Stranger things (második évad) – Shadowmonster és a szuperhősök

A Stranger things első évada szépen lassan hódította meg a világot, de mostanra nagyjából minden rendes sorozatnéző hallotta a nevét és jó eséllyel meg is nézte. A második évad épp időben érkezett meg a hype csúcsára, a világ már tombolt az újabb részek után áhítozva. A sorozat készítői persze nem csak úgy véletlenszerűen időzítették a premier időpontját valahova a munkafolyamatok végére, teljesen tudatosan kaptuk kézhez Halloweenkor a legújabb kilenc fejezetet, hiszen egyrészt az események éppen Halloween tájékán játszódnak, másrészt mi sem passzol jobban egy horror filmeket idéző sorozathoz, mint a szellemek legaktívabb napja. Természetesen mindenkinek voltak sejtései, tippjei arról, hogy mi fog történni, erről gondoskodtak a sorozat készítői az első évad végén, no meg a beharangozó kampányban. Nos, nagyjából azt is láthattuk, amit előre elképzeltünk, kisebb-nagyobb változtatásokkal a második évad meglehetősen hasonlít az elsőre, még ha a súlypontokat valamelyest át is helyezték. A kérdés immáron csak az, hogy ezt szeretjük-e benne, vagy sem.

Stranger Things

Folytatás

Stan Lee legjobb cameói

Ahogy korábban ígértem, bizony a Marvel atya, a képregények félistene, és szerkesztőségünk imádatának (egyik) tárgya bizony külön cikket érdemel. A válogatás igen nehéz volt, mert minden cameóban van valami, amit szeretni lehet. Íme Stan Lee legjobb cameói, szigorúan személyes alapon, csupán az érzelmekre hagyatkozva.

5, X-Men: Az ellenállás vége (2006)

Talán Stan Lee egyik legcukibb jelenete – döbbent tekintet, tátott száj –, mikor éppen kiskertjét öntözve a gravitációnak ellentmondva felemelkedik a víz, na, meg persze minden más is, hála a közelben lévő mutáns erőnek.

4, Amerika kapitány: Polgárháború (2016)

Tony és Rhodes között egy igen erős bromance kapcsolat van, nem csoda hát, hogy mikor a futárt alakító Stan Lee rosszul ejtette Tony nevét, Rhodes lecsapott rá – a helyzet komikumát pedig tovább fokozza, hogy Tony Stark Stan Lee fejéből pattant ki – enyhe párhuzamot vonva Athéné születésével Zeusz elméjéből.

3, A csodálatos Pókember (2012)

Nagyon vártam az új Pókember filmet – vagyis most már nem új, hanem az eggyel ezelőtti régi, de nem a legrégebbi – és a filmben használt érdekes és újfajta kameramozgás különösen elnyerte a tetszésem. Ennek a legjobb harci jelenetébe pedig bekerült Stan Lee, mint könyvtáros, aki fejhallgatóval a fülén mit sem hallott abból a csetepatéból, ami éppen a háta mögött zajlott le.

2, A galaxis őrzői vol. 2. (2017)

Miközben Yondu és Rocket a világűr pontjai között pattog, feltűnt az univerzum közepén élő Figyelők, akiket éppen Stan Lee okította a világról, ráadásul a film végén ég kapott egy kis extrát, ahol az éppen távozó Figyelőknek szól oda Stan Lee, hogy várjanak, van még mit mesélnie – és igen, mesélj még!

1, Amerika kapitány: A tél katonája (2014)

Az epizód végi jelent, melyben Bucky életének és múltjának darabkáit rakja össze az egyik kedvencem a filmből, és mikor megláttam benne Stan Lee-t, még egy kicsit a szívem is összeszorult – de pont ezért volt igazán jó, hiszen ki más hozhatná vissza jobban az életbe Buckyt, mint az univerzum atyja?

És a ráadás: X-Men: Apokalipszis (2016)

Nem terveztem ehhez a listához plusz egyet hozzácsapni, de mikor még az előző listámnál szemet szúrt, hogy nincs olyan nő, aki cameo szerepet kapott volna, így mikor megláttam, hogy felbukkan egy pillanatra Joan Lee Stan Lee oldalán, rögtön le kellett csapnom rá. Joan okkal volt férje múzsája, nélküle a mostani világunk nem lenne az ami, szegényebbek lennénk hősökkel, gonoszokkal, és olyan összetett történetekkel, amik milliókra voltak nagy hatással!

Az agymenés legfelsőbb foka – Brickleberry

Bár imádom a sitcom sorozatokat, van kettő az animációs darabok között, amivel nem tudok dűlőre jutni. Az egyik az, ami mondani akarna valamit, de végül nem kezd vele komolyabban semmi lényegeset (Firka Villa), a másik meg semmit nem akar mutatni a túlzott sztereotípiákon kívül , nem is a legjobb darab – mégis képes jobban lekötni a nézőt, mint az animált valóságshow. Ez pedig a Brickleberry.

Brickleberry1

Folytatás