Nyári Anime Szériák 2016 Part 2

Őszintén szólva, az első cikkel ellentétben itt jóval kevesebb sorozat (vagy annak a folytatása) keltette fel az érdeklődésemet, de próba-cseresznye alapon, adok mindegyiknek egy esélyt, hogy bizonyítson.

active raid

Folytatás

Nyári Anime Szériák 2016 Part 1

Mivel egy kissé elkéstem egy tavaszi animés part 2-vel, és a többség kijövet céljából már nem igazán aktuális, így megropogatom az ujjaimat, hogy felkörmöljem az idén nyárra várható új sorozatokat, és persze az el nem maradható folytatásokat.

d-gray-man2

Folytatás

Nyári szezonos animék part 2

God Eater

A korábbi cikknél még nem találtam, hivatalos leírást, most viszont összefutottam eggyel, az Ufotable Studio jóvoltából. A 2050-ben megjelent lények, az ún. Oracle cells-ek lassan a kihalás szélére sodorták az emberiséget, és mivel semmilyen fegyver nem fog rajtuk, az emberek tehetetlenek velük szemben, egészen addig, amíg a God Eaternek nevezett személyek el nem kezdik használni a God Arcs-nak nevezett fegyvereket, amik képesek szembeszállni az Oracle-ök erejével.

God Eater

Folytatás