesélő kiválasztott egy gyilkost, egy rendőrt (több játékosnál több gyilkost és rendőrt) és azok persze tették a dolgukat éjszaka, napközben pedig a lakosoknak kellett kiválasztani azt az egyet, aki feltételezhetően a gyilkos. Nos, nemrégiben sikerült megtalálnom ennek a tábori kikapcsolódásnak az online verzióját, ami a Town of Salem névre hallgat.

town-of-salem1

Folytatás

Öt elgondolkodtató anime

Tudom, hogy egy szimpla ötösnél messzebbre nyúlik az ebbe a kategóriába tehető animék száma, én személyesen úgy éreztem, hogy ezek valamiért, valami bennük lévő – talán lehet, hogy jelentéktelen aprósággal – dolgok másabbá teszik őket, mint a többi anime. Egy dologban pedig kimagaslanak az átlag közül: ezek gondolatokat ébresztenek,
ráveszik a nézőt, hogy vagy magába vagy őt körülvevő világba nézzem körül – és gondolkodjon.

another

Folytatás

Eltűnt már a szivárvány? – Boogiepop Phantom

Egy kezemen megtudom számolni, hány olyan anime van, amire azt tudom mondani, hogy mondhatni gyökeres módon írta át a gondolkodásomat bizonyos dolgokról, főleg a világról, amiben élünk. Ezek közül az egyik Boogiepop Phantom névre keresztelt alkotás, ami lehet hogy csak egy mindössze tizenkét részes sorozat, de mi mögötte van, amiből építkezik az sokkal nagyobb és mélyebb, mint azt elsőre gondolná a néző.

boogiepop-phantom1

“Különbség van a régi napok hiányolása és a múltban ragadás között ”

Folytatás