Pilotmustra: Spider-Man – Horizon High

Még tavaly nyáron tartottam egy előadást a Marvel animációs sorozataiból, amikor is végigzongoráztam az elmúlt ötven év minden, a kategóriába tartozó szériáját. És ekkor rá kellett döbbenem, hogy bár filmekben nagyon otthon van a stúdió, animációban viszont van még hová fejlődniük. Enyhén szólva. Ám sajnos ez a fejlődés a legújabb Spider-Man szériában sem mutatkozik meg.

 

Folytatás

Pilotmustra: Will – The Play’s the Thing

Van egy jelent a pilotban, amikor a londoni színitársulat tagjai próba közben azon veszekszenek, hogy Shakespeare darabja nevetséges vagy zseniális-e. Na, valahogy én is így vagyok egyelőre ezzel a szériával.

Folytatás

Underground (2016-2017), Második évad

Sajnos van az úgy, hogy a legjobb szériákból is kifogy a szufla, és a minőség gyors zuhanásba kezd. Ez ellen nem lehet mit tenni azon kívül, hogy elfogadja az ember. Meg esetleg dühöng rajta egy kicsit. Főleg akkor, amikor már a második szezonban elkezdődik a hanyatlás – mint történt az az Underground esetében is.

Folytatás

Underground (2016-2017), Első évad

Van az úgy, hogy egy sorozat szimplán úgy elkapja a ritmust, hogy utána nehéz abbahagyni. Ha ehhez még erős történet, lebilincselő narratíva, és kiváló karakterizáció is párosul, akkor kifogtuk a főnyereményt. És az Underground pont ezt tette.

Folytatás

Pilotmustra: The Last Tycoon

Valljuk be, igencsak gyenge televíziós szezonon vagyunk túl – elég csak rápillantani, mennyi új széria is kapott idén kaszát –, így hát külön öröm volt belebotlanom a The Last Tycoonba, mivel már nagyon régen nem ragadott így magával sorozat.

Folytatás

Pilotmustra: Still Star-Crossed – In Fair Verona, Where We Lay Our Scene

Az amerikai ignorancia tetőfoka, avagy miért is nem klappol a reneszánsz-kori Európa és a diverz casting?

Folytatás

Öt neves vendégszereplő a Golden Girlsben

Tudom, tudom, még midig ezen a régi szérián lógok – de okkal! Mint ahogy azt már fejtegettem egy párszor, a szóban forgó sorozat nem csak hihetetlenül vicces, hanem fontos témákat is boncolgat. És ha ez még mindig nem lenne elég, számos neves színész is megfordult benne egy-egy epizód erejéig, most pedig ebből hoztam egy kis válogatást.

Folytatás

Öt alkalom, amikor a Golden Girls nagyon rátapintott a lényegre

Mostanában a félévzárás okozta stresszt levezetendő ismét elővettem a Golden Girlst, ami, döbbentem rá ismét, nem csak, hogy megnevettet – állítom, hogy a nyolcvanas évek egyik legszínvonalasabb humorával rendelkezik a széria –, hanem bizony el is gondolkodtat. Hiszen a számtalan remek poén (és világklasszis beszólás) mellett bizony a sorozat sokszor mászott bele olyan témába, ami nem csak a nyolcvanas években számíthatott ingatag talajnak, hanem még ma is, és az öreglányok ezeket a kényes témákat bizony egytől-egyig remekül kezelték. Úgyhogy álljon is itt most egy rövid lista ezekből az esetekből.

Folytatás

Speechless (2016- )

A fogyatékosság valahogy mindig is tabutémának számított a popkultúrában, ami, ha meg is jelenik sorozatokban vagy filmekben, szinte mindig drámai, tragikus körítést kap. Na, pont ennek a hozzáállásnak vet véget a Speechless.

Folytatás