Klondike (2014), 1. évad

A Discovery Channel első saját gyártású fikciós sorozata egyenesen az alaszkai aranylázba röpíti el a nézőt. A Charlotte Gray könyvén alapul sorozat magasra tette a lécet, és olyan, ma már ismert színészek közreműködésével készült, mint Richard Madden vagy Abbie Cornish.

Folytatás

A majmok bolygója (2001)

Arthur P. Jacobs váratlan halála után a világ további Majmok bolygója- epizódok nélkül maradt. Látva az Alien-filmek sikerét, a Fox már a nyolcvanas évek végétől szeretett volna remake-et készíteni (a főszerepben az aktuális történettől függően olyan nevekkel, mint Arnold Schwarzenegger, Tom Cruise és Charlie Sheen). A producerek és a stúdió is úgy érezte, egy látványos, modern, új Majmok bolygója-reboot igazán nagy dobás lehetne. Ez azonban évtizedekig húzódott, számtalan forgatókönyv-verziót, rendezőt, producert és főszereplőt emésztve fel, akik hol az egymás közti ellentétek, hol pedig más produkciók miatt mondták le a feladatot.

Az első tervek alapján nem a vállalhatatlan ötödik részt folytatták volna, hanem alternatív folytatást akartak az első részhez. Ebben a – Spartacus által inspirált –verzióban a gladiátor szerepbe kényszerített emberi rabszolgákat Taylor leszármazottja vezette volna a majmok elleni lázadás során.  Azonban a tényleges előkészületek megkezdése előtt pár nappal a Fox új vezetője elkaszálta a forgatókönyvet, és annak átírását szorgalmazta. Később Peter Jackson is belenyúlt a történetbe, a gladiátor-szál helyett valamiféle reneszánsz életérzést hozva a sztoriba. Ebben a verzióban a korábbi filmek állandó szereplője, Roddy McDowall egy Leonardo da Vinci –jellegű feltaláló lett volna.  Majd újabb átírás után egy bibliai utalásokkal teli verzió született, aminek a lehetséges rendezői között Sam Raimi és Oliver Stone neve bukkant fel.

Hosszas variálás, több mint 10 év eltelte és több teljes stábcsere után végül 2000-ben Tim Burton került a rendezői székbe, megkapva az esélyt, hogy filmvászonra vigye az általa megálmodott történetet, ami azonban se nem folytatás, se nem remake, hanem az eredeti könyvhöz visszanyúló sztori volt.

Folytatás

A remake, ami mégis jó – Fekete Víz (2005)

Bár itt is beleestem a csapdába, mint anno a Nem fogadott hívásnál, hogy előbb láttam az amerikai remaket, mint a japán elődöt, itt ez valahogy nem zavart. Más országok, más gondolkodás módok és másfajta feloldás. Ezt kínálja nekünk a 2005-ös Fekete Víz, némi thriller beütéssel.

fekete víz1

Folytatás

Szűzlányok ajándéka (2007)

Avagy az a film, ami nagyon a reneszánsz Amerikai pite akar lenni, csak az a baj, hogy ez baromira nem jön össze neki.

virginterritory2

Folytatás